Beauty or Beast • Szépség vagy Szörnyeteg
The Other Side
Indulás: 2017-01-08
 

 

 

 

Fire Meets Fate

Feel So Close

~oly közel

Aki szemfülesebb volt, az az oldalsó kis "naptáramban" már láthatta, hogy miféle csajos napok várnak rám. Azaz vártak, hisz már vége is. Nagyon hamar elment ez a pár nap, komolyan és ha a felétől nem lettem volna olyan szarul, még jobb lett volna. De ne szaladjunk előre, szeretném kicsit részletesebben is elmesélni, mi hogyan történt... azaz, egy nappal előbbre ugorjunk. 

Szerda este, anyáék másnap utaztak. Nos, az esténk jól megalapozta számomra az elkövetkezendő napokat, ugyanis átmentem anyához, kisebb beszélgetésbe elegyedtünk, aztán megébredt apa és ő is átjött. Úgy alakult, hogy éjfélkor tudott mindenki elmenni aludni, ugyanis addig beszélgettünk és borozgattunk. Tudniillik, én nem igazán bírom a bort, sőt... csak akkor iszok, ha valami bajom van. Nagyon ritkán esik jól, de most jól esett, határozottan. Az est folyamán az is kiderült, hogy anyáéknak van egy nagyszabású terve, méghozzá az, hogy hol is töltjük idén a Szilvesztert. Apa bejelentette, hogy ő arra gondolt, miszerint Pekingbe menjünk ki arra a pár napra. Nos, eléggé meglepődtem és először csak pislogtam, hogy ez most komoly-e? De komoly. Már kért árajánlatot is, hogy úgy tudjunk kalkulálni a pénzel. Amúgy nem vagyunk milliomosok, mielőtt valaki elkezdi, hogy jaj így, meg jaj úgy... meg hogy felvágóskodok. Nem. Én amúgy is, ezer meg egy éve voltam külföldön. Szóval, igen, vannak itt tervek és várom már. :) Kb. ezzel a hírrel zártuk ezt a szerda estét, aztán mindenki elment aludni.
A csütörtököt már egyedül töltöttem. Azaz nem egészen. Még előző héten kitaláltuk Hrauval a talinkon, hogy mielőtt Reinám megérkezik, feljön és kicsit kirúgunk a hámból. Nos, ez annyira jól sikerült, hogy csak na. Beszélgettünk, rengeteget, és ittunk is, igen... aztán zenét is hallgattunk. Minden nagyon szuper volt és nagyon kellett a kis lelkemnek... :) ha jól rémlik, hajnal 5 felé kerültünk csak ágyba. De megérte! 
Másnap jött hozzám Reina, de őszintén szólva annyira másnapos voltam (akkor is megérte...), hogy képtelen voltam kimozdulni a lakásból. Hrau távozott, Reina pedig besétált hozzám nagy nehezen. Nagyon restellem, hogy nem mentem ki elé, de ha kimerészkedek a lakásból, hát... annak nem lett volna jó vége. A lényeg, hogy megérkezett. Nem voltam túl életképes állapotban, és ő is fáradt volt, így megegyeztünk abban, hogy ledőlünk aludni pár órára. Nos, ez négy órát jelentett és utána, mintha kicseréltek volna. Bár az alkoholt abban a pillanatban még nem kívántam, ó, de még mennyire, hogy nem... TVD maratont tartottunk Reinával, meg beszélgettünk... meg megnéztünk néhány filmet. Későn feküdtünk le, már nem rémlik, mikor.
Másnap boltba kellett mennünk, hogy legyen még kaja, pia, minden, mi jó... délután pedig várhattuk Vikit, akivel a TVD utolsó részeit néztük meg. Nos, nem hittem, hogy 5 hónap után ugyan úgy fog ütni a finálé, mint most, de sírtam. És nem csak én, bár ez annyira talán nem meglepő. Khm. És mondja azt valaki, hogy a TVD nem jó... Nos, alig ért véget a TVD, alig beszéltünk róla, de hívott Hrau, hogy megérkezett. Így a csapat teljes lett, készen álltunk az igazi partyra. Csak én nem teljesen, de ez ilyen magánjelegű probléma. Nem voltam túl jól, így az első körnél közöltem, hogy kell egy kis pihi, de majd iszok én is velük. Előkerült egy társasjáték is, azzal játszottunk, nevettünk, szórakoztunk. Én nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nem igazán vettem ki a részem az ivászatból. Jó volt a hangulat, itt voltak a lányok, jól éreztük magunkat... kell ennél több? Mellette Marley próbált kiidegelni minket az örökös játékaival, de nem volt túlzottan baj.
Másnap délelőtt inkább filmeztünk így négyesben. Lustálkodtunk, punnyadtunk, de szerintem nem volt ezzel sem baj. Kellenek az ilyen napok. :P Hrau délután környékén hazament, így hármasban maradtunk. Jaj, azt kihagytam, hogy előző este még megnéztünk egy horrort, amin Viki kiakadt... szegénykém xD utólag sajnálom, hogy belekényszerítettük egy ilyen helyzetbe, hogy ilyet kelljen néznie. De az, amit hármasban néztünk, az sem volt egy vígjáték, valljuk be. Vicces volt, hogy egyikünk sem értett semmit és csak a végére sikerült összeraknunk, együtt, közösen, miről is szól a film. :D De jó volt.
És végül az utolsó nap... nos, elég rohanós lett, azt kell, hogy mondjam. De végül is mindenki elindult haza, először Viki, aztán Reináért szó szerint házhoz jöttek. Volt egy miniszívrohamom, mert eltűnt a pénzem, de aztán rájöttem, hogy én voltam a hülye, mert végig ott volt, ahová tettem... :'D nagyjából így telt ez a néhány nap és nagyon remélem, hogy a csajok is jól érezték magukat! És azt is, hogy összeröffenünk még néhányszor, sokszor mi négyen!  Szeretlek titeket, lányok!

Címkék: Személyes Barátok
2017.08.12. 19:27, Elena Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.08.15. 16:28
Elena

Drágasááááág~  Örülök azért, hogy jól érezted magad, a horror meg... igeen xD az vicces volt szerintem, amikor egyszerre ugrott meg mindannyiunk.  De egyezzünk meg abban, hogy legközelebb vidámabb filmet nézünk, pillangókról, unikornisokról és szivárványról... khm... csak viccelek

2017.08.15. 16:12
Viki

Drágáiiiiim!

Csodás volt veletek, bár ezt szerintem már kitárgyaltuk, de késztetést éreztem kommentet pötyögni ide hozzád, Elenám!  Már most alig várom a következő bulinkat... és köszi az együttérzést. Pláne akkor voltam ki teljesen a horrornál, amikor mindannyian ugrottunk egyet a helyünkön, úgy megijedtünk...de nem is a félelem miatt tojtam be teljesen, hanem mert eleve befogtam a fülem, ám a hangerőtől és a horrorok "fantasztikus" tulajdonságától, ami alatt a "minden hirtelen történik"-et értem, reflexszerűen sikeresen tövig benyomtam az ujjam a fülembe, szerintem a dobhártyámat vakargattam, és rohadtul megfájdult a búrám abban a pillanatban. De amúgy jó volt! 

2017.08.14. 14:16
Elena

Ó, Jasmine, örülök, hogy kellemes emlékeket juttathattam eszedbe a bejegyzéssel!  Remélem, neked is lesz még hasonló élményekben részed, drukkolok!

És köszönöm! 

2017.08.14. 13:12
jasmine

Jajj, de szeretek ilyen kis élménybeszámolókat olvasni, ilyenkor mindig nosztalgikus hangulatba kerülök, és eszembe jutnak a saját emlékeim. Na meg, máris megjön a kedvem az ilyen estékhez. :D 

Nagyon örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat! :) 

jasmine
engedjel.gp

2017.08.13. 22:34
Reina

Bizony *-* És már nagyon várom <3333

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG