Napok óta a fejemben van ezernyi téma, amiről írnék, most mégsem tudom, melyikhez nyúljak. Csak rég jelentkeztem, gondoltam, ideje valami életjelet adnom. Azt hiszem, 2017 januárja nem indított túl jól. Mást se hallok, csak haláleseteket... a családban, ismerősök körében. Kissé elkeserítő. De ezen kívül, velem azt hiszem, minden rendben. Nem stresszelek és megpróbálok minden rosszat lerázni magamról olyan gyorsan, ahogyan csak tudom. Eldöntöttem, hogy nem akarok időt pazarolni ostoba vitákra, mert egyszerűen nem éri meg. Bár néha becsúszik egy-egy, de dolgozom rajta, hogy ne legyen sok. Nem újdonság, de a GP még mindig tele van ostoba trollokkal. Sosem fogom megérteni, miért lelik abban örömüket, hogy elcseszik a másik kedvét. *sóhaj* A tanfolyammal haladok. Kikaptuk a félévit is! Az angolom ugyan 4-es lett, de a tanárnőm nagyon vacilált, hogy megadja-e az 5-öst. Végül úgy érezte, hogy magamhoz képest ez még csak 4-es, de év végén nyugodt szívvel adja meg az 5-öst, ha így folytatom. Tehát annyira nem aggódom. A többi tantárgyam 5-ös lett, amit egyáltalán nem értek, de nem is izgat. Engem csak az angol érdekel, azért járok be, nem másért.
Egyébként kaptam egy állásajánlatot is. Vagyis nem is ajánlat volt ez, hanem a suli egyik fődolgozója, megkérdezte, van-e állásom, mire közöltem, hogy nincs. És elmondták, hogy lesz egy megüresedett titkári állás a jövőben, de pályázatot kell kiírniuk rá. Először is, sosem tanultam titkárnak, főleg nem iskola titkárnak, tehát fogalmam sincs, mit kéne ott csinálnom és hogy egyáltalán menne-e. Másrészt a bejárást megoldani is kissé necces lenne. De erre tanárnőm, aki már-már barátnő kategória, azt hiszem, felajánlotta, hogyha úgy adódik, nála van egy üres szoba. Ő is csak márciusban költözik ki, de a lényeg, hogyha gondolom, van nála hely. Én meg ledöbbentem, hogy így felajánlotta.
Aztán elgondolkodtam. Klassz belegondolni abba, hogy végre külön költözhetnék és úgymond elkezdhetném a saját kis életem, ugyan akkor... basszus, akarom én ezt? Akarok elszakadni a szüleimtől? Én még nem érzem magam késznek rá. Egyszerűen nem. Ha ciki, ha nem, nekem jó itthon a sok balhé ellenére. Másrészt... nem is hiszem, hogy kapásból egy ilyen minimálbéres fizetésből fent tudnám tartani magam. Mert hát az albérlet költségébe be kéne szállnom, magamnak kéne vásárolnom, számlák árába beszállnom. Tehát igeen... problémás. De jó volt belegondolni, hogy itt egy lehetőség. Ha most ezt el is szalasztom, akkor sem fogok bánkódni. Mármint a költözéssel kapcsolatban. A munkát még meglátjuk, mert ha ki lesz írva a pályázat, rá fogok nézni és át fogom újra gondolni, mennyire nekem való. Végül is, logisztikai OKJ-n tanultunk ezt-azt, ami kell ide. Meglátjuk.
Érdekes év elé nézek, akárhonnan is nézem.. De valahogy jól érzem most magam. Túl jól. Viszont... van bennem némi félsz is. Erről most eszembe jutott egy idézet:

"Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?"

Végiggondolva a 2017-es évem első 15 napját... volt benne már most minden. Öröm, bánat, fájdalom, megbánás... de mégis úgy érzem, sokkal jobban alakul minden. Szerkesztek, játszok, sorozatozok és emberekkel beszélgetek, akik feltöltenek egytől-egyig. És ez csodálatos érzés! Azt hiszem, nekem szükségem van pozitív emberekre, hogy én is az lehessek. Elég két mondat egy ilyen embertől, máris derűsebben látom a világot. Nem dagonyázok a depressziómba, mert épp rossz dolgok értek. Egyszerűen igyekszem elterelni róla a gondolataim vagy épp másképp hozzáállni a helyzethez, mert... nem szabad negatívnak lenni. Néha megesik, igen, néha még velem is, hogy szörnyű gondolataim vannak. De még itt vagyok. Mert attól, hogy kimondom, "meg akarok halni", az hazugság. Nem akarok, csak az adott érzést akarom megölni magamban, ami abban a helyzetben keletkezett bennem. Fel kell állni és tovább menni. Valaki azt mondta nekem, hogy csodálja, mennyire erős vagyok és szinte elviccelem a pocsék helyzeteket. Ez így van. Mert az élet egy vicc, kérlek szépen.

Üdvözölnék minden kedves, kedvetlen, varázslatos, bűbájos, cukorborsó látogatót, meg azt is, aki most nem ismert magára. Régóta blogolok, őszintén szólva körülbelül 2009 óta mindig volt egy hely, ahová leírogattam az érzéseim, gondolataim, meg amik velem történtek. Aztán rájöttem, hogy valami hiányzik, valami nem jó. Elkezdtem idegennek érezni az előző blogomat, pedig hát az is "én" voltam. Az is az én gyermekem, a részem, birodalmam volt, mégis úgy döntöttem, összecsomagolok és elhagyom a kastélyom. Ez lenne az új. Kissé poros, van mit felújítani rajta, de az enyém. Mindenképp akartam egy új címet. Hogy miért pont Beauty or Beast lett? Egyszerű a magyarázat. A Szépség és a Szörnyeteg - tudjátok, a klasszikus, disney-i féle mese; örök kedvencem lesz. Belle karaktere nagyon közeláll hozzám. Ezen kívül ezt a mesét máshoz is tudom kötni. Nagyon... magaménak érzem. Kulisszatitok, de már egy hónapja tervezem ezt a nagy "áttörést". Egyik kedvenc színészem, Ian születésnapján akartam elétek tárni a nagy megújult birodalmam - akkor még a régi helyen. De most, 1 hónappal és 1 nappal Ian születésnapja után - ami most kedvenc színésznőm, Nina születésnapjára esik; itt vagyok. Elkezdem írni újra a mesét, a saját mesémet. Nem hiszem, hogy lesz olyan varázslatos, mint szeretném, de január elején eldöntöttem valamit. Úgy fogom végigcsinálni az évet, hogy év végén ne kelljen sajnálkoznom. Nem akarok egy megbánásokkal teli évet kreálni magamnak és élni akarok. Szeretnék elmenni egy csomó helyre, találkozni akarok a régi, illetve új barátaimmal. Emlékeket akarok gyártani, amire majd öröm lesz visszanézni felnőtt fejjel is. Ez a tervem. És nem adok alább.