Gondoltam, ha már adott a lehetőség, s úgyis bejegyzések hiányában vagyunk, akkor kitöltöm ezt az izét. Ez vagyok én - kihívás. Nem mintha ebből meg lehetne ismerni... vagy aki ismer már valamennyire, az kb. ezeket bőven tudja is rólam. A kérdéssort köszönöm Yuinak, ugyanis az ő blogjáról csórtam el.

1.) Ki vagy Te?
Egy mindjárt 25 éves lány, aki megint elvesztette az útját, avagy nem tudja, merre és hogyan haladjon. Vannak céljai, mégsem tudja, hogyan álljon neki. Egy olyan lány, akinek nagy a szíve, naiv, s sokszor csalódik, de mindig újra bízik. Egy olyan lány, aki a végsőkig kitart az elvei mellett, vagy épp egy személy mellett. Egy olyan lány, aki egy adott pont után képes azt mondani, hogy elég. Egy olyan lány, aki nagyon tud szeretni. Ha szeret, akkor nagyon rá tud mászni az emberre, s ezzel megfojtja az illetőt. Egy olyan lány, aki folyton fel akarja adni. S egy olyan, aki nagyon is vágyik arra, hogy szeressék.
Másféle szemszögből pedig egy olyan lány, aki imádja a sorozatokat, szeret írni, habár állítása szerint nem tud. Szeret a photoshoppal bíbelődni. Néha még rajzolni is, de ahhoz egyáltalán nem ért.
És végezetül egy olyan lány, akinek fogalma sincs arról, mi a fenét mondjon önmagáról, avagy hogyan mutassa be. Mintha néhány szóból meg lehetne őt ismerni, huh?

2.) Mi az álmod?
Álmok? Célok? Vágyak? Van. Nem sok, de van. Szeretnék végre egy munkát. Komolyan. Nekem már bármi jó lenne, csak fizessen, gyűjthessem a pénzt és eltűzhessek innen. Hová? Egy ideje, azaz jóideje Pest a célom. Igazából több okom is van rá. De ez lényegtelen most, ebben a pillanatban. A lényeg csupán az, hogy jó volna felköltözni, s ott elkezdeni a saját kis életemet. Aztán... majd lesz valahogy, ahogy lennie kell.

3.) Mi a kedvenc emléked?
Passzolom. Imádok nosztalgiázni, szögezzük le. De hogy kedvenc emlékem volna-e... hát nem tudom. Most inkább friss emlékeket tudnék felidézni. A Stefannal való találkozásom pl. az egyik kedvenc emlékem. Az egész találkozó nagyon szuper volt, tele nevetéssel és jókedvvel. Talán ezért tudom ezt kiemelni most nagy hirtelen.
Az is kedvenc emlék, mikor elmentünk a kiskutyámért. Emlékszem, hogy bementünk a lakásba és már csak ő volt ott a kölykök közül, de ő azonnal hozzám rohant. Mintha... tudta volna, hogy én leszek az új gazdája. Nagyon imádtam, meg hát imádom is, hiszen szerencsére még velünk van a kicsike.

4.) Mi jelenti számodra a boldogságot?
A boldogság realítv... passz. Én akkor vagyok boldog, ha olyanok vesznek körül, akiket szeretek. Ha azt csinálhatom, amit szeretek. Efféle dolgok.

5.) Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
Én. Nem ám. Vicceltem. Én nem vagyok szép. A szépség... magáról a szóról a mese ugrik be. A szépség és a szörnyeteg. Az pedig a legkedvesebb disney mesém, ha netán elfelejtetted volna. (Honnan is jött a blogom címe? Hát persze!)

6.) Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
Barátságos, nyitott, naiva. Igazából, az első kérdésre adott válaszomban ezek nem is voltak benne. Haha. Egyedül az utolsó, maximum. De amúgy mindegyik igaz rám, s én magam is elmondhattam volna magamról. Másrészt viszont... ezen túl nem tudom, hogyan látnak mások. Őket kellene megkérdezni erről.

7.) Mi a legnagyobb félelmed?
Az, hogy mindenki elhagy. Mostanság főleg ez az egyik legnagyobb félelmem, pont ma mondtam Stefannak, hogy rám tört ez az érzés. Negatív korszakomat élem, az az igazság.,
De amúgy még van egy nagy félelmem, ami morbid, de attól még így van. Attól félek, hogy anyát túl hamar fogom elveszíteni, mintsem szabadna...

8.) Hogyan látod magad 1 év múlva?
Ha az álmaimat vesszük alapul: akkor Pesten egy albérletben....... egy jó munkahellyel karöltve. Hahahaha. Most akkor nézzük reálisan a dolgot. Ha szerencsém van, akkor sikerült munkát találnom. A Pest viszont kérdőjel, hogy összejön-e valaha.

9.) Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
Igazából volt pár baromság, amit csináltam. Nem olyan fú de nagyok, de még általános suliban nagy idióta voltam, ha szerelemről volt szó. Bár, ha arról van szó, még most is. *Megpaskolja a saját fejét.* Például a szerelmes levél elrejtése a kiszemelt srác táskájába... jó, barátnőm rakta be, de a levél akkor is az enyém volt.
Középsuliban meg... nos, ne tőlem kérjetek "udvarlási" tanácsokat, hiszen nem túl célszerű nyílt lapokkal a kiszemelted elé állni és megkérdezni, van-e barátnője, majd a kedvező vagy épp kedvezőtlen válasz után megkérdezni, nem-e akar veled sulin kívül találkozni...... ugye? Istenem, mekkora hülye voltam. Nos, ha minden úgy menne, mint a filmekben, avagy tündérmesékben, akkor ezek a sztorik happy enddel végződtek volna. De az élet nem ilyen.
Miféle őrültség volt még az életemben? Hmhmm. Passz. Nem vagyok annyira őrüt, ilyen tekintetben, azt hiszem.

10.) Ki vagy mi az első számú motivációd?
Öhm, nem tudom. Mindig motivál valaki. Mivel kevésre értékelem magam, így mindig többet akarok elérni, jobb akarok lenni, de nem mindig sikerül. Sőt, általában nem... Passz, nem tudok erre válaszolni normálisan.

11.) Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
Nos, volt rá példa. Ne tudja meg senki, mennyire sík ideg voltam tőle. Attól, ahogyan beszélt, azaz írt róla. Ahogy megpróbálta bemocskolni előttem azt, aki annyira közel áll hozzám. Rohadna meg...... akarom mondani.... nehezen fogtam vissza magam. De próbáltam érett, felnőtt módjára viselkedni, s igazság szerint mindent, amit írt, én egyszerűen rácáfoltam. S voltaképpen nekem lett igazam a végén, nem neki. Szóval befoghatja a száját és eltűnhet a fenébe. Jobb, ha nem jön a közelembe.
Mellesleg azt hiszem, ha újból fennállna ez a helyzet, más "szereplőkkel" ugyan úgy kiakadnék. De amúgy tényleg örülhet, hogy a józan eszemre hallgattam, s lenyugtattam magam, mert ha nem teszem, elég durva kiosztásban részesült volna. Bár ami késik......

12.) 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
Nem hinném. Nem csináltam semmi maradandót tegnap. Sőt, már most sem tudom, mi a fene volt tegnap... *Némi gondolkodás után.* Ja de, tudom. Azt viszont kétlem, hogy 5 év múlva emlékezni fogok rá.

+1.) Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...
...sose keljek fel többé. .____. *Negatív Elena, lője le valaki.*

Ezer meg egy éve nem írtam ide. De a jó hír, hogy nem haltam meg. Azaz élek. Hát nem csodálatos? Az utóbbi időben nagyon sokszor voltam padlón. Szó szerint. Azt hiszem, ennyire közel még nem kerültem a legsötétebb énemhez, avagy nem érintettem ilyen közelről a szakadék mélyét. Szinte érzem, hogy még mindig húznak lefelé a láthatatlan karok. Csak épp azóta lelkileg valamennyivel jobban vagyok, s nem hagyom magam. Azaz, nyilván vannak az embernek rossz napjai. De az már pozitívum, ha nincs tele a feje csak és kizárólag negatív gondolatokkal. Nem tudom, hogyan jutottam el ide. Azaz de. Egyszerű a megoldás. Lelkileg tönkre vagyok téve már... a családom által. Aki valamennyire ismer, az tudja, hogy mire gondolok. Nem kell bemutatnom a hátterem, hallott eleget már róla. Néha azon gondolkozom, meddig bírom még itthon. Így. A helyzet az, hogy szerintem túl soká már nem. Lépnem kellene. Ha tudnék, megtenném. Próbálok munkát keresni. Nincs. Ha sikerül beküldenem helyekre, nincs visszajelzés. Ahova felvennének, oda nem mehetek, mert "szolga munka". Kérlek, akkor mégis mi a jó .... anyámat csináljak? Üljek itthon, s hallgassam a szitkozódásokat, miszerint nem dolgozok és miért nem? Aztán hétről-hétre váljak még inkább idegronccsá? Ez lesz. Elegem van, nagyon. S ha ez nem lenne elég, még jönnek a személyes hülyeségeim is. Az, hogy nem érzem magam fontosnak. Úgy érzem, senkinek sincs voltaképpen szüksége rám. Pótolható vagyok. Avagy lecserélhető. S ne áltassunk senkit, főleg ne engem: tényleg lehet pótolni. Nem vagyok egy hű de jó ember, vagy annyira érdekes, hogy ne lehessen a helyemre találni mást. S ezek a gondolatok azok, amik újfent csak lehúznak. Ma is rossz kedvem volt. Először nem tudtam, miért tört rám, azt hittem, csak a zene miatt, amit épp beraktam. Aztán rájöttem, hogy megint ez. Nem igazán értékelem magam. Ez már csak ilyen. Azaz, ez már nem fog változni. Hogyan értékelhetném magam, ha csak le vagyok alázva? Na ugye.
Bátran kijelenthetem, hogy a 2018 nem az én évem. A tavalyit úgy kezdtem, ahogy. Mindenki tudja. Nagy remények, változás, emlékek gyártása, új ismerettségek kötése. S ez bevált. Rengeteg mindent köszönhetek a 2017-es évnek. Barátokat, újakat. Imádom őket egytől-egyig. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy őket elém sodorta. De az idei év... az miért ennyire borzalmas? Még csak 3 hónap ment le, de tulajdonképpen semmi sem jött össze. Szép lassan mindent összeomlik körülöttem. A kis világom. Én magam. S passzolom, ki fog segítő mancsot nyújtani, hogy összeszedjem magam. Hiszen igazából csak magán tud segíteni az ember. Főleg ezekben a dolgokban. Lényegtelen. Bassza meg a 2018-as év. Eddig kurva gáz. *Sajnálja, de ki kell adnia magából.*
Hát, lényegében azt hiszem, ennyi volna. Kivel mi újság errefelé? Eltűntem. Most már tudjátok nagyjából, miért. Mindenkinek megvan a maga baja. Ha folyton írnék, akkor mást se olvashatnátok, csak a siránkozásaim. Ettől megkímélek mindenkit.
Btw, az érzésektől megszabadíthatna valaki. Tényleg. Igazán.

Hosszú, borzalmasan hosszú ihletválságom meg lustaságom után itt vagyok. Még jó, hogy ez a blog tényleg amolyan személyes jellegű és nem kíván folyamatos frissítést, avagy karbantartást. Akkor jövök, addig maradok, amikor és ameddig csak akarok. Hiszen az én kis birodalmam és az is marad. Rengeteg minden történt, mióta nem írtam. Az előző posztnak is megvan a maga háttere, s úgy éreztem, azt mindenképp ki kell írnom magamból. Igazából nem tudom, mit is oszthatnék meg veletek. Sokminden kavarog a fejemben, de talán ezek közül aligha van olyan, ami ide leírható volna. Egy biztos, Stefantól megkaptam a 13 Reasons Why c. könyvet, még február közepe tájékán, s azóta ki is olvastam. Érzelmileg megviselt, nem is kicsit, viszont az utolsó két fejezetet illetően csalódtam, azt hiszem. A főszereplő végül is saját magának intézte el, hogy ne akarjon többé élni. Mellesleg, akartam írni erről egy kritikát, véleményt, de inkább nem teszem. Nem tudnám úgy átadni a gondolataimat, ahogyan akarom, pedig van a könyvben sok tanulság, amire érdemes odafigyelni, vagy épp alkalmazni. Többek közt azt, hogy figyeljünk a másikra. Szerintem ez a legfontosabb. A másik az, hogy bármit is teszel, minden hatással van mindenre. Nem tudhatod, mivel mit indítasz el, s hova, avagy mibe sodrod az illetőt. Vagy épp saját magad. Mindig mindennek van valami oka, semmi nem történik véletlenül.
Amikor az ember eljut oda, hogy fel akarja adni, az egy nagyon mélypont. Akik nyomon követik a blogomat, azok láthattak egy olyan kiírást tőlem, hogy "Feladtam". Nos, ha az ember feje fölött összecsapnak a hullámok és úgy érzi, mindenért ő a felelős, avagy bármit tesz, mindig is ő lesz a rossz, akkor lehet eljut egy olyan pontra, hogy kösz, elég volt. Viszont, ha van valamibe kapaszkodni, vagy csak egy-egy kedves szó, vagy bármi, nos, máris könnyebb felállni. De az a legjobb, ha önerőből áll fel az ember. Ezt meg kellene tanulnom...

Sosem tudhatod, mit gondol a másik. Sosem tudhatod, mit érez a másik. Sosem tudhatod, mi van a másik tettei mögött. Sosem tudhatod, mit váltasz ki a másikból. Épp ezért...
Ezért félünk. Félünk, hogy gondot okozunk. Félünk, hogy elveszítünk valamit. Félünk, hogy elveszítünk valakit. Félünk, hogy nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy szeretnénk. Egyszerűen félünk boldogok lenni. Falakat húzunk magunk köré, álarcok mögé bújunk. Így egyszerűbb. Könnyebb. Nem tudomást venni arról, ami van. Érzések, tettek. Kizárni, elzárni, lakat alá helyezni. Így talán megóvhatunk számunkra valami fontosat. Talán valakit. Előtérbe helyezve őt, aki fontos. Mert inkább így élsz, mint nélküle. Ez a döntésed.

Nem tudom, a Sors miért szórakozik velem, vagy én miért vagyok szimplán ennyire szerencsétlen, de néha eléggé el tud keseríteni a dolog. Régóta tervbe van véve, hogy idén júniusban felmegyek BP-re a Michael Malarkey koncertre (tudjátok, The Vampire Diaries - Enzot alakító színész énekes is, nem csak színész és ahw, itt lesz! Nyilván nem ő a kedvencem, de mégis... élőben látni őt, sőt, közös fotó, személyes találkozás... igen, mert hát nekem VIP jegy kell, nem érem be kevesebbel). Nos, a kártyámon eddig nem volt pénz, így esélyem sem volt megrendelni. Tegnap raktunk rá, de a rendes kártyám, a kézzel fogható technikai okokból most nincs a birtokomban - jövőhéten kapom kézhez az új kártyámat. Viszont neten, a rendelésnél kér mindenféle olyan adatot, ami magán a kártyán szerepel. Pl. a lejárati hónapot, évet, amit... nos, honnan szedjek elő? Tippelni tudnék, de valószínűleg nem fogadná el ez a vacak rendszer. Tehát mi marad? A várakozás. Mondtam Stefannak, hogy rendelje meg nélkülem nyugodtan, aztán én maximum mégsem megyek el, de... azt mondta, nélkülem nem teszi. Szóval nagyon remélem, hogy jövőhéten még lesz jegy és akkor végre meg tudom rendelni. Nyilván megfordult a fejemben, hogy anyával megbeszélem, hogy az ő kártyájával rendelem meg, de... nem igazán rajong az ötletért. Amit valahol megértek, valahol meg nem, hisz így lehet, tényleg elúszik ez a koncert lehetőség.

És most pedig át is térnék most a mai témámra. Legrosszabb tulajdonságaim. Tulajdonképpen rengeteg van, de most azért a teljesség igénye nélkül szednék össze párat. Amolyan... hogy is fogalmazzak? Tudom, hogy ezeken változtatnom kéne vagy egyszerűen tudom, hogy ezek tényleg rossz tulajdonságok, de bennem vannak, velem születtek és nem igazán tudom elhagyni őket.

• Féltékeny. Ez sajnos nagyon-nagyon bennem van és nagyon rossz tulajdonság. Ha valaki közel kerül hozzám, ahhoz ragaszkodom és... egyszerűen zavar, ha elkezd mással jóban lenni vagy szimplán másokkal elvan. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy én nem érek semmit és át lehet rajtam lépni, nem számítok, stb. Szóval bemagyarázok magamnak dolgokat, butaságokat, aztán jöhetnek engem megnyugtatni, hogy álljak le és ne gondolkozzak ilyeneken...
• Naiv. Képes vagyok újra és újra hinni másokban, nem számít, hányszor ejtettek már pofára. Ezen kicsit jó lenne javítanom, nem esélyeket adni újra meg újra, nem csak adott embernek, hanem alapjáraton.
• Türelmetlen. Nos, az vagyok. Ezen nem is tudok mit igazán kifejteni.
• Makacs. Minden elképzeléseimhez makacsul szoktam ragaszkodni. Ez vitákat szül, vagy épp sértődéseket... vagy az én, vagy a vitapartner részéről.
• Szétszórt. Sokszor nem figyelek eléggé, szétszórt vagyok, figyelmetlen...
• Negatív. Bár ez inkább régen volt rám jellemző. Mindent negatívan láttam és nem foglalkoztam a pozitív dolgokkal. Vagyis... hm. Inkább abba a ténybe ringattam magam, hogy minden úgyis rosszul alakul és kellemesen csalódtam, ha mégis jó lett minden. Kényelmesebb volt így... de azóta már változtattam ezen, azt hiszem.
• Tolakodó. Öhm, igen. Ez leginkább új ismertségek áltla tör rám... mármint ez a jellemvonás. Ha valaki szimpatikus, hajlamos vagyok rámászni az illetőre és ez biztos... nem tesz túl szerethetővé engem. Pedig nem akarok ezzel rosszat...
• Elégedetlen. Folyton az vagyok - saját magammal szemben, bizonyos téren.
• Halogatás. Szeretem halogatni a teendőimet. Mindenféle értelemben, legyen szó házimunkáról, vagy hivatalos ügyintézésről, vagy bármi másról. Egyszerűen nem érzek elég motivációt magamban semmihez és csak a saját tempóban vagyok hajlandó bármit csinálni. És ez rossz. Tudom, hogy rossz, mert ha hamarabb nekiállnék a dolgoknak, hamarabb végeznék, sőt...

Nos, nem tudom, biztos ezernyi van még, de ennyi jutott hirtelen eszembe és ezek a legszembetűnőbb rossz tulajdonságaim. Igazából senki sem tökéletes, mindenkinek megvannak a maga hibái, csak... együtt kell tudnunk élni vele. Elfogadni magunkat. Vagy változtatni, ha úgy érezzük. Egyszerűnek hangzik, de azt hiszem, mégsem az...