Végiggondolva a 2017-es évem első 15 napját... volt benne már most minden. Öröm, bánat, fájdalom, megbánás... de mégis úgy érzem, sokkal jobban alakul minden. Szerkesztek, játszok, sorozatozok és emberekkel beszélgetek, akik feltöltenek egytől-egyig. És ez csodálatos érzés! Azt hiszem, nekem szükségem van pozitív emberekre, hogy én is az lehessek. Elég két mondat egy ilyen embertől, máris derűsebben látom a világot. Nem dagonyázok a depressziómba, mert épp rossz dolgok értek. Egyszerűen igyekszem elterelni róla a gondolataim vagy épp másképp hozzáállni a helyzethez, mert... nem szabad negatívnak lenni. Néha megesik, igen, néha még velem is, hogy szörnyű gondolataim vannak. De még itt vagyok. Mert attól, hogy kimondom, "meg akarok halni", az hazugság. Nem akarok, csak az adott érzést akarom megölni magamban, ami abban a helyzetben keletkezett bennem. Fel kell állni és tovább menni. Valaki azt mondta nekem, hogy csodálja, mennyire erős vagyok és szinte elviccelem a pocsék helyzeteket. Ez így van. Mert az élet egy vicc, kérlek szépen.