Napok óta mondogatom magamnak, hogy kell egy év összegzőt írnom - most eljutottam odáig, miszerint megvalósítsam ezt. Bár előtte még az elmúlt napok eseményeiből kiemelnék egy apróságot: sikeresen eltörtem a jobb nagylábujjamat, szóval igazából az egész Szilveszteremnek lőttek - sehova nem tudok menni, ide meg idén nem jöhet senki. Így hát most kissé csalódott és lehangolt vagyok, de nem baj, ez nem a világ vége. Érdekesség, hogy a lábam miatt nem aggódom túlzottan, pedig kissé be van dagadva és be is van lilulva... khm. Amúgy, a teljes sztori: nagyon mérges voltam, hogy a drága kiskutyám folyamatosan idehozta a lufiját hozzám és az asztal, valamint a székem közé beékelte, majd itt csesztette. Mindig félek, hogy itt durran ki... én gondoltam, kitessékelem a kiskutyámat a lufival együtt a szobából. Felálltam és arrébb akartam rúgni a lufit - azonban a lábam végül a padlóval találkozott és hallottam a reccsenést is. Egy pillanatig fájt, megkapaszkodtam az ajtóban, aztán... semmi. Mondom oké, rohadj meg, nem lett semmi bajom, a lufi meg kidobtam a szobából. Visszaültem a géphez és... néhány óra elteltével még éreztem, hogy picit fáj a lábujjam. Lehúztam a zoknit és ekkor szembesültem vele, hogy belilult... Szóval így történt. Gondolom, tapsot azért nem érdemlek - nagyon szerencsétlen vagyok, kezdek leépülni.

Aztán vissza egy lépést: karácsony. Imádtam! Idén nem kértem semmi mást a családtól, csak azt, hogy egy békés, kellemes, boldog karácsonyunk legyen. És ezt megkaptam. Nem volt semmiféle összetűzés, cseszegetés, semmi, egyszerűen boldogok voltunk, iszogattunk közösen, ajándékoztunk és tényleg, nagyon jól éreztük magunkat. Nekem ennél több tényleg nem kell, hisz a karácsonynak erről kéne szólnia... rólunk. Nem az ilyen-olyan ajándékokról - bár én örülök az apróságoknak és annak is, ha én adhatok másoknak.
Idén mondjuk egy tárgy van, amit ki tudnék emelni és aminek nagyon-nagyon örültem, az pedig a Stefantól kapott nyaklánc. Bár azt nem kimondottan karácsonyra kaptam.

Nos, akkor jöjjön a tényleges összegzés. A 2017-et én úgy kezdtem el, hogy ez az én évem lesz - élményekkel, barátokkal és nyitni fogok mások felé. Ezt már sokszor írtam a blogban, de most még egyszer megteszem és elmondom, hogy sikerült. Soha nem tettem szívből fogadalmakat, csak tavaly és... bevált.

Januárban csatlakoztam egy fb-s szerepjátékos csoporthoz, hogy ki tudjam élni a Vámpírnaplók iránti szenvedélyemet, rajongásomat. Damon szerepe lett az enyém és ennek kapcsán két értékes embert is megismertem. Az egyik Isabelle, a másik Reni. A mai napig az életem részei, habár Izzyvel voltak kisebb-nagyobb összetűzéseim, viszont... neki sokat köszönhetek. Ő egy amolyan energia bomba volt a számomra, a kicsattanó pozitivitással együtt és ebből sokat tanultam. Neki köszönhetően jutottam el oda is, hogy elkezdjem magam felvállalni és talán belegondolva azt is, hogy ne hagyjam, hogy az emberek elnyomjanak.
Február végén egy fórumra regisztráltam (ahová ezzel egy időben Vikinek vittem egy karaktert), ahol szintén Damon szerepét sikerült megkaparintanom. Sokáig úgy voltam vele, hogy én és a nyitott fórum nem férünk össze... utáltam, hogy fórumon olyan sokat írnak és az az elvárás úgymond. De aztán odamentem, láttam és győztem. Bár bevallom, egy hétig tuti gondolkoztam, hogy megpróbáljam-e, vagy sem. Az oldalon ismertem meg Alice-t, akinek szintén sokat köszönhetek, többek közt azt is, hogy létrejött a saját fórumom.
Márciusban véget ért a TVD és... nagyon a földhöz vágott, viszont a Delena endgame mégis kárpótolt valamelyest. Ebben a hónapban szerintem más nem is történt.
Áprilisban elindult tehát a saját fórumom. Itt ismertem meg, azaz találkoztam újra Reinával is, akivel azóta nagyon közel kerültünk egymáshoz.
Május végén Stefan ♥ lépett be az életembe, aki szintén nagyon közel került azóta hozzám.
Júniusban sikeres OKJ vizsgát tettem - amivel azóta semmit nem tudok kezdeni, de legalább van egy papírom róla. Amúgy igen, az évem első fele többnyire abból állt, hogy suliba jártam és tanultam, meg ismerkedtem az új emberekkel - emellett pedig próbáltam küzdeni valami olyanért, ami már rég kicsúszott a kezeim közül.
A nyaram (június - augusztus) valami fantasztikus volt - bizonyos téren. Mindig volt valami program és ezt nyomon is követhettétek, hisz kiírtam mindig, merre járok épp. Mindig is ilyen nyárra vágytam, ahol ennyi a teendő, ennyi a program és megannyi élményben van részem. Örülök, hogy idén kb. egy perc lazításra való időm sem maradt. Élveztem, komolyan! És csak remélni tudom, hogy lesz még ilyesmiben részem.
Viszont a nyaram árnyoldala az volt, hogy Stefanról alig tudtam valamit és féltem, hogy amilyen gyorsan betoppant az életembe, úgy el is tűnik majd - de! Szerencsére nem így lett.
Szeptembertől már kevesebb programom volt. Nem sikerült újra tanfolyamra jelentkeznem, valamint munkát sem találtam, szóval jöttek az itthon töltött napok. Bár mindig lekötöttem magam valahogy, mert hát olyan nincs, hogy semmit ne tegyen az ember, ugyebár.
Az elmúlt hónapokban sok idegbaj kerülgetett, de ezekről nem írnék. Mindenen túl vagyunk, szóval lényegében már csak át kell épnünk 2018-ba, hogy új fejezet nyíljon az életünkben.

Hogy idén is teszek-e valamiféle fogadalmat? Igen. Méghozzá azt, hogy a 2018-as évet is úgy élem meg, ahogyan ezt. Hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel járkálok a világban, hagyom, hogy mások az életem részévé váljanak. Megfogadom azt is, hogy az újonnan szerett barátaimmal ápolni fogom a kapcsolatot, valamint a régieket is igyekszem megtartani. Valamint azt is megfogadom, hogy ahogy ebben az évben, úgy a következőben is magamat fogom előrehelyezni - önzőség vagy sem, jobb, mintha az ember hosszú időn keresztül valaki mást helyez előre és közben elfelejti önmagát.

Nos, nem épp úgy sikerült ez az év összegzés, ahogyan akartam, de a lényeg benne van. Rengeteg minden történt velem, sok élménnyel, valamint sok új baráttal gazdagodtam. Voltak hullámvölgyek, de azokból az ember mindig igyekszik kimászni, hisz ha már a földön vagy, onnan nincs lejjebb. (Max, ha ásni kezdesz - de ne tedd!) A tanácsom nektek a következő évre az, hogy próbáljatok pozitívak, erősek maradni, mert olyan nincs, hogy ez az Életnek nevezett valami egykönnyen legyűrjön minket! Keressétek és találjátok meg a boldogságotokat, hisz mindenkire vár valami jó! És ebben én nem kételkedem. Csak idő kell, kitartás és talán egy megfelelő ember támogatása ehhez... és hidd el, van megfelelő ember.

Boldog új évet kívánok
hát mindenkinek, aki ezt végigolvasta!