Mostanában sokféle téma kavarog a fejemben, de most nem igazán jut eszembe, csak kettő. Meglátjuk, mindkettőre kitérek-e a bejegyzés során... lehet útközben elmegy a kedvem és az ihletem, de veselkedjünk neki. Már többen mondták nekem, hogy mennyi érzékem van a dizájnokhoz. Színek, összeállítás, kódok, képek, stb. Őszintén szólva szeretek is ezzel foglalkozni, kizárólag hobbi szinten. Amíg én magam alkotok, magamnak, addig minden rendben van, hisz... nos, megvan az a fajta alkotói szabadság, amire nekem szükségem van. Ha megszabják, mit hogyan csináljak és ultimátumokat adnak, az már... eléggé lekorlátoz. Egyszerűen a kedvemet is elveszi, hogy nekiálljak. Az utóbbi időben volt egy design, amire felkértek, hogy valósítsam meg - csak akkor még egy másik dizin dolgoztam, Reina egyik oldalára. Aztán útközben annyira kérés, korlát megszabás jött a másik dizihez, hogy egyre kevesebb kedvem volt vele törődni. Nem csak azért, mert alkotói szabadság ide vagy oda, hanem azért is, mert egy hungarianforum designről van szó és ott még vajmi kevés tapasztalatom, tudásom van. Tehát alapból nem tudok még olyan sokmindent ott kódolásban, mégis olyan dolgok lettek tőlem kérve, amik... amiket tudtam, hogy nem tudok megcsinálni. És önmagammal szemben, ilyen téren van egy elvárás. Vagyis... mondjuk úgy, van, amiben maximalista vagyok és ez az. Amíg nem néz ki tökéletesen valami, amit én alkotok, addig elégedetlen vagyok, mérgelődöm, idegeskedek és végül, ha sehogy sem jön össze, akkor törlöm. Egyszerűen ilyen vagyok. Ha nincs meg az alkotói szabadságom, ha nem adhatom bele önmagam, akkor nálam ott vége a dolognak, amúgy. Egyszerűen elmegy a kedvem, nem tudok vele úgy dolgozni, nem tudom beleadni a szívem-lelkem, hisz... igazából amit meg kell csinálnom, az nem is az én elképzelésem, hanem másé és az már nem az enyém. Vagyis ez logikus volt, de szerintem értitek, mire gondolok. Az megint más téma, hogyha egyszerre többen dolgozunk valamin - pl. egy dizin. A legújabb Silhouette FRPG design hármunk munkája lesz és alig várom, hogy elkezdjük. Csak ehhez a fejlécet kéne összeraknom, amihez semmi, de semmi ihletem. Napok óta próbálkozok és mindegyik fejléc a kukában végezte. Szegények. Szóval... nos, igen. Nekem mindenki hagyja meg az alkotói szabadságot, ha tőlem kér valaki valamit, design, kódolás terén. 

A másik téma, amihez végül csak eljutottam, az az, hogy... a legtöbb szülő komolyan nem lát a szemétől? Azaz, úgy értem... miért kell lehúzni a saját gyermekét az embernek és lerombolnia az önbizalmát? Nem egy ember van a környezetemben, akinek a szülei valahogy képtelen arra, hogy támogassák a gyereküket. Ez annyira borzasztó... én is ebben a cipőben járok - csak nem mindkét oldalról. Míg anyám építi, addig apám rombolja az önbizalmam. És igazából ez sem jó így, hisz ha a szülők nem támogatnak, akkor kire számíthat az ember? Tudom, hisz tapasztaltam: hiába a segítő baráti kéz, hiába a baráti támogatás, az vajmi kevés ahhoz, hogy az ember visszakapja az önbizalmát. Pedig én igyekeztem több embernek is segíteni. Segítő kezet nyújtottam, támogatást és megértést, dicsérő szavakat - amik egytől-egyig igazak voltak. De ez kevés. Egy ember nem tudja megváltani a világot, ha az, akinek a véleményére igazán adnál, vagy adsz, az élből elutasítja, amit te csinálsz. Holott biztos vagyok benne, hogyha ezek az emberek megkapnák a kellő támogatást, akkor nagyon nagy dolgokra lennének képesek. Általában azok az emberek vannak elnyomva, akik értékesek. Legalábbis én ezt látom, ezt tapasztalom. És ez igencsak szomorú... sokat gondolkozom ezen mostanában, amúgy. Nos, igazából ennyit terveztem most... zárásként kaptok egy videót, mert... szóval csak úgy:

Ut.i.: A lábujjam kb. meggyógyult teljesen, már csak a foltoknak kell eltűnnie róla, szóval gyanítom, végül nem volt törés, csak... ki tudja. Repedt a csont és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy helyrejöjjön.