Egyedüllét. Vajon mit jelent ez a szó? Fizikai egyedüllétet, vagy inkább lelkit? Hisz tengernyi ember is körülvehet téged, de érezheted úgy magad, hogy teljesen magadra maradtál. Mi számít tehát egyedüllétnek? Azt hiszem az, ha egyszerűen nem találod meg a lelkitársad. Azaz egy ember sincs a környezetedben, akit közelebb engedhetsz önmagadhoz és befogadhatod a szívedbe. A lelki egyedüllétnél nincs rosszabb - szerintem. Én magam utálom az egyedüllétet. Tulajdonképpen régen sokszor egyedüllétre, magányra voltam ítélve és emiatt volt, hogy majdnem teljesen megőrültem. Mármint, ne úgy értsétek, hogy ténylegesen. Hanem inkább képletesen. Nem szeretek egyedül lenni. És voltak időszakaim, amikor mindig csak egy emberre támaszkodtam, egy emberre alapoztam mindent. Egy barátra. Viszont ha az az egyetlen barát elhagy, vagy eltávolodik, vagy figyelmen kívül hagy ilyen-olyan okok miatt, akkor... magadra maradsz. Én így jártam, sokszor és többször megütöttem emiatt a bokámat. Azóta eljutottam arra a pontra, hogy nem alapozok egyetlen egy emberre. Imádom, ha több ember vesz úgymond körül. Fizikailag is, de lelkileg is. Persze nem azt mondom, hogy 100 barát szükséges... mert nem. Nekem 2-3 közeli van, akit ténylegesen barátnak tudok nevezni, a többi már kívülre esik ebből a körből. Haveroknak mondanám őket, olyanoknak, akikkel elvagyok és lehet, megosztom velük életem egyik-másik pillanatát, de attól még lelkileg nincsenek hozzám közel. Ahogy én sem hozzájuk.

Barátság. Sosem voltam az a fajta lány, akinek millió meg egy barátja van. Talán lehettem volna az, de az élet közbeszólt sokféle téren, mígnem olyanná tett, amilyen vagyok. Talán jobb megelégedni azzal a pár emberrel, akit az élet elém sodor, minthogy még többért kapálózzak. Pedig régen mennyi, de mennyi "álmom" volt a nagy barátságokról vagy épp a nagy baráti összejövetelekről. Főleg, amikor ilyesmi filmeket néztem... amiben hatalmas baráti összetartás van, millió program és élmény. Nekem csak egy-két ilyen élményem van, ahol több baráttal vagy haverral sikerült összehoznunk valamit. De jó volt, tényleg élveztem. Olyan ez, amikor megtapasztalsz valami jót, de elveszik tőled és többé nem kapod vissza azt az érzést, élményt. Azóta azt értékelem, amit kapok. Akiket kapok. Értékelem, akik vannak nekem és próbálok, igyekszek mindent beleadni abba, hogy fenntartsam ezeket a kapcsolatokat. Leginkább néhányat. Néhány olyat, akik igazán közel állnak a szívemhez. Olyanokat, akikről nem szabad lemondani, mert értékes kincsek a számomra.