Régóta terveztem már, hogy levések ide néhány sort, de valahogy az agyam nem volt erre képes, s a kreativitásom is elhagyott, már ami a szavakat illeti. Nos, dolgozom. Lassan megjön az első fizetésem is, s nem mondom, hogy nem dolgozom meg érte, ugyanis... reggeltől-estig teszek azért a pénzért, amit majd kézhez kapok. Durva. Ugyanakkor a kolleginám nagyon jó fej, aranyos, kedves csajszi, kicsit hasonlítunk is egymásra, legalábbis szerintem. Két napos váltásban dolgozunk, így azért eléggé elviselhető a dolog. Hiszen, mire belelendülünk a munkába, jön is a szabadnap. Ugyanakkor, mire elkezdem élvezni a szabadnapot, már mehetek is dolgozni. Haha. Mindennek van hátulütője. Az, hogy reggel 8-tól este 9, vagy rosszabb esetben 10-ig dolgozom, azért elég húzós, így végiggondolva. A délelőttjeim általában laposak, s nincs sok vevő, ám délután beindul az üzem és van, hogy egyszerre egy kisebb tömeg is ott tornyosul a fagyizó előtt. Nehéz és nagy felelősség amúgy ez az egész. Nem hittem, hogy ennyi teher van egy fagyizó körül - de tévedtem. Az egész kis bódé az én felelősségem, a pénz, a visszaadás, a fagyik rendezése, leltározás minden este, takarítás, a fagyizó előtti placc, avagy tér rendben tartása, asztalok-székek kipakolása minden nap, stb. Nagyon sok feladat, de... hogy mondjam. Amikor odamentem és a nyakamba zúdult minden, akkor eléggé ijesztő volt. Mostanra viszont kezdek belejönni, szerintem. Nem mondom, hogy nem vétek még hibát olykor, de haladok. Kis lépésekben, de... megyek előre. S azon gondolkozom, hogyha ez a munka nem ad nekem önbizalmat, s nem tanulok itt talpraesettséget, akkor sehol. Amennyi emberrel naponta találkozok... nos, mindenből kijár. Vannak kedvesek, aranyosak, cukik, de vannak bunkók is, nyilván. Sőt, van, aki be is szól, ha olyanja van. De hát ugye a vevőnek mindig igaza van - legalábbis nem rendezhetünk balhét, avagy éppenséggel jelenetet. Mondjuk, a legtöbb vevőnek az a baja, hogy jaj, milyen kicsi gombócot kapnak - míg a másik helyen mekkora. Na, de ez nem is tartozik ide, hiszen mindennek megvan az oka, ennek is.
Összességében jó tehát ez az egész, csak a szabadidő kérdés az, ami kényes. Minden este, munka után hullaként érek haza, 11 fele. Bár van, mikor így is képes vagyok még gép elé ülni, hogy kikapcsolódjak. Egyébként rájöttem, hogy nekem erre szükségem van. Legalább 1 órára, hogy elmerüljek a saját világomban, legyen szó egy sorozat részről, vagy csak körülnézni neten, hogy kivel mi újság. Vagy beszélni egy sort valakivel. Nos, igen... ha ez nincs meg, akkor hisztis tudok lenni. (Mint pl. valamelyik nap, mikor nem volt net, mire hazaértem... mondom, csodálatos, köszönöm szépen.)

Egyébiránt... igen, a héten elvileg megkapom a fizetést, s első dolgom lesz elmenni ruhát venni. Ugyanis még pár hónapja eldöntöttem, hogy veszek valami csinosat a koncertre. Nem tudom, összejön-e az elképzelésem, de mindenképp akarok valamit... és kéket. Vagy valami nyárias szín. Bár, ha valami fekete színű holmit találok, akkor... nos, azt fogom megvenni. (Ó, igen, kolleginám megjegyezte, hogy mennyire imádom a feketét, merthogy mindig abban lát és olyan vagyok, mint egy vámpír... haha. Nem baj, igaza van. Aztán megkérdezte tőlem valamelyik nap, hogy van-e más színű ruhám a feketén kívül. Megnyugtattam, hogy van.)

Ohhh, és szerintem én most elmegyek sorozatozni... ugyanis Stefan ajánlott egyet, ami nagyon tetszik: Constantine. Démonos, ha valakit esetleg érdekelne a dolog.