Megkaptam az első fizetésem! Nos, azt nem írom le, mennyi, de félhónapra ez... wáó! Máshol nem keresnék ennyit, az egyszer biztos. Habár meg is dolgozom érte rendesen, a napi 13-14 órák garantáltan megvannak, de hát istenem. Ilyen az élet, nem igaz? Dolgozunk, mert muszáj, szükséges, ezáltal pénzünk van, s élni tudunk. Bár most belegondolva, nincs időm elkölteni sem a megszerzett vagyont - ám ez koránt sem baj. Nemsokára jön a június, a születésnapom, na meg a koncert maga és Stefan drágám, szóval nem is baj, ha félre tudom tenni a pénzt. Igaz, volt egy röpke gondolat a fejemben, miszerint a héten leugrom Stefanhoz, ha már megjött a fizum. (Nagyon nehezen bírom ki, hogy végül is ne menjek, mert nagyon hiányzik és látni szeretném már őt.)
Azt viszont nem mondom, hogy minden napom egyszerű és hű de klassz. Imádom a munkám, a főnökasszonyt, de néha valóban nehéz és néha úgy érzem, hibázom és képtelen leszek megfelelni annak a képnek, melyet a főnökasszony szeretne. Például... aki ismer, azt tudja, hogy nem vagyok egy vezető-főnök típus, ergo, én nem dririgálok senkinek, hogy hé, figyeljél, tedd arrébb azt az asztalt, töröld le, pakold ide, pakold oda, stb. Még akkor sem, ha épp betanulni van mellettem valaki. Inkább én vagyok az, aki megmozdul, ösztönszerűen és teszi a maga dolgát. Csakhogy ezzel az, aki mellettem van betanulni, nos, nem tanul semmit. Tudom, rájöttem, tisztában voltam vele, csak... na. Nem dirigálok. Nem főnökösködök mások felett. Megszoktam, hogy mások vannak úgymond felettem, s nem fordítva. Mit akarok ebből kihozni? Volt egy lány mellettem szerdán. Betanulni. 5 órán keresztül volt velem, s mindent elmondtam neki, amiz csak tudni kellett, kezdve azzal, hogy nem lehet nálunk a telefon, bezárólag azzal, hogy a standolás hogyan is működik, stb. Magyarul elméletben mindent átadtam neki, csak gyakorlatban maradtak el a dolgok. Nem "parancsolgattam" neki, hogy teszem azt, töltse fel a tölcséreket, vagy törölje le az asztalokat, vagy seperjen fel és a többi. És ez baj volt. Főnökasszony finoman, egyébként erre majd kitérek jobban, közölte is velem, hogy ez így nagyon nem volt okés, de látni akarta, mit és hogyan adok át az újoncnak. Hivatalosan mondhatjuk, hogy elbuktam a megmérettetést, s nagyon szarul is éreztem magam miatta. A főnökasszonyom egy olyan főnök, akinek... hogy mondjam? Meg akar felelni az ember. Jó akar lenni a számára. Mert... mert tudod, hogy bízik benned, számít rád, felemel a porból, hogy egészen konkrét legyek. Még ha le is csesz valami miatt, kb. úgy teszi, mint anya. Egy pillanatig tart az egész, de utána visszaemel és újból beléd veri az önbizalmat. S erről beszéltem vele is. Mondtam neki, hogy lehet, első beszélgetésünk alkalmával nem említettem, de hogy nekem rohadtul nincs önbizalmam. Erre fel azt mondta, hogy pedig már attól lehetne, hogy engem választott. Ugyanis ő nem akárkiket vesz fel ide. És ez nagyon jól esett. Nem tudom, hol tanulna, hogyan is kell jó főnöknek lennie, de szerintem remekül csinálja, amit csinál. Sőt, ő nem is főnök, hanem vezető. Ugye van az a táblázat... azaz ez itt ni: [kattints]. Nos, az én főnököm, avagy vezetőm ilyen... és kár, hogy nem mindenki ilyen, mint ő. Szóval, volt egy álmatlanfélés éjszakám, másnap pedig a fentebb leírt beszélgetés, avagy szóváltás történt meg. Tehát ilyen az, amikor valaki valóban bízik benned, a képességeidben, s nem adná másnak a feladatot, csak azért, mert van egy-két rossz napod? Nos, igen. És ez igazából baromi jó érzés. S pont emiatt nem akarok csalódást okozni.

Jaj, úgy néz ki, lesz egy tetoválásom. Régebb óta akartam már, de csak most alakult ki bennem a végső formája a dolognak. Méghozzá úgy, hogy nem egyedül hajtom végre eme tettet, hanem Stefannal. Bár nem hittem, hogy ilyen egyszerűen belemegy majd, de örültem neki nagyon! Régóta tetszettek a Shadowhunters rúnák. Annyira szépek, formásak, mutatósak. Ha tehetném, több rúnát is magamra varratnék, de egyelőre egyet akarok mindenképp: a Parabatai rúnát, párban Stefannal. Hogy mi ez a rúna? Annak, aki nem ismeri a SH világát, annak íme:

A Parabatai kapcsolat két árnyvadász közötti szövetséget jelenti, amely egy életre szól. Két olyan árnyvadász lehet parabatai, akik közelebb állnak egymáshoz, mint a testvérek.

Ó, és még a Parabatai esküt is bemásolom, mert... mert.

"Akárhová mész, veled tartok,

ahol meghalsz, ott halok meg én is,

s ott lesz a sírom.

Az Angyal úgy bánjon velem, mint veled, nem különbül.

Ne válasszon el minket más, csak a halál."