"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul."

Uuuuhhh és végre... megvolt a koncert, amire fél éve megvettem a jegyet. Azóta van tervezve maga a program, a 4 nap, meg a... minden. Stefan. Annyira boldog vagyok, hogy összejött a dolog! Minden szuper volt, hogy úgy mondjam. Jó, nem volt minden fixen leszervezve és vannak dolgok, melyekről itthon nem mindenki tud, de az más kérdés. Más téma. Egyszerűen néha jó csak úgy... kimozdulni, spontán végigcsinálni valamit. Na, de nézzük az elejétől. Egészen szerda estig nem volt fix, hogy hogyan is lesz a csütörtök, avagy maga a koncert napja. Annyi biztos volt, hogy Stefan a koncert után jön haza velem és vasárnapig itt lesz. Ennyi volt biztos. De aztán ahogy haladtunk előre az időben, nos, úgy lett kitalálva a dolog, hogy elsőként felmentem reggel Pestre. Nagy nehezen, szó szerint nehezen megtaláltuk egymást Stefannal. A másik oldalon mentem fel a metrótól, nem ott, ahol ő várt és vagy negyed órán át kerestük egymást. Vagyis én őt, mert ő egy helyben maradt, hogy véletlenül se kerüljük el egymást. xD Jó indítás, ugye? Aztán megtaláltuk egymást és indultunk is vissza hozzánk. Egyszerűen muszáj volt, hogy hazajöjjünk, mert le kellett pakolnia. Nem jöhetett volna a koncertre a bőröndjével, az a helyzet. Szóval utazgattunk. Sokat beszélgettünk. Az első talin sem volt semmiféle zavarom, igazából, de most még annyi sem. Mintha ezer meg egy éve ismerném, vagy annyit találkoztunk volna már. Na meg, azt így elöljáróban elmondhatom, hogy a négy nap alatt azért sikerült jobban megismernem őt. Jobban, mint eddig ismertem. És ez tök jó érzés.  Nos, hazajöttünk (hazasétáltunk a busztól). Marleyval rögtön összebarátkoztak, ami számomra kicsit sem volt meglepő. De tényleg. Akit én szeretek, azt Marley is szokta, így nem volt kérdés, hogy összehaverkodnak. Stefan gyorsan lepakolt a szobámban, meg átöltözött és hívtam is egy taxit, hogy kiérjünk a buszhoz, ami... vitt is minket vissza Pestre. Jahh, a kedvenc buszsofőrömet nem is mesélem....... hát én azt hittem, kinyírom magam már, komolyan. Egyrészt Stefan is szívatott, hogy jaj, én meg a sofőr... másrészt... az a sofőr... konkrétan folyamatosan flörtölt. És persze, hogy amikor jöttünk, amikor mentünk, mindkét alkalommal ő volt a buszon. S amikor leszálltunk Pesten, utánunk szólt, hogy: "Engem nem visztek a buliba?" Hát nem... :'D
Nos, hivatalosak voltunk egy találkozóra, még a koncert előtt. Egy szerepjátékos leányzó, akit... nem is tudom, hogyan nevezzek itt. Mondjuk Becks-nek, a karaktere után. Szóval elsőnek hozzá mentünk el, suliból ugrott ki pár percre, hogy összefussunk. Tényleg rövid volt, odaadtuk neki az ajándékot, megmutatta, merre kell mennünk, ha a Dürer kertbe el akarunk jutni és ment is vissza. Mi pedig a koncert helyszínére. Vicces volt, ugyanis egyrészt így sem voltunk biztosak abban, hogy jó felé megyünk-e xD másrészt Stefan az út egy részében belém kapaszkodott. Szegény, miattam szenvedett... én beszéltem rá arra a cipőre, vagyis magassarkúra, amiben jött... (igen, Stefan - de akit takar a név, az nyilvánvalóan nő xD) Na, a lényeg, hogy odaértünk, miután telefonon még kértünk segítséget Beckstől. Nos, nem mondanám, hogy sok VIP jegyes volt. Mert nem. Egyáltalán nem mondanám soknak. Voltak ismerős arcok is, de nem igazán mentem oda senkihez. Aztán megérkezett Viki is, róla tudtam, hogy jönni fog és már előzetesen mondtam is Stefannak. Lényegében Vikivel meg az ő barátnőjével voltunk négyesben így az este folyamán.
Nekünk, VIPeseknek korábban kellett amúgy megjelenni. Már fél 6-kor. 6 után pedig találkozhattunk Michael Malarkey-el.  Na jó, először egy férfi jött be és mondta el, hogy mit szabad, mit nem, meg hogy a TV show-ról semmit se kérdezzünk, hiszen ez a zenei karrierjéről szólt a koncert, nem a Vámpírnaplókról. Pedig... ahw, Enzo. A magam részéről mindig szerettem Enzot. Vagyis az elején nem, de ahogy megismertük a történetét, úgy megkedveltem. Lényegtelen. Nos, a beszélgetés után kaptunk autogrammot!  Aztán lehetett fotózkodni. Vagy egyénileg, vagy csoportosan, ezt mi dönthettük el, de mindenképpen egy fotót kaphattunk. Én mindenképp úgy akartam, hogy együtt menjünk oda Stefannal, s ő beleegyezett, így lett egy közös fotónk Michaellel, hármasban. Ahww. Azért durva volt ennyire közel lenni hozzá, meg úgy az egész... a hangulat, meg minden. Nehéz elmondani szavakkal.
Aztán búcsút is kellett vennünk tőle. Úgy értem, még mielőtt a valódi koncert elkezdődött volna, egy amolyan vendégelőadó jött a színpadra. Amúgy, második sorban voltunk, tehát baromira közel a színpadhoz. Amíg vártunk, addig a lányokkal ittunk egy-egy pohár vagy épp üveg valamit... csak hogy megalapozzuk a helyzetet, vagyis a hangulatot. Nos, amint megjött Michael, beindult az igazi buli. Még videóra is sikerült felvennem, ahogy besétált a színpadra.  Azért szögezzük le, nem ismertem túlzottan Michael dalait. Inkább azért akartam a koncertjére elmenni, mert hát ő volt Enzo és úristen. Nos, most már a zenéjét is szeretem, be kell vallanom. Igazából az egész koncert szerintem piszok jó volt. Nem számítottam arra, hogy ennyire hangulatos lesz az egész. S nem csak azért, mert VIPesek voltunk, vagy mert majdnem első sorban voltunk... na jó, de, ez is közrejátszott. Megadta az alap élményt, amit egyikünk sem fog elfelejteni. Ahogy azt sem, hogy beugrott a tömegbe és elszáguldozott közvetlenül mellettem, aztán Stefan háta mögött és vissza a színpadra. OMG! Ez volt aztán a váratlan lépés tőle, de tényleg. Állítom, még az egyik szervező vagy nem tudom ki is meglepődött, olyan értetlen fejjel sietett Michael után.  Vicces volt.
Ahogy pedig vége lett a koncertnek..... nos, jöhetett az éjszakai élet. Úgy értem, nem volt szállásunk. Felmentünk úgy Pestre Stefannal, hogy tudtuk, nem lesz hová mennünk. Hiszen kora reggel, hajnal 5-kor indult az első busz haza - hozzánk. Igazából.. elvoltunk. Sétáltunk a városban, beültünk ide-oda meginni valamit (bár a Salvatore bár, ahol tavaly voltunk Reináékkal, az most csalódás volt, nem is voltunk ott sokáig xD). Láttunk egy hírességet is, avagy celebet... mindenki számára ismerős bizonyára Dombóvári István neve. Nos, őt láttuk. Meg ő is látott minket.  Látta, hogy szerencsétlenkedünk és nem merünk odamenni hozzá. Azt is látta, hogy utána az út túloldaláról bámultuk, majd azt is látta, hogy visszamentünk oda, ahol volt... aztán felszívódott. Megjegyeztem Stefannak, hogy na, biztos azt gondolta, hogy végre eltűnt ez a két lány és gyorsan leléphet addig. Jah, meg amúgy bementünk mosdóba ott, ahol ő volt. Mármint ő kajált, hajnal 2-kor, mi meg ugye a városban lézengtünk... khm.
Ezután... azt hiszem, ezután mentünk és vettünk pizzát, hogy legyen bennünk némi étel is. S olyan 3 fele döntöttünk úgy, hogy ideje megkeresni a Népligetet. A helyzet az, hogy... inkább ezt nem is részletezem. Csak annyit mondok, hogy soha többet GPS. Vagy annyira pontosan írom be a helyszínt, hogy... nem is tudom. Bahh. Mindegy, egy órán át biztos a rossz helyen voltunk, mire rájöttünk, hogy merre kell menni. Közben a telefonom 2x lemerült. De volt nálam ilyen hordozható töltő... azonban harmadiknak már aggódtam, hogyha lemerül, soha az életben nem találunk el a buszpályaudvarra. Na mindegy. Nos, a hajnal 5-ös buszt nem is értük el, de 5 percen múlt. Végül a későbbivel indultunk haza, 6:10-kor, ha jól emlékszem.
És lényeg a lényeg, 8 fele értünk be a városba. A buszon én aludtam szerintem vagy 20 percet, vagy fél órát, megszakításokkal... elfoglaltunk Stefannal a busz hátsósorát. xD Azt hiszem, mindketten kellőképpen ki voltunk ütve - én csütörtök reggel 7 fele keltem, ő hajnal 4-5 (?), s azóta nem aludtunk. Gondoljatok bele. Az én szervezetem már ordított azért, hogy aludjak. Nos, hazaértünk olyan... fél 9 fele talán. Egy gyors zuhany, aztán dőltünk be az ágyba, bár Stefan elmondása szerint fent tudott volna maradni. Na én nem.  A péntekünk amúgy ebből állt. Pihenésből. Tudom, hogy ilyen tekintetben rossz házizadga voltam, mert Stefan délután/estefelé már bőven volt olyan állapotban, hogy mehettünk volna erre-arra, sőt, ő akart is volna, de én... esküszöm, az is fizikai fájdalmat okozott, hogy egyik helyről a másikra átmásztam. Én kivoltam. Szóval, Stefan, ezúton is sajnálom, hogy a péntekünk ilyen "mehh" lett. 
Ám szombatra volt programunk. Meglepő vagy sem, de mamámhoz voltunk hivatalosak mindketten. Annyit meséltem már Stefanról neki, hogy úgy voltam vele, mindenképp bemutatom őket egymásnak. Nos, a lehető legjobban sült el a találkozó. Olyannyira, hogy az egész napot ott töltöttük, iszogattunk, beszélgettünk, nem is keveset, sőt, elmentünk együtt sétálni is. Egyszerűen jó volt. Mamám az unokájává is fogadta Stefant a végén, annyira jó volt az egész.  Örülök, boldog vagyok, hogy ennyire megvolt köztük az összhang meg minden.  Ugye mamámnak folyton úgy meséltem Stefanról, hogy mennyire zárkózott és hogy velem is nehezen találkozott, stb. Most azért... vagyis azóta változott a helyzet és ezt mamám első kézből tapasztalhatta meg.  Elindultunk haza. Stefan sokat mesélt, azt hiszem, ekkor nyílt meg nekem... hmm, nem is tudom, hanyadik alkalommal. Nem sok. De örültem, hogy beszélt és megtudtam dolgokat róla. Arról, hogy ki ő, vagy miket is tett, milyen is ő. S mindegy, mik azok a dolgok, amiket mondott. Ugyan úgy gondolok rá most is, mint előtte.  Szóval, hogy is volt...... soha nem szabadulsz tőlem!? Készülj fel és fogadd el, Stef.  Hazaérve folytattuk a beszélgetést, meg szó volt a játékról is, tervekről, meg mindenféle dologról.
Hajnal 1 fele feküdtünk le, ha jól rémlik. És ez volt végül is az utolsó közös esténk, hiszen másnap, azaz vasárnap már indulnia kellett haza. Ám délelőtt még átmentünk vásárolni, meg apával elugrottunk mamámhoz egy kávéra. Aztán itthon is ittak még egy kávét apával. Haha. Legközelebb lesz közös témájuk, ami azt illeti. Apa fegyver gyűjteménye meg a kard a falon... nos, igen, sokaknak tetszik. Olyan családias volt az egész amúgy, vagy nem is tudom.  S végül apával kivittünk kocsival Stefant a buszhoz... 
Apa azon nevetett a kocsiban, hogy alig szállt fel Stefan a buszra és indult el, máris pötyögtünk egymásnak. Rám nézett és kérdezte: "Máris hiányoztok egymásnak?" Hát most na. És ha igen? xD
Nos, nagyjából így teltek el a napjaink. Szerintem egy élmény volt és ismétlős, mindenféle tekintetben, vagy értelemben. Örülnék, ha még lenne lehetőségünk találkozni, többet és többet, sőt, annál is többet.

Köszönöm, Stefan,
ezt a négy napot!