Nem mondanám, hogy átlagos családom volt. Nem, egyáltalán nem volt az. Az apám világéletében alkoholista volt, anyám pedig, nos, fűvel-fával lefeküdt és folyamatosan csalta apámat. Azt hiszem, tökéletesen illettek egymáshoz, mindketten ugyan olyan romlottak voltak. Nem, anyám talán egy fokkal rosszabb volt. Mégis melyik épelméjű nő az, aki rámászik a saját fiára? Igen, az én anyám ilyen volt. Nem, nem akarom részletezni életem első komolyabb élményét, mert rettentő rossz volt, sőt mi több, egyszerűen undorító. Gyűlöltem anyámat és gyűlöltem apámat is, amiért hagyta, hogy anyám a testemet használja. Egyik alkalommal, amikor anyám ismét bejött a szobámba és le akart támadni, felpofoztam. Kiabáltam vele, hogy ha nem megy ki most rögtön, biztos olyat teszek, amit megbánok. Nem ment ki. Azt mondta, a fia vagyok és neki mindenhez joga van, ahhoz is, hogy használjon és a kéj-játékszere legyek. Ahogy ismét felém közeledett, löktem rajta egyet, minek következtében nekiesett az asztalnak és beverte a fejét. Nem kelt fel többet.
A vérfarkas átkom, amit anyámtól örököltem, ekkor aktiválódott. De ezt ebben a pillanatban még nem tudtam, hisz magáról az átokról sem volt semmi fogalmam. Hogy hogyan reagált apám anya halálára? Mondhatni, sehogy. Nem igazán érdekelte. Annyit reagált, miszerint örül, hogy meghalt végre az a kurva. Emlékszem, a temetésre alig jött el valaki. Néhányan anya szeretői közül, egy-két rokon, de nem túl sok. Csendben tértünk át egy új korszakba… egy olyanba, ahol végre nem kellett anyám hóbortjaitól szenvednem.
Az első átváltozásom a lehető legrosszabbkor történt. Mivel nem tudtam, hogy mi vagyok, így nem tudtam előre felkészülni rá. Otthon kezdődött el az átváltozás. Apám teljesen ledöbbent, amikor látta, hogy mivé változom. Az öntudatom teljesen elveszítettem és egy vérengző vadállat vált belőlem. Apámat ekkor öltem meg, egy farkas képében. Aztán egész éjjel a várost, az erdőt jártam, mint valami félőrült. Az erdőben tértem magamhoz, másnap. Hatalmas kérdőjel volt a fejem felett, nem tudtam, mi a fene történt velem pontosan. Soha nem hittem a természetfeletti dolgokban, de ennek ideje volt megváltoznia, hisz… én is egy ilyen lény lettem. Otthon feltúrtam az egész lakást, hátha találok valami vérfarkasságra utaló nyomot, cikket, régi írást. Megtaláltam anyám naplóját, amit még gyerekként írt. Az első átváltozásáról, a kínokról, arról, hogy másnap nem emlékezett semmire. Mindent leírt, amit tudnom kellett, habár nem nekem címezte és jogom sem lett volna elolvasni. De megtettem és már nem volt itt, hogy rám szóljon.
Eleinte nem tudtam, miként álljak ahhoz, amivé váltam. Nehéz volt. Nem mondhattam el senkinek, mégis együtt kellett vele élnem. A legrosszabb az volt, hogy még a legjobb barátomnak sem mondhattam el. Nem tudtam, hogyan reagálna. Aztán ahogy telt az idő, egyre több vérfarkas bukkant fel körülöttem. Tulajdonképpen nem tartoztam már sehová, így hát csatlakoztam ehhez a falkához. Az utolsó kötelékem a múlthoz a legjobb barátom volt, de őt… teljesen hátrahagytam és azóta sem tudom, mi is van vele.
Az életem egy időre rendbe jönni látszott. Voltak körülöttem, éldegéltünk, szórakoztunk, jártuk a városokat. Tényleg minden jó volt. Még néhány lánnyal is megismerkedtünk közelebbről, de… nos, a szexig egyikükkel sem jutottunk el. Egyszerűen kihátráltam inkább valami idióta indokkal. Sokáig azt hittem, képtelen leszek bárkivel is kapcsolatot létesíteni anyám terrorizálása után.
De az igazi terror akkor jött el az életembe, amikor Klaus Mikaelson felbukkant benne. Nos, tudhattam volna, hogy ki ő – annyira hírhedt, alattomos ős vámpír volt… mégsem voltam képben. Nem volt beleszólása senkinek abba, amit aznap tett. Megitatott valami vérrel és megölt.
Jobb esetben meghaltam volna, de végül magamhoz tértem. Fogalmam sem volt, miért… először arra gondoltam, ez a vérfarkasságom előnye, de hamar rá kellett jönnöm, hogy többről van szó. Éheztem. A torkom szinte égett azért, hogy táplálékhoz jussak… ami nem más volt, mint a vér. Vért kellett innom, hogy végül életben maradhassak. Vámpír lettem. Azaz, hibrid. Vérfarkas és vámpír. Kettő az egyben. Alapesetben még örültem is volna ennek, de volt egy hátránya. Tyler, aki amúgy Klaus első teremtettje volt, már megtapasztalta a sarjkötődés hátrányait. Bármennyire is utálod Klaust, mégis mindent megteszel, amit kér. Úgy táncolsz, ahogyan ő fütyül, ha közben átkozod, akkor is. A falka szenvedett ettől, de… nos, az életem merő egy szenvedés, nem igaz? De minden rosszban van valami jó. Tyler rájött, hogyan lehet megszabadulni a kötődéstől. A hibridlét előnye az, hogy akkor változol át vérfarkassá, amikor csak akarsz, így a kínokat sem kell havonta egyszer átélned. A kötődést viszont pont azzal lehetett megtörni, hogy minél többször átváltozol. Mondanom sem kell, hogy a kínok kínját éltem át, akárhányszor csak átváltoztam. Tyler viszont segített nem csak nekem, hanem mindenkinek. Fel akart szabadítani minket és ez a terve sikerült is. Én viszont ezután úgy döntöttem, hogy faképnél hagyom az egész falkát, ugyanis semmi kedvem nem volt még több balhéba keveredni vagy épp felvenni a harcot Klaus Mikaelsonnal. Tyler valószínűleg ezt tervezte, mert égett benne valamiféle bosszúvágy a hibrid ellen. Ebből én nem kértem. Később hallottam, hogy az összes hibrid – néhány kivétellel, le lett mészárolva Klaus által. Nos, gondolom rájött, hogy a kötődés többé nem áll fenn, így egy bábja sem maradt többé.
Az új életterem New Orleans lett. Itt találtam meg azt a helyet, ahol nem kell többé senkitől sem tartanom és nem szenvedek nap, mint nap. Hibridként nappal is odamegyek, ahová csak akarok. Néhány éve csatlakoztam a helyi vámpír társasághoz is, amit egy bizonyos Marcellus Gerard vezet. Az igazat megvallva nagy hasznomat veszi, hisz mindenhol ott lehetek. Igénybe vehet bármikor, mondhatni, az egyik-másik bizalmasa vagyok. A célunk egy és ugyan az: egy békés város, egy békés élettel.
Néhány hete, mikor a szokásos, napi sétámat tettem a városban, belebotlottam egy fekete hajú szépségbe. Felkeltette a figyelmem, így követtem őt. Nem szép dolog, tudom, de kihallgattam, miközben arról faggatott valakit, hogy hol lehet egy bizonyos Kirk Wood nevezetű illető. Lehet, nem kellett volna belemásznom az ügybe, sőt, ez biztos, de… végül megjelentem a sikátor bejáratánál és elpillantottam a lány felé:
- Nos, én tudok neked segíteni, ha akarod. - Ez volt az a mondat, ami elindított egy újabb lavinát az életemben, egy olyat, amire talán még én magam sem voltam felkészülve. De az élet már csak ilyen. Meglepetések övezte út, egészen a végső, visszafordíthatatlan halálig…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
