Még emlékszem, hogy az előző blogomban, nyáron mennyit panaszkodtam arra vonatkozóan, hogy mennyire pocsék a nyaram, nem megyek sehova és remélem, a következő évem jobb lesz. Aztán amikor elindítottam ezt az új blogot, a legelső bejegyzésemben írtam, hogy ezúttal mindent meg fogok tenni, hogy más irányba tereljem az életemet ilyen téren. Nem akartam továbbra is az az otthon ülős, magába forduló lány lenni, hanem nyitni akartam kifelé. Most, június 23-án bátran kijelenthetem, hogy sikerült összehoznom. Sikerült betartanom az önmagamnak tett ígéretet, ugyanis egy csepp időm sincs unatkozni és imádok mindent, ami most körülöttem zajlik. A sok találkozó, barátok, játékok, élmények, iszogatós esték. Örülök, mert a barátaim száma megnőtt az utóbbi időben és igyekszek majd megtartani őket, bár ez nem csak rajtam múlik.
Ezen is sokat agyaltam. Rengeteg rossz tapasztalatom volt már e téren. A barátok konkrétan jöttek-mentek az életemben és engem elég sokszor elhagytak. Mindig úgy éreztem, hogy bennem van a hiba, de tudjátok, mit? Egy barátsághoz két ember kell és nem egy. Aztán néha azon is elgondolkozok, hogy nekem csak "feladatom" van, méghozzá az, hogy akivel én találkozok, átsegítsem őt egy adott élethelyzeten, majd tovább engedjem. Kissé hülyén hangozhat, de igazából több ember úgy lépett le tőlem, hogy rendbe jött bizonyos értelemben és megújult erővel haladt tovább egy másik cél felé. Míg én... nos, itt maradtam. De most nem akarok ilyeneken gondolkodni. Azok, akikkel mostanság lettem jóban, remélhetőleg nem fognak eltűnni mellőlem. (Reina tudom, hogy nem fog :3) Az emberre néha rátör a negatív életérzés, de jobb, ha elhessegeti.

Nem írtam posztot róla, de június 10-én ismételten felmentem Budapestre, méghozzá az én Vikimhez. Együtt mentünk Operett színházba! :) Még a legelső talink előtt írt rám, nem-e lenne kedvem. Nos, Szabó P. Szilveszterre ki az a hülye, aki nemet mond?! Ott volt a helyem. És imádtam. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire jó volt élőben látni, élőben hallani őt. Az Elfújta a szél című előadást néztük amúgy meg, amit kár lett volna kihagyni. Maga a darab eszméletlenül jó volt és mivel nem tudtam, mi lesz a sztori végkimenetele, így kissé lesokkolódtam, hogy végül nem kaptak happy endet. A szívem összetört. :( Megjegyzem, sosem voltam Vágó Zsuzsi rajongó, de csak azért nem, mert vele nem igazán láttam még egy darabot sem. De... wooow, imádom őt is! Le a kalappal előtte! :) A lényeg tehát, hogy nagyon élveztem és hálás vagyok Vikinek, hogy elhívott! 

Másról most így hirtelen nem is írnék (pedig lenne mit, néhány találkozóról, de igazából nem akarok mindent kiírogatni). A lényeg, hogy tényleg minden tök jól alakul és remélem, nem fog elromlani semmi sem útközben.

Meséljetek, nektek hogy telik a nyár?