Hosszú, borzalmasan hosszú ihletválságom meg lustaságom után itt vagyok. Még jó, hogy ez a blog tényleg amolyan személyes jellegű és nem kíván folyamatos frissítést, avagy karbantartást. Akkor jövök, addig maradok, amikor és ameddig csak akarok. Hiszen az én kis birodalmam és az is marad. Rengeteg minden történt, mióta nem írtam. Az előző posztnak is megvan a maga háttere, s úgy éreztem, azt mindenképp ki kell írnom magamból. Igazából nem tudom, mit is oszthatnék meg veletek. Sokminden kavarog a fejemben, de talán ezek közül aligha van olyan, ami ide leírható volna. Egy biztos, Stefantól megkaptam a 13 Reasons Why c. könyvet, még február közepe tájékán, s azóta ki is olvastam. Érzelmileg megviselt, nem is kicsit, viszont az utolsó két fejezetet illetően csalódtam, azt hiszem. A főszereplő végül is saját magának intézte el, hogy ne akarjon többé élni. Mellesleg, akartam írni erről egy kritikát, véleményt, de inkább nem teszem. Nem tudnám úgy átadni a gondolataimat, ahogyan akarom, pedig van a könyvben sok tanulság, amire érdemes odafigyelni, vagy épp alkalmazni. Többek közt azt, hogy figyeljünk a másikra. Szerintem ez a legfontosabb. A másik az, hogy bármit is teszel, minden hatással van mindenre. Nem tudhatod, mivel mit indítasz el, s hova, avagy mibe sodrod az illetőt. Vagy épp saját magad. Mindig mindennek van valami oka, semmi nem történik véletlenül.
Amikor az ember eljut oda, hogy fel akarja adni, az egy nagyon mélypont. Akik nyomon követik a blogomat, azok láthattak egy olyan kiírást tőlem, hogy "Feladtam". Nos, ha az ember feje fölött összecsapnak a hullámok és úgy érzi, mindenért ő a felelős, avagy bármit tesz, mindig is ő lesz a rossz, akkor lehet eljut egy olyan pontra, hogy kösz, elég volt. Viszont, ha van valamibe kapaszkodni, vagy csak egy-egy kedves szó, vagy bármi, nos, máris könnyebb felállni. De az a legjobb, ha önerőből áll fel az ember. Ezt meg kellene tanulnom...