Beauty or Beast • Szépség vagy Szörnyeteg

I'm a mess

Lysandra — 2019-01-18 10:55:30

Az ember élete mindig is egy hullámvasút lesz, amíg csak él. Egyszer fent, egyszer lent. Boldogabb, majd szomorúbb időszakok váltják fel egymást, ezáltal valami egyensúlyt megadva az ember számára – vagy mégsem? Miért nem lehetne csak fent az ember? Boldogság, nyugalom, béke, barátok, szeretet… …oh, hát amúgy egyszerű a válasz. Az emberek alapvető tulajdonsága a gonoszság, mely mélyen beléjük van integrálva. Mivel az emberek gonoszak, így ártanak a másiknak és elérik, hogy a „fent” állapot után „lent” találjuk magunkat, könnyek közt, kilátástalanul. S ez szerintem borzasztó. Nem is szabadna, hogy érdekeljen minket más véleménye, vagy hogy egyáltalán bárki idegen szavára, viselkedésére egy fikarcnyit is adjunk. Minek? Önmagunkat bántani vele? Elhinni, hogy xy jogosan volt paraszt velünk, majd elhinni, hogy mi magunk semmire sem vagyunk méltók? Baromság. Nem szabadna meghallgatnunk olyanok véleményét, akiket nem ismerünk egy kicsit sem. Nem szabadna magunkra vennünk semmit abból, amit vadidegenek közölnek, mondanak vagy tesznek. Ők önmaguk miatt olyanok, amilyenek. Bunkó volt veled valaki? Az ő sara, nem a tiéd. Sosem lesz a te hibád, hogy a másik milyen. Sosem. Ezt… ezt mindenkinek észben kellene tartani, ahogyan azt is, hogy bár azt írtam, az emberekben alapvetően ott a gonoszság, nos, nem csak az. A jóság is ott van. Nem fényezem magam, de ilyenkor mindig saját példával jövök. Én bárkit képes vagyok meghallgatni és mindenkinek segíteni akarok. Sőt, mindenkiben meglátom a jót is, mint mondjuk Elena Gilbert. Csak aztán én általában úgy járok, hogy szépen csalódok az illetőben – de tudjátok, mit? Ettől a hitem abban, hogy valami jó lehet, nem rendül meg. Leszámítva a tavalyi mélypontomat, amit senkinek sem kívánok. Mondjuk, most már mesélhetek róla bővebben is talán, bár nem tudom, érdekel-e egyáltalán valakit. Na tehát, ugye már hosszú ideje munkanélküliként tengődtem itthon. Nem voltak céljaim, nem volt semmi dolgom, belefulladtam kb. a semmit tevésbe. Még azt sem mondom, hogy a szerepjátékba menekültem, mert pont tavaly év elején volt egy kiesésem játék téren és nem igazán játszottam – rohadtul elment a kedvem tőle. Na és akkor, ugye az önéletrajzokat meg küldözgettem be ide-oda-amoda. Munkát akartam, csak hát a legtöbb helyről basztak visszaírni… sőt, az esetek 99%-ban válaszra sem méltattak. Volt, ahonnan 4-5 hónap után jött a válasz, hogy bocs, nem vagyok elég képzett. Köszönöm. Tehát, mondjuk ki, próbálkoztam munkát találni. De apám egyre idegesebb volt, minden héten, amikor hazajött, megkaptam a magam alapos fejmosását, felemelt hang vagy épp veszekedés közepette, hogy nem igaz, hogy nem találok munkát, biztos csak nem akarok dolgozni és biztos, hogy ezer meg egy lehetőségem lenne, de baszok rá. Ez minden héten így ment, egyre lejjebb tolva az én életkedvem, de még az önbecsülésemet is. Értéktelennek, hibásnak, szerencsétlennek éreztem magamat egyre inkább. Kezdtem szétesni attól, hogy a létező minden oldalról negatívumok érnek. Munka, család… majd a barátok körében is. Egyedül voltam. Aztán apám folytatta a piszkálásom. Tudni kell rólam, hogy sosem érdekelt a vezetés, sosem akartam jogosítványt, de egyszer elkezdtem, mert anyáék ezt akarták – én meg mindig is azt szerettem volna, ha büszkék arra, aki vagyok / lettem. Ám ebben elbuktam akkor és ott, az 5. próbálkozásra sem sikerült megszereznem azt az átkozott papírt, így feladtam és nem próbálkoztam többet. Úgy voltam vele, hogy nem is fogok többet, mert nem az én területem. S ez mindaddig ment, míg ugye apám nem szállt rám újra. Ha már úgyis tengernyi az időm, akkor csináljam meg a jogsit. Ő állja. Csak csináljam, mert kurvára nem állapot, hogy én itthon tengődök és élvezem a semmit tevést. Mondom, kurvára élvezem, hogyne, azt, ami itt megy… S persze mindennek a tetejében ekkor is megkaptam, hogy amúgy ő szerez nekem munkát, majd kivisz magához külföldre. Na még mit nem. Hogy én, vele, bárhova? Nem. Vele képtelen lennék huzamosabb ideig kettesben lenni – a folytonos piszkálását képtelen lennék kibírni. Hisz így sem bírtam. Kényszerből rábólintottam a jogsira, sírva, de nem akartam, nagyon nem. Tudtam, hogy úgyis csak elbukom benne és nem akartam végigcsinálni. Nem. Sosem fogok vezetni, ez már biztos… És akkor este, még vagy 6 helyre elküldtem az önéletrajzomat. Kétségbeesésemben mindenhova, amit találtam. Nekem munka kellett és nem az, hogy apám irányítgassa az életemet. De aztán… apámék veszekedni kezdtek. Durván és hangosan, én pedig egész este remegtem. Aztán elpattant nálam valami. Azon túl, hogy sírtam, még próbáltam belekapaszkodni néhány dologba, ami a józanságomat elősegíthette. Például két levélbe, amit Trixtől kaptam valamiféle formában. Két levél, melyet bizonyos időkben volt szabadott csak kinyitni. Az egyik az volt, hogy amikor sírok – a másik pedig, amikor magányos vagyok. A szabály alapvetően az volt, hogy csak egyet lehet kinyitni egy nap, de megszegve ezt… nos, mindkettőt kinyitottam. Az utóbbi levélben volt egy nyaklánc is, mely irónikus módon egy „Remény” jelképe nyaklánc volt. Hát, csak még inkább zokogtam… Azt hiszem, azon az estén tényleg összetört bennem valami. Pedig, így leírva, talán semmi nem is indokolta ezt. De szétestem, s ezt Hrau látta. Ennek az egésznek a folyamatát, élőben. Pont tegnap került szóba, hogy milyen durva volt az a halálvágy, amit amúgy látott rajtam egyes találkozóknál. Az az aura, amit árasztottam magamból, csak a mosoly, ami akkor rajzolódott az arcomra, mikor ezekről volt szó. Utólag belegondolva… baromi ijesztő lehetett. Na és akkor, folytatva a történetet. Aznap este, a veszekedések miatt, s a levelek ellenére (amiknek erőt kellett volna adnia és adott is, csak nem eleget) egy ollót vettem magamhoz. Az volt a szobámban és nem akartam kimenni anyámékhoz… (bár előző nap egy kést is megnéztem odakint, a csuklómhoz érintve). Az ollóval akartam megvágni magam, hogy befejeződjön ez az egész „lent” levés. A fájdalom. A kilátástalanság. Minden. Aztán picit sikerült is megvágnom magam, ekkor tért vissza a józan eszem. Mondhatni. Mert a sírásom abban a néhány pillanatban teljesen csitult, aztán leraktam az ollót, miszerint… nem, nem akarom ezt megtenni. Csak azt akarom, hogy vége legyen annak, ami jelenleg megy az életemben. Ezután kezdtem újra sírni és mivel senkivel sem tudtam aznap este beszélgetni úgy igazán, illetve nem igazán akartam elmondani ezeket a dolgokat, egyszerűen álomba sírtam magamat. A szó legszorosabb értelmében. Aztán másnap… elkezdődött a változás az életemben. J Azt hiszem, csak ki kellett várnom. Talán amikor megálltam, akkor nem is én akartam megállni, hanem valaki… valaki megállított. Fentről. Vagy ki tudja. Nos, szóval másnap várt az e-mail, a jelenlegi munkahelyem ügyintézőjétől, hogy hétfőn jó lenne, ha bemennék hozzájuk megbeszélésre. Azóta ott dolgozok. Nem tudom, meddig bírtam volna még azt a mélyponton való létezést, mint amiben benne voltam. Lövésem sincs. De az, hogy ki kell tartani még a legrosszabb pillanatokban is és józanul gondolkodni, azt azért megtanultam. Habár nem mondom, hogy sosem kerülök majd újra mélypontra. Azonban emlékezni fogok arra, hogy mi történt legutóbb. A változás mindig eljön. A lehetőség mindig megjelenik. Talán pont akkor és ott, amikor egyáltalán nem várod. Haha, nem tudom, mit is akartam pontosan kihozni ebből az egészből… …talán azt, hogy az emberek elérik, hogy mélyponton legyünk, gyűlöljük magunkat, azt higgyük, hogy egy senkik vagyunk és belénk rúghatnak, főként akkor, mikor lent vagyunk… de képesek vagyunk felállni. Ha kell, magunk miatt, de ha kell, a segítő baráti kezet elfogadva. Nem igaz? Még, ha erre most nem is írtam példát… mindig van, akire számíthatsz. Az, hogy te egyedül érzed magad, nem jelent semmit. Mindig van valaki, aki szeret téged és melletted áll, hogy kihúzzon a slamasztikából. Az önutálatból. Az önmarcangolásból. Hogy… újra kivezessen a fénybe. Fény. Fény. Fény.

Uncover

Elena ~Eliffe — 2019-01-05 02:01:22

Gondoltam, illene bepótolni néhány bejegyzést. Ez most a decemberben történő osztálytalálkozóról fog szólni, ami... amire el sem akartam menni. Általános sulis bandáról van szó és őszintén szólva, aki ismer, tudja, hogy én később jöttem ebbe az osztályba. Méghozzá akkor, mikor épp, hogy 3. osztályba léptünk. Már megvoltak a barátságok, kialakultak a klikkek, ismert mindenki mindenkit, én meg amúgy is egy magamnak való kislány voltam, aki mindennek a tetejében magával hordozott egy plüsst, mint valami ereklye. Egyszóval: különc voltam. Nem is igazán mondhatnám, hogy barátokra tettem szert, sőt... persze mindig voltak, akik igyekeztek közeledni felém, de mégsem éreztem azt, hogy annyira érdekelném őket. Elzárkóztam. Sok név, emlék felidéződik bennem, még az is, hogy az egyik fiú ajándékokkal halmozott el egyszer, csak úgy. Öhm, na mindegy. Nekem nem igazán jött be, bár alapvetően nem volt vele semmi bajom. Aztán, nos, szerintem 4. osztályban lettem jóban Hrauval, aki mai napig jóbarátnőm (s egy időben a legjobb barátnőmként tartottam számon, de mára már megtaláltuk a saját számításainkat, azt hiszem :3). De lehet, 5-ben volt, nem tudom már. Szóval, mire akarok kilyukadni? Igen, arra, hogy nekem itt nem igazán volt senkim. Ideig-óráig volt egy-egy másik lány, Hraun kívül, de ennyi. S tudtam, mi lesz, ha elmegyek az osztálytalálkozóra. Mindenki elmondja a saját maga sztoriját, kivel mi van, majd a többiek elkezdenek beszélgetni, én meg ülök, mint egy kuka. Igazából... volt egy pont, mikor azt hittem, nem ez lesz. Mikor Sophie odaült hozzám és elkezdtünk beszélgetni, de végül, néhány mondat után átült másokhoz, mondván, tőlük is akar ezt-azt kérdezni és majd visszajön. De nem jött... és onnantól totálisan egyedül voltam. Hrau hamarabb lelépett, én meg kitartóan maradtam még, hátha... de... nem. Azt hiszem, bármennyire is jó volt amúgy látni őket, kétlem, hogy legközelebb elmegyek. Hiszen ha ezt félre is rakom, semmi kedvem újra végighallgatni, hogy mindenkinek ilyen és olyan jó az élete, meg hogy minden második lánynak gyűrű van az ujján és happy minden. Félreértés ne essék, nem sajnálom tőlük a boldogságot, sőt, mindegyikük keményen küzdött azért, ahová eljutottak, sőt, küzdenek. S ezért felnézek rájuk. De itt van a másik fele. én. Lassan 26 évesen nagyjából semmit nem tudok felmutatni. Nyárra terveznek megint egy találkozót, hosszabb kivitelűt, sütögetős-iszogatós félét, de... nos, én nyáron úgyis dolgozom, szóval legalább indokom is lesz nem elmenni. Amúgy, érdekes érzés volt látni két olyan embert karöltve, akik annak idején kvázi köpködték egymást, hisz akkoriban csak utálatot éreztek a másik iránt. De... wáó. Én örülök nekik. Ebből is látszik, hogy a kapcsolatok mindig tudnak fejlődni. Nagyjából így telt egy a pár óra... nos, azért egy találkozónak jó volt. Apropó, ez a 10 éves találkozó volt. Rohadtul repül az idő, mondtam már?

My Escape

Elena ~Eliffe — 2018-12-27 01:53:35

Régóta tervben volt ez a többnapos találkozó, amiről most szó lesz. Rengeteget készültem rá, már olyan... október környékén elkezdtem a vásárolgatást, ötletelést, meg miegymást. Trix jött el hozzám, hogy december 5-től egészen 9-ig velem lehessen. Egy részem félt, hogy nem tudom a szabadságot összeegyeztetni a dolgokkal, de sikerült. Mármint, mondjuk úgy, megadták a szabit minden gond nélkül és ezért nagyon hálás vagyok. Sok meglepetéssel készültem Trixnek, habár apróságokkal, főleg azokhoz képest, amiket tőle kaptam, de ne szaladjunk ennyire előre. A készülődés utolsó napja... hát, azt hittem, a meglepetések háromnegyedét kidobom, mert annyira nem haladtam semmivel. Dolgoztam, későn értem haza, nem volt energiám, vagy szimplán elbeszélgettük/eljátszottuk az időt. De meglett. Spoiler: általában akkor dolgoztam a meglepiken, mikor ő elment aludni, azaz jó későn. xD 5-én, azaz szerdán mentem fel elé BP-re. Fura volt újra látni őt, de egyben jó is! Tudtam, hogy valószínűleg megint ezer évig nem látom, hiszen messze lakik tőlem. Ettől függetlenül a barátságunk szerintem napról-napra erősödik, de Trix, javíts ki, ha én tévednék. A szokásos eltévedős ceremóniánkat megejtve sikerült eljutnunk a... jézusom, a nevét se tudom. Mindegy, nagy épület, mindenféle bolttal, vendéglővel, mozival legfelül... lövésem sincs most, mi a neve, úristen. xD Na mindegy. Körbejártuk, megint végigdumálva az egészet, így nem is figyeltük, hova lehetne beülni. Aztán elmentünk egy hely mellett, ami jó lett volna, de úgy voltunk vele, hogy majd visszafelé. Nos, végül egészen máshova ültünk be kávézni, majd indultunk vissza a buszhoz. Kellett a hazai terep, hogy elkezdődhessenenek a közös napjaink. Véleményem szerint az első esténk sikerült a legeslegjobban. Nagyon-nagyon jól éreztem magam és nem az ajándékok tömkelege miatt, hanem a hangulat miatt. Szerintem rég nevettem annyit, mint azon az estén. Persze, az a kevés pia mennyiség is rásegíthetett, de végül is az csak csokilikőr volt. Nem nagy dolog. Szóval... egy élmény volt. Egyébként az ajándékok közül azért kiemelnék párat, ami nagyon-nagyon tetszett és amit különösen értékelek. A közös bakancslista. 93 dolgot írt össze Trix és persze voltak köztük vicces, nem komolyan gondolt dolgok, de a többségében nagyon benne lennék és remélem, hogy minden nekünk kedvez majd és véghez visszük a listát. Be is fogom gépelni magamnak, hogy lássam, mik vannak tervben. Ez az ajándék számomra amúgy valami olyasmit jelképezett, hogy... hosszútávú lesz a mi barátságunk és bízom benne, hogy semmi és senki nem szakít el minket. Hiszen te vagy a legjobb barátnőm (egy időben le akartam szokni erről a kategorizálásról, nos, ...eddig ment xD) és mindig szükségem lesz rád. A másik, amit szintén értékelek, az a levél. Bár mindig írunk egymásnak, de... nem tudom, ezt nagyon megszerettem magunkban? Bennünk? Hogy mondjam...? xD Szóval, hogy mindig írunk. A többi ajándék közül még a macit emelném ki, Blairt... Imádom! Azóta vele alszok... bár ezt tudod. A többit már nem emelgetem itt ki, de mindent nagyon köszönök és nem is tudom, mivel érdemeltem ki annyit mindent, amit kaptam. Aranyos vagy nagyon, imádlak! Ugyanakkor remélem, hogy az általam készített és vett meglepetések is hasonló örömöt váltottak ki belőled. Mindennel sokat dolgoztam és szívemet-lelkemet beletettem, különösen abba a dobozkába. Egyébként tényleg úgy akartam elkészíteni, mint a videóban, mármint, hogy plusz lapokat beleragasztani és még több képet belerakni, de... ezzel utolsó este lettem kész, így már nem próbálkoztam meg vele. Amúgy, ha még lett volna időm rá vagy kreativitásom, akkor a fotók mögé csempésztem volna egy-egy apró levelet, jókívánságot is... illetve ez volt a tervem, de végül ide sem jutottam már el. Tehát, sokkal jobb lett volna, ha... ügyesebb vagyok. De remélem, ígyis tetszett. :3 A többi ajándékról nem ejtenék szót. Tehát az első este erről szólt, itt a nagy karácsony előtti lázban. Játszottunk felelsz és merszet is, ami mindenféleképpen vicces volt, de... legközelebb összeszedem a gondolataim ehhez a játékhoz, meg gyártok előre kérdéseket és meréseket... xD így kicsit döcögősen ment, de vicces volt. Nem voltunk fent túl sokáig, mert a magam részéről fáradt voltam, így ha jól rémlik, olyan fél 1 fele mentünk aludni. A második nap... nos, nem mondhatom, hogy nem aludtuk ki magunkat, ugyanis délután fél 2 fele keltünk, ha minden igaz. Így egy gyors reggeli után útnak indultunk a városba, mert hát előre megbeszélten mozizni akartunk. Tehát bemutattam Trixnek a csodás mozinkat, ami... ugyebár hagy némi kívánnivalót maga után. (Ki tudja, meddig és milyen formában működik ez még. xD) Amúgy a Grinch-et néztük meg, az új animációs mivoltában és... nos, aki szerette a régi, Jim Carrey-s változatot, az élőszereplőset, az ne nézze meg, vagy ne várjon túl sokat tőle. Sokmindent megváltoztattak és szerintem nem lett a legjobb. Karácsonyi mesének elment, a hangulatot adta, de nem úgy, mint az elődje. Mozi után még beültünk a munkahelyemre egy Baileys-re, forrócsokival... vagyis, fordítva. Forrócsoki baileys-el a hivatalos neve. Épp nem voltak túl sokan, így egész jó volt. Megmutattam Trixnek, hol melózok nap, mint nap, meg úgy nagyjából a kollégákat, ilyesmi. (Ekkor amúgy gondolkodhattam egy pincéri álláson is, mármint ott, a kávézóban, ahol dolgozom, de azóta végül döntöttem és inkább a nem irányába, habár nem a munka miatt. Egyszer mindenképp ki akarom magam próbálni pincérként, szerintem tanulnék némi... hmm, kiállást? Meg szednék önbizalmat is, ami nem ártana.) Ezután mentünk haza, ahol anya tartott szóval minket. Szó szerint. Először a filmről kérdezgetett minket, majd a nappaliban kötöttünk ki mindhárman, plusz Marley... és beszélgettünk. Illetve többnyire Trix és anya, de nekem mindig öröm látni, hogyha a barátnőm és az édesanyám elbeszélgetnek egymással. Később anyának mennie kellett aludni, ugyanis ő másnap dolgozott. Így hát átvonoltunk Trixel a szobámba, ahol... nekiálltunk sorozatozni. Meg filmezni. Ezen az estén voltunk fent a legtovább, mert valamikor hajnal 3-4 fele feküdtünk le aludni. Harmadik napra pedig egészen más volt tervezve, de felborult az egész rendszer... mamámhoz kellett menni, meg aznap jött haza apám is. Szóval, nála töltöttünk pár órát, iszogattunk, beszélgettünk, azaz mamám többnyire mesélte az ilyen-olyan dolgait. Utólag belátom, hogy ezúttal talán hiba volt ez a féle találkozó, de már utána vagyunk... ...és a negyedik nap is mentünk hozzá. Az utolsó nap pedig, mikor Trix hazaindult, már nem volt sok időnk. Még beültünk egyet teázni a melóhelyemre, majd a buszhoz kísértem. Akkor és ott felvetődött bennünk egy új találkozó gondolata is, miszerint milyen jó lenne együtt Szilveszterezni de ez azóta totálisan meghiúsult. Béna beosztás... de... jövőre nem engedek belőle. Jövőre mindenképp az én Trixemmel akarok átlépni az újévbe. Egyébként kicsit szomorú vagyok. Egyrészt, mert hazament, másrészt, mert... így, hogy a Szilveszter nem jön össze, így esélyesen sokáig nem fogom őt látni. A márciusi külföldi úttal elmegy a szabim egyik fele, áprilisban pedig kezdődik a fagyi szezon, s mint tudjuk, fagyi szezonban szabadságot nem is tudok kivenni. Max napok átpakolgatásával, de őszintén szólva, múlt nyáron is baromira húzós volt 2 napnál többet lenyomni egyhuzamba... bár, ha más mód nem lesz és kollegina is belemegy, úgyis kapni fogok az alkalmon. Teháááát... egy szó, mint százezer... én nagyon hálás vagyok, hogy Trix velem volt. Nem akarok nyálas lenni vagy egyebek, de én úgy érzem, hogy minden találkozó egyre inkább erősíti a kapcsolatunkat, egyre többet tudok róla, s egyébiránt napról-napra közelebb érzem magamhoz. Nem engedlek el soha, Trix. Te vagy a legjobb.

One Last Time

Elena — 2018-10-25 12:05:39

Néha elgondolkozom azon, hogy mégis miféle világban élünk... az emberek rohannak, nem törődnek a másikkal, eltapossák azt, aki az útjukba kerül, félrelökik, megalázzák és... egyszóval, miért mindenki csak önmagával törődik? Vagy a legtöbben. Miért van az, hogy semmi veszik azt, aki éppenséggel azért van, hogy Őt segítse? Egy nyári szezont lehúztam egy fagyizóban. Rengeteg embert ismertem meg, úgy értem, emberfajtát. A kötöszködőtől, a beszólogatón át egészen a zaklatókig mindegyikkel találkoztam. Eleinte bántott, ahogyan szóltak hozzám. Lassú voltam és ügyetlen, rosszul adagoltam, hol sokat, hol keveset, a sor állt és egyre csak nőtt... volt, hogy sokan kiálltak a sorból és átmentek a másik fagyizóba. Igen, volt ilyen. Hiszen nem tanultam meg édesanyám pocakjában, hogyan is kell jól és gyorsan csinálni azt, amibe belekezdtem. Az embernek mindent meg kell tanulnia, nem? De a vásárlók mit látnak? Csak azt, hogy te vagy a szolgáltató, az eladó, hát akkor kutya kötelességed gyorsan, pillanatok alatt elvégezni a feladatodat. Nem vesz emberszámba... szerinte egy senki vagy. A legtöbbjük számára legalábbis biztosan és ez rohadt elkeserítő. Az, hogy valaki "lejjebb" van a ranglétrán és nem egy irodában csücsül napi szinten, attól még ember! És jól kell vele bánni. Nem paraszt mód... belé kötve és beszólogatva. Hogy miért jutott eszembe most ez az egész? Hiszen nem panaszkodtam a nyáron arról, mennyi értetlen vevővel találkoztam. Nos, azért, mert tegnap ismét szembesültem azzal, hogy az emberek mekkora parasztok tudnak lenni. Tegnap délután még át kellett mennem boltba, hogy vegyek ezt-azt és a felvágottas pultnál ismerős arcot véltem felfedezni. Meglepődtem, hogy ez a lány, akit történetesen ovis kora óta ismerek (még akkor is, ha igazából nem beszéltünk évek óta, sőt...) itt van. A sor nagy volt már a pult előtt, de nekem is kellett ez-az, így beálltam. És vártam. Igen, lassú volt, de láttam rajta, mennyire igyekszik. Mosolyogtam. Eszembe jutott, hogy én is így kezdtem a fagyizóban. Lassan, keresgélve, gondolkodva, igyekezvén, hogy ne vétsek hibát. Látszott rajta, hogy nem régóta van itt. Bíztatni akartam, hogy belejön majd idővel és gyorsabb lesz, mint most. De a sorban még nem tartott nálam, így csak csendesen várakoztam. S közben... nos, igen. Most jön a sztori kellemetlenebb fele. Végighallgattam azt, hogy a paraszt vásárlók fennhangon beszélgetik, hogy ők mennyivel gyorsabbak lennének, mert ez a lány semmire sem jó, meg mit keres itt, meg ha ő bemenne, már rég kiszolgált volna mindenkit és a többi. Az egyik hölgy még odaszólt a pultban levő nőnek is, hogy "nem akar beállni maga is?". Hála az égnek a nő közölte, hogy nem - és ezt azért mondom, mert igenis tanuljon meg a parasztja várni. :'D Örüljön egyáltalán, hogy itt van ez a lány és kiszolgálja annak ellenére, hogy egy lábtörlőnek nézi. Egyszerűen felcseszett agyilag az emberek viselkedése és erős késztetést éreztem rá, hogy tényleg leálljak pár mondat erejéig majd a lánykával dumálni. Oh, igen... amúgy egyetlen egy jó szót nem kapott senkitől, s egyetlen mosolyt sem. Konkrétan szívszaggató volt a számomra az egész jelenet, de lehet, csak én vagyok ennyire érzékeny és lelkis, meg figyelmes mások felé. Aztán elért hozzám a sorban. Rögtön rámosolyogtam, ő meg vissza rám. Először, mintha még meg is lepődött volna. Aranyos volt velem, kedves, kiszolgált szépen, aztán végül tovább álltam, mert végül úgy döntöttem, nem állítom meg őt még 2 percre, nehogy még több beszólást kapjon. Ám még ott eldöntöttem, hogy írok majd neki, ha hazaértem, hiszen fb-n ismerősöm, szóval... miért ne? De aztán mégsem tettem. Gondolkodtam. Elvégre oké, ovis kora óta ismerem, avagy tudom, ki ő, mégis idegenek vagyunk egymás számára, tuti furán nézne rám, ha hirtelen írnék neki egy üzenetet. De végül hosszas agyalás után csak megírtam neki kisregényben, hogy mennyire felidegesítettek a vásárlók, meg hogy ne törődjön velük, hiszen ügyes és idővel még jobb lesz, másrészt mosolyogjon, legyen kedves és akkor ezek a marhák is majd jól megilletődnek, s nem fogják tudni, hogyan is viselkedjenek. Meg hogy majd mindenki megszereti őt, a mosolygós csajszit és örömmel mennek majd a pultjához vásárolni. Valami ilyesmit fogalmaztam meg neki... és rá néhány percre érkezett is a válasz, amivel konkrétan ő hatott meg engem. Nem hiszem, hogy bármi nagyot tettem volna vagy írtam volna, de az üzenete utolsó mondata mégis ez volt: "Sokkal több ilyen ember kéne, mint te." Hát komolyan itt tartunk, hogy azért, mert valaki figyelmes, nos... úgy értem... ez ennyire különleges? Hétköznapi dolognak kellene lennie, hogy törődünk egymással és nem nézzük semmibe a másikat. Vagy csak én gondolom úgy, hogy az üzenet, amit kaptam, megható, ám de szomorú olyan tetkintetben, hogy... oh, de értitek, nem? Nem kell magyaráznom. Figyeljünk egymásra... ne nézzünk lábtörlőnek a másikat. Ennyi lenne a lényeg. Ha nem mindenki önző mód saját magára fordítaná a figyelmét, egy sokkal szebb világban élhetnénk...

Back to You

Elena — 2018-10-17 15:56:47

S végre ide is elért ez az alternatív érettségi, mely egy kedves blogger fejéből pattant ki ebben az évben. Engem Thea hívott ki, ezúton is köszönöm neki, imádom őt ezért! Egy rövid magyarázat, hogy mi is ez az érettségi. Összesezn három tárgy van (random tények, emlékek, valamint fantázia) és mindhárom tárgyból 20-20 kérdés, azaz tétel született meg. Ahhoz, hogy a kihívottak átmenjenek, legalább tizet meg kell válaszolniuk tárgyanként. A kérdések közül szabadon választhatnak a vizsgázók (a tétel számát kéretik feltüntetni, mikor a választ írjuk). Szabályok: ❖ Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is. (Fentebb már teljesítettem is ezt a pontot!) ❖ Nincs rossz válasz! (De van, ha én írom őket! Csak viccelek.) ❖ Illeszd be az eredeti kérdéssornak a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül. (Nehéz választani, nekem elhihetitek...) ❖ Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával! (Nos, ezt majd a poszt végén feltüntetem. Féljetek, bloggertársaim.) Random tények 1. Melyik a kedvenc évszakod? Erre a kérdésre sose tudok válaszolni... mindig az adott pillanat dönti el, hogy akkor épp melyik a kedvencem. De a tavaszt, azt hiszem, mindig szeretni szoktam. A virágok, a megújulás... ...egyedül az illatok azok, amik olykor kikészítik a szervezetemet, hiszen allergiás vagyok kb. mindenre. De ez nem von le semmit a tavasz értékéből. Egyébiránt az őszt is szeretem, kivétel a rengeteg esőt, ami lenni szokott... a tél... nos, mivel már ezer éve nem volt rendes telünk, így hagyjuk. De régen, emlékszem még az igazi hóra, amikor a hegyoldalról szánkóztunk le nagynénémmel - nos, akkor igazán szerettem a telet. Hiszen az igazi volt. Most meg... hát igen. 2. Mi a legfurcsább visszatérő álmod? Hát, már nem visszatérő... régen volt az. Mindig azt álmodtam, folyamatosan, hogy zuhanok. Valahonnan. Fogalmam sincs, honnan és miért, csak ez maradt meg bennem és... úgy ébredtem fel, hogy belezuhantam az ágyamba. Aztán felriadtam. A szívem hevesen vert, mintha valóban történt volna velem valami. ... Azóta sem tudom, mik voltak ezek, avagy miért álmodtam ilyesmit... de bizarr volt és mindig megijedtem. 5. Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért? Amikor megnéztem, aztán elolvastam a 13 okom volt-at, arra jutottam, hogy ezt mindenkinek látnia, illetve olvasnia kellene, mert... habár nem minden épül fel benne teljességgel logikusan, avagy a főszereplő hölgy a végén... na mindegy, a lényeg, hogy szerintem sokat lehetne ebből a történetből tanulni. Ha nem is maga a történet, de amit átad. Az, hogy figyeljünk egymásra, nyújtsunk segítő kezet és ne nézzük levegőnek a másikat. Minden ember érez és szüksége van a másikra. Na és persze a pletykák...a rosszindulatú pletykákról talán leszoknának az emberek, ha tudnák, mit vonhatnak maguk után. Aztán lehet egyet és nem egyetérteni a választásommal. 6. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej? Határozottan müzlire tej. 12. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod? A legjobbnak azt mondanám, hogy... nos, nem a "nyitott" a legjobb szó rá, de a lényeg, hogy érdeklődő vagyok mások irányába és akit megszeretek, avagy a szívembe zárok, azért képes vagyok bármire. Szembemegyek mindenkivel érte, kiállok mellette és így tovább. Van kitartásom ilyesmiben. A legrosszabb pedig... hát, minden. 13. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád? Nincs kimondottan példaképem. Mindig van valaki, akinek egy-egy tulajdonsága, vagy hozzáállása a világhoz tetszik és szívesen gondolkoznék, vagy cselekednék úgy, mint ez a személy, de... ez a személy nálam sosem volt állandó. S főleg nem híresség! Mindig a saját környezetemből nézek fel valakire. 14. Fagyi, vagy jégkrém? Amióta fagyit árultam nyáron, nos... már inkább a fagyit pártolom, mintem a jégkrémet. De amúgy mindkettő finom! 15. Van olyan dolog az életedben, amit eddig soha nem mondtál el senkinek? (Ez egy igen/nem-jellegű kérdés, nehogy leírd magát a dolgot!) Hmm..... nem. Szerintem nincs ilyen. *Erősen gondolkozik XD* 16. Napfelkelte, vagy naplemente? Naplemente. 20. Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál? Imádom, nagyon szép! De... egy emlékezetes sem maradt meg bennem. Mindegyik szép volt a maga módján, de még nem láttam olyat, aminek minden pillanata beleégett volna a kis fejembe. ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ Emlékek 21. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig? Melyikhez köt a legtöbb emlék? Az előző telefonom... pontosan nem tudom, meddig volt nálam, de a kérdés első felét ne firtassuk, nálunk hamar cserélődnek a telefonok, mert szüleim gyakran váltanak. Aztán hozzám kerül általában egy használt, de ez nem von le az értékéből semmit. (Habár a mostani telóm vadiúj, én vettem, mert az előzőt, az egyik kedvencemet... nos, tönkrevágtam. Ideges voltam...). Tehát, a legutóbbi telefonomhoz elég sok emlék köt amúgy. 23. Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő stb.) amihez különösen ragaszkodsz? Miért? Oh, én igazság szerint minden tárgyhoz nagyon tudok kötődni. De általában azokhoz jobban, amiket olyan személytől/személyektől kapok, akik nagyon fontosak nekem. S mondhat bárki bármit, nem szakad le rólam az adott tárgy - legyen nyaklánc, karkötő, gyűrű, vagy bármi egyéb. De amúgy jelen pillanatban egy nyaklánc és egy karkötő az, amit csak és kizárólag zuhanyzáskor veszek le magamról... :3 24. Mi volt a legszebb, vagy legmeghatóbb mondat, amit valaha mondtak neked? Nem mondat volt, hanem egy levél. Szerintem annál meghatóbbat aligha mondott nekem bárki, s nem számít, hogy az a levél valójában mi is volt... attól még megérintett és a szívemig hatolt. 28. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod? Starhine. Nem tudom, emlékeztek-e rá, de én nagyon imádtam. A szöszi csaj volt a kedvencem, ő azt hiszem a második vagy... talán harmadik részben volt benne? De Lindát is imádtam, a szemüveges kis főszereplőt. Online játékok közül meg a teveclubbot és a kutyavilágot nyomattam, vagy mi volt a neve... xD 29. Mi volt a jeled óvodában? Szivecske~ 30. Melyik volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá? Nem vagyok kimondottan bulizós alkat, sőt, szóval fogalmazzuk kicsit át a kérdést... a legjobb összejövetel, baráti találkozó, oké? Hmm. Nos, amikor felmentem először Pestre, hogy Reinával és Vikivel találkozzak, az baromi jó volt. Hajnal 3-kor úgy szóltak ránk a Salvatore bárban, hogy zárnak, menjünk már. Amúgy pont az tette széppé ezt az egész találkozót, hogy... életünkben először találkoztunk mi hárman. Fogalmunk sem volt, mi sül ki az egészből, nem tudtunk egymásról túl sokat sem, mégis úgy beszélgettük át az éjszakát, mintha ezer éve ismernénk egymást. Szerintem ez király dolog. 33. Sírtál már fiú, vagy lány miatt? Nem is egyszer... "szeretek" sírni... :'D 35. Mi volt a legérthetetlenebb indok, amiért véget ért egy barátságod? Hmm...... tulajdonképpen minden barátságom hülye indokkal ért véget, vagy szimplán egyik napról a másikra eltűnt az illető és nem beszéltünk többet. Passz, nehéz kérdés. 36. Mi volt az indok, amiért legutóbb letiltottál valakit? Azért, mert zaklatott xDD illetve, kezdtem annak venni, merthogy először bejelölt, nem igazoltam vissza. Visszavonta, aztán újra bejelölt, nem reagáltam rá újfent. Erre rám írt, hogy mizu, mosolygós fejjel. És akkor tiltottam. Mit nem lehet azon érteni, hogy nem akarok vele kapcsolatba lépni? 40. Mi volt a legötletesebb nicknév, vagy felhasználónév, amit megadtál? Nem mondanám ötletesnek, de az örök nevemet használom a legtöbb helyen: Eliffe. Ez a név már a részem és az is marad, még akkor is, ha itt most épp Elenaként tevékenykedem. Haha. ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ Fantázia 41. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig? Mivel egyetlen egy esemény van kilátásban, így ha akarnék se tudnék mást választani, de... mindenképpen a decemberi találkozót mondanám, amit Trix-el beszéltünk meg. 42. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál? Szögegyenes - ugyanis... göndör a hajam. Vagy valami olyasmi. És borzasztó. Folyton vasalom, ami ugye roncsolja a hajszálakat. Amúgy, hmm, nem is tudom. Igazából ennyi a kívánságom csak. Egyenes haj. Ó, és hosszú. 44. Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál? Az írással. Habár egyáltalán nem tartom magam jónak, de ha híres lennék, remélhetőleg úgy történne ez, hogy felfejlődök valami nagyon magas szintre, ami értékelhető lenne mások számára. xD 45. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)? Tuti valami fantasy iromány lenne, szerelemmel és drámával... 46. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod? A fogaim. xDDD Borzalmasak. Ha azok rendben lennének, talán nem érdekelne a többi "gond", ami rajtam van. 47. Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet? Nincs célom, sőt, szerintem már olvasó közönségem sincs, de nem zavar. Úgy értem, nekem a blog mindig is csak valami apróság volt. Annak idején azért kezdtem el, mert rengeteg minden volt, amit le akartam írni... vagy mert könnyebb volt blogon keresztül tudatni a barátaimmal, hogy gondom van velük. Lol. Igen, ilyen is volt. De hé, pici voltam, mikor elkezdtem a blogolást... Mostanság meg amúgy elég keveset írok ide, szóval mi célom lehetne? Semmi. Szórakozás, kikapcsolódás... kis "én-idő", amikor szükséges. 51. Mi tesz egy barátságot igazzá? Hát, szerintem nem az, hogy mióta ismered az illetőt, hanem az, mennyi mindent éltek át együtt, mennyire álltok egymás mellett... úgy értem, valóban kiálltok-e a másik mellett, jóban-rosszban, vagy pusztán csak szavak ezek? De amúgy, szerintem elég nehéz meghatározni azt, hogy mi a barátság és mi teszi igazzá... lehet, azt hiszed, hogy az a barátság igaz, de később rádöbbensz, hogy kamu volt az egész, vagy pusztán idővel félrecsúszott valahol a kapcsolat. De amúgy, a bizalom és őszinteség nagyon fontos alapja egy barátságnak. 53. Mik a feltételei egy működő fiú-lány barátságnak? Oh, szerintem az, hogy mindkettőnek legyen párja. xD Szerintem nem létezik tiszta fiú-lány barátság. Én mindig koppantam legalábbis ebben a témában. Az egyik fél mindig érez valamit, még akkor is, ha nem mondja el a barátság megóvása érdekében. 55. Hogyan változna a világ, ha kiszivárogna, hogy tíz évünk van hátra egy meteor becsapódásáig? Szerintem két verzió van. Vagy rettenetesen nagy káosz lenne és mindenki elkezdene lopni, csalni, és önmagát meghazudtolva kifordulna magából, mondván, úgyis meghalunk... és miért ne tehetne meg bármit? Vaay a másik verzió, hogy mindenki elkezdi úgy használni az idejét, ahogyan kell. Kihasználni a perceket, élvezni a pillanatokat, kibékülni a régi ellenségekkel, feléleszteni régi kapcsolatokat, megbocsátani a bűnöket és így tovább... de a világ nem ilyen. Inkább az első verzió lépne életbe, szerintem. 60. Ha eltűnne a legjobb barátod, vagy barátnőd, hol keresnéd elsőként? Tegyük fel, hogy még nem terjedt el az internet, a telefonja pedig ki van kapcsolva. Őszintén szólva, lövésem sincs, ugyanis nem tudom... még nem ismerem ennyire Őt ahhoz, hogy tudjam, hová menne. De az biztos, hogy nekem buszra kellene szállnom ahhoz, hogy egyáltalán eltaláljak hozzá. xD ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ Kihívottaim Mint minden ilyen neten keringő kihívás végén... nos, itt is van egy lista, nevekkel, címekkel, akiknek tovább passzolom ezt a kis csekélységet, hogy ők se unatkozzanak. ❖ Reina - Csak, hogy a te blogod is fellendüljön... és vigyázz, értékelem a kérdésekre adott válaszaid, én leszek az érettségi elnök... ❖ Viki - Avagy édes Carolineom... muszáj átpasszolnom a díjat, avagy az érettségit, hogy még egy kis munkával halmozzalak el. Kíváncsi vagyok a válaszaidra. ❖ Faye - Szintén zenész, avagy... hé, te is mikor blogoltál utoljára? Gyerünk, ne lazsálj. Úgyis szeretsz írni, hát lássuk a válaszaid... kíváncsian várom, feltéve, ha kitöltöd!

What About Us?

Elena — 2018-07-07 21:40:25

Mostanában újra azt érzem, hogy kezd kicsúszni a kezemből az irányítás, vagy épp a talaj a lábam alól, vagy... hm, leginkább azt, hogy az univerzum próbára tesz. Ismét. Ahogyan mindig is szokott, időről-időre. Problémák a munkahelyen, vagy a magányosság érzése, amit mostanság túlontúl gyakran érzek. Nem tudom, mi kezdett el romlani, s miért is omladoznak kicsiny világom falai, de meg akarom állítani. Nem akarom azt a szívbemarkoló, fájdalmas érzést, amit az utóbbi napokban, sőt, leginkább utolsó két napban kerített a hatalmába. Semmi nem történt. Semmi gond nem volt, mármint kézzel fogható, mégis, a kedvem nagyon rossz volt. Most is az. Utálom azt az érzést, mikor indokolatlanul esek ebbe az... állapotba. Semmihez nincs kedvem. Sem írni, sem szerkeszteni, sem játszani, sem olvasni, sem semmi. Tegnap csak arra voltam képes, hogy sorozatozzak - az ágyból. Sosem szoktam onnan. Mindig gép előtt nézek bármit is, mert mellette én sok mással is szoktam törődni. De most nem. Nem volt kedvem. Szenvedtem, egyik helyről a másikra raktam magam. Nem találtam a helyem. Ma egy piciny fokkal jobb volt, de nem az igazi. Holnap pedig meló. De talán jobb is. Eltereli a gondolataimat mindenről, ami jelenleg olyan... rossz. Úgy értem, ha valamit csinálok, dolgozok, akkor kevesebb időm van a saját szomorúságom medrében elmerülni, nem igaz? S egyedül sem érzem magam olyankor. De most nagyon. Senki se vegye magára, tudom, hogy vagytok néhányan mellettem, de nem tehetek róla, ha ilyen gondolatok beférkőznek a fejembe, avagy a szívembe. Néha tényleg azt érzem, hogy senki sincs velem. Egyedül vagyok és minden terhet egyedül kell cipelnem, megoldanom, mert senki sem segít. Senki sem nyújtja a kezét, hogy kihúzzon belőle, csak maximum meghallgatja a siránkozásom és annyiban hagyja, hogy aztán a saját baját kezdje el nekem mondani. Én persze bárkit meghallgatok, bárkinek segítek, vagy legalábbis próbálok... aztán, fordítva ez már nem teljesen igaz. De nem panaszkodok. Mert most nincs is konkrét okom rá, csak a fenébe is! Mitől van rossz kedvem? Valaki árulja már el és csináljon vele valamit... ki kellene kapcsolnom az agyamat valahogy. Nem ivással. Bár az sem rossz módszer. Valakinek valami ötlet? Nincs? Remek. Na, de inkább be is fejezem ezt a bejegyzést. Rég írtam, illett valami életjelet adnom, habár... legközelebb jobban igyekszem majd pozitívat hozni. Hiszen ki kíváncsi a panaszkodásaimra? Na ugye.

Scars

Elena — 2018-06-17 23:52:21

"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul." Uuuuhhh és végre... megvolt a koncert, amire fél éve megvettem a jegyet. Azóta van tervezve maga a program, a 4 nap, meg a... minden. Stefan. Annyira boldog vagyok, hogy összejött a dolog! Minden szuper volt, hogy úgy mondjam. Jó, nem volt minden fixen leszervezve és vannak dolgok, melyekről itthon nem mindenki tud, de az más kérdés. Más téma. Egyszerűen néha jó csak úgy... kimozdulni, spontán végigcsinálni valamit. Na, de nézzük az elejétől. Egészen szerda estig nem volt fix, hogy hogyan is lesz a csütörtök, avagy maga a koncert napja. Annyi biztos volt, hogy Stefan a koncert után jön haza velem és vasárnapig itt lesz. Ennyi volt biztos. De aztán ahogy haladtunk előre az időben, nos, úgy lett kitalálva a dolog, hogy elsőként felmentem reggel Pestre. Nagy nehezen, szó szerint nehezen megtaláltuk egymást Stefannal. A másik oldalon mentem fel a metrótól, nem ott, ahol ő várt és vagy negyed órán át kerestük egymást. Vagyis én őt, mert ő egy helyben maradt, hogy véletlenül se kerüljük el egymást. xD Jó indítás, ugye? Aztán megtaláltuk egymást és indultunk is vissza hozzánk. Egyszerűen muszáj volt, hogy hazajöjjünk, mert le kellett pakolnia. Nem jöhetett volna a koncertre a bőröndjével, az a helyzet. Szóval utazgattunk. Sokat beszélgettünk. Az első talin sem volt semmiféle zavarom, igazából, de most még annyi sem. Mintha ezer meg egy éve ismerném, vagy annyit találkoztunk volna már. Na meg, azt így elöljáróban elmondhatom, hogy a négy nap alatt azért sikerült jobban megismernem őt. Jobban, mint eddig ismertem. És ez tök jó érzés. Nos, hazajöttünk (hazasétáltunk a busztól). Marleyval rögtön összebarátkoztak, ami számomra kicsit sem volt meglepő. De tényleg. Akit én szeretek, azt Marley is szokta, így nem volt kérdés, hogy összehaverkodnak. Stefan gyorsan lepakolt a szobámban, meg átöltözött és hívtam is egy taxit, hogy kiérjünk a buszhoz, ami... vitt is minket vissza Pestre. Jahh, a kedvenc buszsofőrömet nem is mesélem....... hát én azt hittem, kinyírom magam már, komolyan. Egyrészt Stefan is szívatott, hogy jaj, én meg a sofőr... másrészt... az a sofőr... konkrétan folyamatosan flörtölt. És persze, hogy amikor jöttünk, amikor mentünk, mindkét alkalommal ő volt a buszon. S amikor leszálltunk Pesten, utánunk szólt, hogy: "Engem nem visztek a buliba?" Hát nem... :'D Nos, hivatalosak voltunk egy találkozóra, még a koncert előtt. Egy szerepjátékos leányzó, akit... nem is tudom, hogyan nevezzek itt. Mondjuk Becks-nek, a karaktere után. Szóval elsőnek hozzá mentünk el, suliból ugrott ki pár percre, hogy összefussunk. Tényleg rövid volt, odaadtuk neki az ajándékot, megmutatta, merre kell mennünk, ha a Dürer kertbe el akarunk jutni és ment is vissza. Mi pedig a koncert helyszínére. Vicces volt, ugyanis egyrészt így sem voltunk biztosak abban, hogy jó felé megyünk-e xD másrészt Stefan az út egy részében belém kapaszkodott. Szegény, miattam szenvedett... én beszéltem rá arra a cipőre, vagyis magassarkúra, amiben jött... (igen, Stefan - de akit takar a név, az nyilvánvalóan nő xD) Na, a lényeg, hogy odaértünk, miután telefonon még kértünk segítséget Beckstől. Nos, nem mondanám, hogy sok VIP jegyes volt. Mert nem. Egyáltalán nem mondanám soknak. Voltak ismerős arcok is, de nem igazán mentem oda senkihez. Aztán megérkezett Viki is, róla tudtam, hogy jönni fog és már előzetesen mondtam is Stefannak. Lényegében Vikivel meg az ő barátnőjével voltunk négyesben így az este folyamán. Nekünk, VIPeseknek korábban kellett amúgy megjelenni. Már fél 6-kor. 6 után pedig találkozhattunk Michael Malarkey-el. Na jó, először egy férfi jött be és mondta el, hogy mit szabad, mit nem, meg hogy a TV show-ról semmit se kérdezzünk, hiszen ez a zenei karrierjéről szólt a koncert, nem a Vámpírnaplókról. Pedig... ahw, Enzo. A magam részéről mindig szerettem Enzot. Vagyis az elején nem, de ahogy megismertük a történetét, úgy megkedveltem. Lényegtelen. Nos, a beszélgetés után kaptunk autogrammot! Aztán lehetett fotózkodni. Vagy egyénileg, vagy csoportosan, ezt mi dönthettük el, de mindenképpen egy fotót kaphattunk. Én mindenképp úgy akartam, hogy együtt menjünk oda Stefannal, s ő beleegyezett, így lett egy közös fotónk Michaellel, hármasban. Ahww. Azért durva volt ennyire közel lenni hozzá, meg úgy az egész... a hangulat, meg minden. Nehéz elmondani szavakkal. Aztán búcsút is kellett vennünk tőle. Úgy értem, még mielőtt a valódi koncert elkezdődött volna, egy amolyan vendégelőadó jött a színpadra. Amúgy, második sorban voltunk, tehát baromira közel a színpadhoz. Amíg vártunk, addig a lányokkal ittunk egy-egy pohár vagy épp üveg valamit... csak hogy megalapozzuk a helyzetet, vagyis a hangulatot. Nos, amint megjött Michael, beindult az igazi buli. Még videóra is sikerült felvennem, ahogy besétált a színpadra. Azért szögezzük le, nem ismertem túlzottan Michael dalait. Inkább azért akartam a koncertjére elmenni, mert hát ő volt Enzo és úristen. Nos, most már a zenéjét is szeretem, be kell vallanom. Igazából az egész koncert szerintem piszok jó volt. Nem számítottam arra, hogy ennyire hangulatos lesz az egész. S nem csak azért, mert VIPesek voltunk, vagy mert majdnem első sorban voltunk... na jó, de, ez is közrejátszott. Megadta az alap élményt, amit egyikünk sem fog elfelejteni. Ahogy azt sem, hogy beugrott a tömegbe és elszáguldozott közvetlenül mellettem, aztán Stefan háta mögött és vissza a színpadra. OMG! Ez volt aztán a váratlan lépés tőle, de tényleg. Állítom, még az egyik szervező vagy nem tudom ki is meglepődött, olyan értetlen fejjel sietett Michael után. Vicces volt. Ahogy pedig vége lett a koncertnek..... nos, jöhetett az éjszakai élet. Úgy értem, nem volt szállásunk. Felmentünk úgy Pestre Stefannal, hogy tudtuk, nem lesz hová mennünk. Hiszen kora reggel, hajnal 5-kor indult az első busz haza - hozzánk. Igazából.. elvoltunk. Sétáltunk a városban, beültünk ide-oda meginni valamit (bár a Salvatore bár, ahol tavaly voltunk Reináékkal, az most csalódás volt, nem is voltunk ott sokáig xD). Láttunk egy hírességet is, avagy celebet... mindenki számára ismerős bizonyára Dombóvári István neve. Nos, őt láttuk. Meg ő is látott minket. Látta, hogy szerencsétlenkedünk és nem merünk odamenni hozzá. Azt is látta, hogy utána az út túloldaláról bámultuk, majd azt is látta, hogy visszamentünk oda, ahol volt... aztán felszívódott. Megjegyeztem Stefannak, hogy na, biztos azt gondolta, hogy végre eltűnt ez a két lány és gyorsan leléphet addig. Jah, meg amúgy bementünk mosdóba ott, ahol ő volt. Mármint ő kajált, hajnal 2-kor, mi meg ugye a városban lézengtünk... khm. Ezután... azt hiszem, ezután mentünk és vettünk pizzát, hogy legyen bennünk némi étel is. S olyan 3 fele döntöttünk úgy, hogy ideje megkeresni a Népligetet. A helyzet az, hogy... inkább ezt nem is részletezem. Csak annyit mondok, hogy soha többet GPS. Vagy annyira pontosan írom be a helyszínt, hogy... nem is tudom. Bahh. Mindegy, egy órán át biztos a rossz helyen voltunk, mire rájöttünk, hogy merre kell menni. Közben a telefonom 2x lemerült. De volt nálam ilyen hordozható töltő... azonban harmadiknak már aggódtam, hogyha lemerül, soha az életben nem találunk el a buszpályaudvarra. Na mindegy. Nos, a hajnal 5-ös buszt nem is értük el, de 5 percen múlt. Végül a későbbivel indultunk haza, 6:10-kor, ha jól emlékszem. És lényeg a lényeg, 8 fele értünk be a városba. A buszon én aludtam szerintem vagy 20 percet, vagy fél órát, megszakításokkal... elfoglaltunk Stefannal a busz hátsósorát. xD Azt hiszem, mindketten kellőképpen ki voltunk ütve - én csütörtök reggel 7 fele keltem, ő hajnal 4-5 (?), s azóta nem aludtunk. Gondoljatok bele. Az én szervezetem már ordított azért, hogy aludjak. Nos, hazaértünk olyan... fél 9 fele talán. Egy gyors zuhany, aztán dőltünk be az ágyba, bár Stefan elmondása szerint fent tudott volna maradni. Na én nem. A péntekünk amúgy ebből állt. Pihenésből. Tudom, hogy ilyen tekintetben rossz házizadga voltam, mert Stefan délután/estefelé már bőven volt olyan állapotban, hogy mehettünk volna erre-arra, sőt, ő akart is volna, de én... esküszöm, az is fizikai fájdalmat okozott, hogy egyik helyről a másikra átmásztam. Én kivoltam. Szóval, Stefan, ezúton is sajnálom, hogy a péntekünk ilyen "mehh" lett. Ám szombatra volt programunk. Meglepő vagy sem, de mamámhoz voltunk hivatalosak mindketten. Annyit meséltem már Stefanról neki, hogy úgy voltam vele, mindenképp bemutatom őket egymásnak. Nos, a lehető legjobban sült el a találkozó. Olyannyira, hogy az egész napot ott töltöttük, iszogattunk, beszélgettünk, nem is keveset, sőt, elmentünk együtt sétálni is. Egyszerűen jó volt. Mamám az unokájává is fogadta Stefant a végén, annyira jó volt az egész. Örülök, boldog vagyok, hogy ennyire megvolt köztük az összhang meg minden. Ugye mamámnak folyton úgy meséltem Stefanról, hogy mennyire zárkózott és hogy velem is nehezen találkozott, stb. Most azért... vagyis azóta változott a helyzet és ezt mamám első kézből tapasztalhatta meg. Elindultunk haza. Stefan sokat mesélt, azt hiszem, ekkor nyílt meg nekem... hmm, nem is tudom, hanyadik alkalommal. Nem sok. De örültem, hogy beszélt és megtudtam dolgokat róla. Arról, hogy ki ő, vagy miket is tett, milyen is ő. S mindegy, mik azok a dolgok, amiket mondott. Ugyan úgy gondolok rá most is, mint előtte. Szóval, hogy is volt...... soha nem szabadulsz tőlem!? Készülj fel és fogadd el, Stef. Hazaérve folytattuk a beszélgetést, meg szó volt a játékról is, tervekről, meg mindenféle dologról. Hajnal 1 fele feküdtünk le, ha jól rémlik. És ez volt végül is az utolsó közös esténk, hiszen másnap, azaz vasárnap már indulnia kellett haza. Ám délelőtt még átmentünk vásárolni, meg apával elugrottunk mamámhoz egy kávéra. Aztán itthon is ittak még egy kávét apával. Haha. Legközelebb lesz közös témájuk, ami azt illeti. Apa fegyver gyűjteménye meg a kard a falon... nos, igen, sokaknak tetszik. Olyan családias volt az egész amúgy, vagy nem is tudom. S végül apával kivittünk kocsival Stefant a buszhoz... Apa azon nevetett a kocsiban, hogy alig szállt fel Stefan a buszra és indult el, máris pötyögtünk egymásnak. Rám nézett és kérdezte: "Máris hiányoztok egymásnak?" Hát most na. És ha igen? xD Nos, nagyjából így teltek el a napjaink. Szerintem egy élmény volt és ismétlős, mindenféle tekintetben, vagy értelemben. Örülnék, ha még lenne lehetőségünk találkozni, többet és többet, sőt, annál is többet. Köszönöm, Stefan, ezt a négy napot!

War of Hearts

Elena — 2018-05-11 13:48:04

Megkaptam az első fizetésem! Nos, azt nem írom le, mennyi, de félhónapra ez... wáó! Máshol nem keresnék ennyit, az egyszer biztos. Habár meg is dolgozom érte rendesen, a napi 13-14 órák garantáltan megvannak, de hát istenem. Ilyen az élet, nem igaz? Dolgozunk, mert muszáj, szükséges, ezáltal pénzünk van, s élni tudunk. Bár most belegondolva, nincs időm elkölteni sem a megszerzett vagyont - ám ez koránt sem baj. Nemsokára jön a június, a születésnapom, na meg a koncert maga és Stefan drágám, szóval nem is baj, ha félre tudom tenni a pénzt. Igaz, volt egy röpke gondolat a fejemben, miszerint a héten leugrom Stefanhoz, ha már megjött a fizum. (Nagyon nehezen bírom ki, hogy végül is ne menjek, mert nagyon hiányzik és látni szeretném már őt.) Azt viszont nem mondom, hogy minden napom egyszerű és hű de klassz. Imádom a munkám, a főnökasszonyt, de néha valóban nehéz és néha úgy érzem, hibázom és képtelen leszek megfelelni annak a képnek, melyet a főnökasszony szeretne. Például... aki ismer, azt tudja, hogy nem vagyok egy vezető-főnök típus, ergo, én nem dririgálok senkinek, hogy hé, figyeljél, tedd arrébb azt az asztalt, töröld le, pakold ide, pakold oda, stb. Még akkor sem, ha épp betanulni van mellettem valaki. Inkább én vagyok az, aki megmozdul, ösztönszerűen és teszi a maga dolgát. Csakhogy ezzel az, aki mellettem van betanulni, nos, nem tanul semmit. Tudom, rájöttem, tisztában voltam vele, csak... na. Nem dirigálok. Nem főnökösködök mások felett. Megszoktam, hogy mások vannak úgymond felettem, s nem fordítva. Mit akarok ebből kihozni? Volt egy lány mellettem szerdán. Betanulni. 5 órán keresztül volt velem, s mindent elmondtam neki, amiz csak tudni kellett, kezdve azzal, hogy nem lehet nálunk a telefon, bezárólag azzal, hogy a standolás hogyan is működik, stb. Magyarul elméletben mindent átadtam neki, csak gyakorlatban maradtak el a dolgok. Nem "parancsolgattam" neki, hogy teszem azt, töltse fel a tölcséreket, vagy törölje le az asztalokat, vagy seperjen fel és a többi. És ez baj volt. Főnökasszony finoman, egyébként erre majd kitérek jobban, közölte is velem, hogy ez így nagyon nem volt okés, de látni akarta, mit és hogyan adok át az újoncnak. Hivatalosan mondhatjuk, hogy elbuktam a megmérettetést, s nagyon szarul is éreztem magam miatta. A főnökasszonyom egy olyan főnök, akinek... hogy mondjam? Meg akar felelni az ember. Jó akar lenni a számára. Mert... mert tudod, hogy bízik benned, számít rád, felemel a porból, hogy egészen konkrét legyek. Még ha le is csesz valami miatt, kb. úgy teszi, mint anya. Egy pillanatig tart az egész, de utána visszaemel és újból beléd veri az önbizalmat. S erről beszéltem vele is. Mondtam neki, hogy lehet, első beszélgetésünk alkalmával nem említettem, de hogy nekem rohadtul nincs önbizalmam. Erre fel azt mondta, hogy pedig már attól lehetne, hogy engem választott. Ugyanis ő nem akárkiket vesz fel ide. És ez nagyon jól esett. Nem tudom, hol tanulna, hogyan is kell jó főnöknek lennie, de szerintem remekül csinálja, amit csinál. Sőt, ő nem is főnök, hanem vezető. Ugye van az a táblázat... azaz ez itt ni: [kattints]. Nos, az én főnököm, avagy vezetőm ilyen... és kár, hogy nem mindenki ilyen, mint ő. Szóval, volt egy álmatlanfélés éjszakám, másnap pedig a fentebb leírt beszélgetés, avagy szóváltás történt meg. Tehát ilyen az, amikor valaki valóban bízik benned, a képességeidben, s nem adná másnak a feladatot, csak azért, mert van egy-két rossz napod? Nos, igen. És ez igazából baromi jó érzés. S pont emiatt nem akarok csalódást okozni. Jaj, úgy néz ki, lesz egy tetoválásom. Régebb óta akartam már, de csak most alakult ki bennem a végső formája a dolognak. Méghozzá úgy, hogy nem egyedül hajtom végre eme tettet, hanem Stefannal. Bár nem hittem, hogy ilyen egyszerűen belemegy majd, de örültem neki nagyon! Régóta tetszettek a Shadowhunters rúnák. Annyira szépek, formásak, mutatósak. Ha tehetném, több rúnát is magamra varratnék, de egyelőre egyet akarok mindenképp: a Parabatai rúnát, párban Stefannal. Hogy mi ez a rúna? Annak, aki nem ismeri a SH világát, annak íme: A Parabatai kapcsolat két árnyvadász közötti szövetséget jelenti, amely egy életre szól. Két olyan árnyvadász lehet parabatai, akik közelebb állnak egymáshoz, mint a testvérek. Ó, és még a Parabatai esküt is bemásolom, mert... mert. "Akárhová mész, veled tartok, ahol meghalsz, ott halok meg én is, s ott lesz a sírom. Az Angyal úgy bánjon velem, mint veled, nem különbül. Ne válasszon el minket más, csak a halál."

Pretty Pimpin

Elena — 2018-05-07 13:53:12

Régóta terveztem már, hogy levések ide néhány sort, de valahogy az agyam nem volt erre képes, s a kreativitásom is elhagyott, már ami a szavakat illeti. Nos, dolgozom. Lassan megjön az első fizetésem is, s nem mondom, hogy nem dolgozom meg érte, ugyanis... reggeltől-estig teszek azért a pénzért, amit majd kézhez kapok. Durva. Ugyanakkor a kolleginám nagyon jó fej, aranyos, kedves csajszi, kicsit hasonlítunk is egymásra, legalábbis szerintem. Két napos váltásban dolgozunk, így azért eléggé elviselhető a dolog. Hiszen, mire belelendülünk a munkába, jön is a szabadnap. Ugyanakkor, mire elkezdem élvezni a szabadnapot, már mehetek is dolgozni. Haha. Mindennek van hátulütője. Az, hogy reggel 8-tól este 9, vagy rosszabb esetben 10-ig dolgozom, azért elég húzós, így végiggondolva. A délelőttjeim általában laposak, s nincs sok vevő, ám délután beindul az üzem és van, hogy egyszerre egy kisebb tömeg is ott tornyosul a fagyizó előtt. Nehéz és nagy felelősség amúgy ez az egész. Nem hittem, hogy ennyi teher van egy fagyizó körül - de tévedtem. Az egész kis bódé az én felelősségem, a pénz, a visszaadás, a fagyik rendezése, leltározás minden este, takarítás, a fagyizó előtti placc, avagy tér rendben tartása, asztalok-székek kipakolása minden nap, stb. Nagyon sok feladat, de... hogy mondjam. Amikor odamentem és a nyakamba zúdult minden, akkor eléggé ijesztő volt. Mostanra viszont kezdek belejönni, szerintem. Nem mondom, hogy nem vétek még hibát olykor, de haladok. Kis lépésekben, de... megyek előre. S azon gondolkozom, hogyha ez a munka nem ad nekem önbizalmat, s nem tanulok itt talpraesettséget, akkor sehol. Amennyi emberrel naponta találkozok... nos, mindenből kijár. Vannak kedvesek, aranyosak, cukik, de vannak bunkók is, nyilván. Sőt, van, aki be is szól, ha olyanja van. De hát ugye a vevőnek mindig igaza van - legalábbis nem rendezhetünk balhét, avagy éppenséggel jelenetet. Mondjuk, a legtöbb vevőnek az a baja, hogy jaj, milyen kicsi gombócot kapnak - míg a másik helyen mekkora. Na, de ez nem is tartozik ide, hiszen mindennek megvan az oka, ennek is. Összességében jó tehát ez az egész, csak a szabadidő kérdés az, ami kényes. Minden este, munka után hullaként érek haza, 11 fele. Bár van, mikor így is képes vagyok még gép elé ülni, hogy kikapcsolódjak. Egyébként rájöttem, hogy nekem erre szükségem van. Legalább 1 órára, hogy elmerüljek a saját világomban, legyen szó egy sorozat részről, vagy csak körülnézni neten, hogy kivel mi újság. Vagy beszélni egy sort valakivel. Nos, igen... ha ez nincs meg, akkor hisztis tudok lenni. (Mint pl. valamelyik nap, mikor nem volt net, mire hazaértem... mondom, csodálatos, köszönöm szépen.) Egyébiránt... igen, a héten elvileg megkapom a fizetést, s első dolgom lesz elmenni ruhát venni. Ugyanis még pár hónapja eldöntöttem, hogy veszek valami csinosat a koncertre. Nem tudom, összejön-e az elképzelésem, de mindenképp akarok valamit... és kéket. Vagy valami nyárias szín. Bár, ha valami fekete színű holmit találok, akkor... nos, azt fogom megvenni. (Ó, igen, kolleginám megjegyezte, hogy mennyire imádom a feketét, merthogy mindig abban lát és olyan vagyok, mint egy vámpír... haha. Nem baj, igaza van. Aztán megkérdezte tőlem valamelyik nap, hogy van-e más színű ruhám a feketén kívül. Megnyugtattam, hogy van.) Ohhh, és szerintem én most elmegyek sorozatozni... ugyanis Stefan ajánlott egyet, ami nagyon tetszik: Constantine. Démonos, ha valakit esetleg érdekelne a dolog.

Invincible

Elena — 2018-04-10 17:35:01

A túlzott negatív ködöt oszlassuk kicsit, mit szóltok?! Ugyanis, dobpergést kérek, de végre, igen, végre találtam valami melót! Szezonális, igen, de nem olyan vészes, cukik a kollégák, voltaképpen... szerintem jó lesz. Ma próbanapon voltam, s még nem is a rendes melómat csináltam, viszont valamiért úgy érzem, nem lesz ez rossz. Na, de menjünk vissza pár nappal ezelőttre. Már annyira elegem volt mindenből és az itthoni cseszegetésből, hogy konkrétan ahova tudtam, beküldtem a nyamvadék önéletrajzomat. Ha volt írva végzettség, ha nem, nem érdekelt. Gondoltam, a fenébe is, valahonnan csak visszahívnak...! Muszáj volt, hogy így legyen. S tulajdonképpen aznap, azaz vasárnap este már kaptam is egy visszajelzést. Behívtak beszélgetésre. Ez volt tegnap. Igazából itt is már jó volt a hangulat, megismertem a feletteseket, a főfőnök elolvasta az önéletrajzomat, annak kapcsán is beszélgettünk (érdeklődött a rendőrségi melóm iránt is, hogy mi meg miért és hogyhogy már nem vagyok ott), aztán a végén meg közölték, hogy akkor jöjjek be egy próbára. Azért azt tudni kell, hogy nem mindenkit hívnak be. Mármint ma beszélgettünk a felettesemmel, s mondta, hogy volt, akit nem hívtak, mert úgy érezték, nem menne ez a közös munka. Viszont én valamiért nagyon szimpatikus voltam neki és ezt ma is mondta. Már nap elején is, kb. ezekkel a szavakkal: "Nagyon remélem, hogy kollégák leszünk". Csak remélni tudom, hogy nem fogok csalódást okozni. Sosem dolgoztam még ilyen helyen - oké, nem nagy kunszt. Fagyi árulás amúgy maga a munka. Szezonális, nyilván. De ha sikerül betanulnom, akkor egész nyárra van melóm, utána meg esélyes, hogy felajánlanak valami mást. Tehát, azt hiszem, végre elindultam valamiféle úton. Bár az tény, hogy a munkanapjaim elég hosszúak lesznek. Ha összeszámolom, nyitással - zárással együtt a 12 óra azért össze fog jönni. Viszont órabérrel leszek... ha még ezen is túl csúszna, akkor egyértelműen azt is kifizetik. Sőt, már a mai napra is kaptam fizut, ami szintén jó. Pedig csak próbanapos voltam. Ezt a másik helyen, ahova múltkor mentem, nos, nem tették meg. Ott ingyen voltam egy napot... érdekes Na, szóval most örülök. Nyilván van bennem egy kis félelem, hogy menni fog-e, de... igazából miért ne menne? Beletanulok. Amúgy is... mindig érdekelt a vendéglátás, s habár ez még nem feltétlenül az, vagy csak kisebb mértékben, de ezután már csak egy lépés pl. a felszolgálói meló. (Amit szintén felajánlhatnak nyár végén.) Bár a tervem még mindig az, hogyha sikerül összeszednem magam pénzügyileg, akkor lelépek ebből a városból. Idővel jobb lenne, s ebből nem engedek. De... mindent kis lépéssel kell elkezdeni, nem igaz? Ut.i.: Kibaszottul fájnak a lábaim... Ut.i.2.: Stefan lesz a példaképem most, s szerintem tudni fogja, miért, avagy mire is gondolok pontosan.

Treat You Better

Elena — 2018-04-05 01:40:52

Gondoltam, ha már adott a lehetőség, s úgyis bejegyzések hiányában vagyunk, akkor kitöltöm ezt az izét. Ez vagyok én - kihívás. Nem mintha ebből meg lehetne ismerni... vagy aki ismer már valamennyire, az kb. ezeket bőven tudja is rólam. A kérdéssort köszönöm Yuinak, ugyanis az ő blogjáról csórtam el. 1.) Ki vagy Te? Egy mindjárt 25 éves lány, aki megint elvesztette az útját, avagy nem tudja, merre és hogyan haladjon. Vannak céljai, mégsem tudja, hogyan álljon neki. Egy olyan lány, akinek nagy a szíve, naiv, s sokszor csalódik, de mindig újra bízik. Egy olyan lány, aki a végsőkig kitart az elvei mellett, vagy épp egy személy mellett. Egy olyan lány, aki egy adott pont után képes azt mondani, hogy elég. Egy olyan lány, aki nagyon tud szeretni. Ha szeret, akkor nagyon rá tud mászni az emberre, s ezzel megfojtja az illetőt. Egy olyan lány, aki folyton fel akarja adni. S egy olyan, aki nagyon is vágyik arra, hogy szeressék. Másféle szemszögből pedig egy olyan lány, aki imádja a sorozatokat, szeret írni, habár állítása szerint nem tud. Szeret a photoshoppal bíbelődni. Néha még rajzolni is, de ahhoz egyáltalán nem ért. És végezetül egy olyan lány, akinek fogalma sincs arról, mi a fenét mondjon önmagáról, avagy hogyan mutassa be. Mintha néhány szóból meg lehetne őt ismerni, huh? 2.) Mi az álmod? Álmok? Célok? Vágyak? Van. Nem sok, de van. Szeretnék végre egy munkát. Komolyan. Nekem már bármi jó lenne, csak fizessen, gyűjthessem a pénzt és eltűzhessek innen. Hová? Egy ideje, azaz jóideje Pest a célom. Igazából több okom is van rá. De ez lényegtelen most, ebben a pillanatban. A lényeg csupán az, hogy jó volna felköltözni, s ott elkezdeni a saját kis életemet. Aztán... majd lesz valahogy, ahogy lennie kell. 3.) Mi a kedvenc emléked? Passzolom. Imádok nosztalgiázni, szögezzük le. De hogy kedvenc emlékem volna-e... hát nem tudom. Most inkább friss emlékeket tudnék felidézni. A Stefannal való találkozásom pl. az egyik kedvenc emlékem. Az egész találkozó nagyon szuper volt, tele nevetéssel és jókedvvel. Talán ezért tudom ezt kiemelni most nagy hirtelen. Az is kedvenc emlék, mikor elmentünk a kiskutyámért. Emlékszem, hogy bementünk a lakásba és már csak ő volt ott a kölykök közül, de ő azonnal hozzám rohant. Mintha... tudta volna, hogy én leszek az új gazdája. Nagyon imádtam, meg hát imádom is, hiszen szerencsére még velünk van a kicsike. 4.) Mi jelenti számodra a boldogságot? A boldogság realítv... passz. Én akkor vagyok boldog, ha olyanok vesznek körül, akiket szeretek. Ha azt csinálhatom, amit szeretek. Efféle dolgok. 5.) Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség? Én. Nem ám. Vicceltem. Én nem vagyok szép. A szépség... magáról a szóról a mese ugrik be. A szépség és a szörnyeteg. Az pedig a legkedvesebb disney mesém, ha netán elfelejtetted volna. (Honnan is jött a blogom címe? Hát persze!) 6.) Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal? Barátságos, nyitott, naiva. Igazából, az első kérdésre adott válaszomban ezek nem is voltak benne. Haha. Egyedül az utolsó, maximum. De amúgy mindegyik igaz rám, s én magam is elmondhattam volna magamról. Másrészt viszont... ezen túl nem tudom, hogyan látnak mások. Őket kellene megkérdezni erről. 7.) Mi a legnagyobb félelmed? Az, hogy mindenki elhagy. Mostanság főleg ez az egyik legnagyobb félelmem, pont ma mondtam Stefannak, hogy rám tört ez az érzés. Negatív korszakomat élem, az az igazság., De amúgy még van egy nagy félelmem, ami morbid, de attól még így van. Attól félek, hogy anyát túl hamar fogom elveszíteni, mintsem szabadna... 8.) Hogyan látod magad 1 év múlva? Ha az álmaimat vesszük alapul: akkor Pesten egy albérletben....... egy jó munkahellyel karöltve. Hahahaha. Most akkor nézzük reálisan a dolgot. Ha szerencsém van, akkor sikerült munkát találnom. A Pest viszont kérdőjel, hogy összejön-e valaha. 9.) Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál? Igazából volt pár baromság, amit csináltam. Nem olyan fú de nagyok, de még általános suliban nagy idióta voltam, ha szerelemről volt szó. Bár, ha arról van szó, még most is. *Megpaskolja a saját fejét.* Például a szerelmes levél elrejtése a kiszemelt srác táskájába... jó, barátnőm rakta be, de a levél akkor is az enyém volt. Középsuliban meg... nos, ne tőlem kérjetek "udvarlási" tanácsokat, hiszen nem túl célszerű nyílt lapokkal a kiszemelted elé állni és megkérdezni, van-e barátnője, majd a kedvező vagy épp kedvezőtlen válasz után megkérdezni, nem-e akar veled sulin kívül találkozni...... ugye? Istenem, mekkora hülye voltam. Nos, ha minden úgy menne, mint a filmekben, avagy tündérmesékben, akkor ezek a sztorik happy enddel végződtek volna. De az élet nem ilyen. Miféle őrültség volt még az életemben? Hmhmm. Passz. Nem vagyok annyira őrüt, ilyen tekintetben, azt hiszem. 10.) Ki vagy mi az első számú motivációd? Öhm, nem tudom. Mindig motivál valaki. Mivel kevésre értékelem magam, így mindig többet akarok elérni, jobb akarok lenni, de nem mindig sikerül. Sőt, általában nem... Passz, nem tudok erre válaszolni normálisan. 11.) Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád? Nos, volt rá példa. Ne tudja meg senki, mennyire sík ideg voltam tőle. Attól, ahogyan beszélt, azaz írt róla. Ahogy megpróbálta bemocskolni előttem azt, aki annyira közel áll hozzám. Rohadna meg...... akarom mondani.... nehezen fogtam vissza magam. De próbáltam érett, felnőtt módjára viselkedni, s igazság szerint mindent, amit írt, én egyszerűen rácáfoltam. S voltaképpen nekem lett igazam a végén, nem neki. Szóval befoghatja a száját és eltűnhet a fenébe. Jobb, ha nem jön a közelembe. Mellesleg azt hiszem, ha újból fennállna ez a helyzet, más "szereplőkkel" ugyan úgy kiakadnék. De amúgy tényleg örülhet, hogy a józan eszemre hallgattam, s lenyugtattam magam, mert ha nem teszem, elég durva kiosztásban részesült volna. Bár ami késik...... 12.) 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap? Nem hinném. Nem csináltam semmi maradandót tegnap. Sőt, már most sem tudom, mi a fene volt tegnap... *Némi gondolkodás után.* Ja de, tudom. Azt viszont kétlem, hogy 5 év múlva emlékezni fogok rá. +1.) Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy... ...sose keljek fel többé. .____. *Negatív Elena, lője le valaki.*

Unbreakable

Elena — 2018-04-05 01:07:03

Ezer meg egy éve nem írtam ide. De a jó hír, hogy nem haltam meg. Azaz élek. Hát nem csodálatos? Az utóbbi időben nagyon sokszor voltam padlón. Szó szerint. Azt hiszem, ennyire közel még nem kerültem a legsötétebb énemhez, avagy nem érintettem ilyen közelről a szakadék mélyét. Szinte érzem, hogy még mindig húznak lefelé a láthatatlan karok. Csak épp azóta lelkileg valamennyivel jobban vagyok, s nem hagyom magam. Azaz, nyilván vannak az embernek rossz napjai. De az már pozitívum, ha nincs tele a feje csak és kizárólag negatív gondolatokkal. Nem tudom, hogyan jutottam el ide. Azaz de. Egyszerű a megoldás. Lelkileg tönkre vagyok téve már... a családom által. Aki valamennyire ismer, az tudja, hogy mire gondolok. Nem kell bemutatnom a hátterem, hallott eleget már róla. Néha azon gondolkozom, meddig bírom még itthon. Így. A helyzet az, hogy szerintem túl soká már nem. Lépnem kellene. Ha tudnék, megtenném. Próbálok munkát keresni. Nincs. Ha sikerül beküldenem helyekre, nincs visszajelzés. Ahova felvennének, oda nem mehetek, mert "szolga munka". Kérlek, akkor mégis mi a jó .... anyámat csináljak? Üljek itthon, s hallgassam a szitkozódásokat, miszerint nem dolgozok és miért nem? Aztán hétről-hétre váljak még inkább idegronccsá? Ez lesz. Elegem van, nagyon. S ha ez nem lenne elég, még jönnek a személyes hülyeségeim is. Az, hogy nem érzem magam fontosnak. Úgy érzem, senkinek sincs voltaképpen szüksége rám. Pótolható vagyok. Avagy lecserélhető. S ne áltassunk senkit, főleg ne engem: tényleg lehet pótolni. Nem vagyok egy hű de jó ember, vagy annyira érdekes, hogy ne lehessen a helyemre találni mást. S ezek a gondolatok azok, amik újfent csak lehúznak. Ma is rossz kedvem volt. Először nem tudtam, miért tört rám, azt hittem, csak a zene miatt, amit épp beraktam. Aztán rájöttem, hogy megint ez. Nem igazán értékelem magam. Ez már csak ilyen. Azaz, ez már nem fog változni. Hogyan értékelhetném magam, ha csak le vagyok alázva? Na ugye. Bátran kijelenthetem, hogy a 2018 nem az én évem. A tavalyit úgy kezdtem, ahogy. Mindenki tudja. Nagy remények, változás, emlékek gyártása, új ismerettségek kötése. S ez bevált. Rengeteg mindent köszönhetek a 2017-es évnek. Barátokat, újakat. Imádom őket egytől-egyig. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy őket elém sodorta. De az idei év... az miért ennyire borzalmas? Még csak 3 hónap ment le, de tulajdonképpen semmi sem jött össze. Szép lassan mindent összeomlik körülöttem. A kis világom. Én magam. S passzolom, ki fog segítő mancsot nyújtani, hogy összeszedjem magam. Hiszen igazából csak magán tud segíteni az ember. Főleg ezekben a dolgokban. Lényegtelen. Bassza meg a 2018-as év. Eddig kurva gáz. *Sajnálja, de ki kell adnia magából.* Hát, lényegében azt hiszem, ennyi volna. Kivel mi újság errefelé? Eltűntem. Most már tudjátok nagyjából, miért. Mindenkinek megvan a maga baja. Ha folyton írnék, akkor mást se olvashatnátok, csak a siránkozásaim. Ettől megkímélek mindenkit. Btw, az érzésektől megszabadíthatna valaki. Tényleg. Igazán.

Only you

Elena — 2018-02-20 01:49:56

Hosszú, borzalmasan hosszú ihletválságom meg lustaságom után itt vagyok. Még jó, hogy ez a blog tényleg amolyan személyes jellegű és nem kíván folyamatos frissítést, avagy karbantartást. Akkor jövök, addig maradok, amikor és ameddig csak akarok. Hiszen az én kis birodalmam és az is marad. Rengeteg minden történt, mióta nem írtam. Az előző posztnak is megvan a maga háttere, s úgy éreztem, azt mindenképp ki kell írnom magamból. Igazából nem tudom, mit is oszthatnék meg veletek. Sokminden kavarog a fejemben, de talán ezek közül aligha van olyan, ami ide leírható volna. Egy biztos, Stefantól megkaptam a 13 Reasons Why c. könyvet, még február közepe tájékán, s azóta ki is olvastam. Érzelmileg megviselt, nem is kicsit, viszont az utolsó két fejezetet illetően csalódtam, azt hiszem. A főszereplő végül is saját magának intézte el, hogy ne akarjon többé élni. Mellesleg, akartam írni erről egy kritikát, véleményt, de inkább nem teszem. Nem tudnám úgy átadni a gondolataimat, ahogyan akarom, pedig van a könyvben sok tanulság, amire érdemes odafigyelni, vagy épp alkalmazni. Többek közt azt, hogy figyeljünk a másikra. Szerintem ez a legfontosabb. A másik az, hogy bármit is teszel, minden hatással van mindenre. Nem tudhatod, mivel mit indítasz el, s hova, avagy mibe sodrod az illetőt. Vagy épp saját magad. Mindig mindennek van valami oka, semmi nem történik véletlenül. Amikor az ember eljut oda, hogy fel akarja adni, az egy nagyon mélypont. Akik nyomon követik a blogomat, azok láthattak egy olyan kiírást tőlem, hogy "Feladtam". Nos, ha az ember feje fölött összecsapnak a hullámok és úgy érzi, mindenért ő a felelős, avagy bármit tesz, mindig is ő lesz a rossz, akkor lehet eljut egy olyan pontra, hogy kösz, elég volt. Viszont, ha van valamibe kapaszkodni, vagy csak egy-egy kedves szó, vagy bármi, nos, máris könnyebb felállni. De az a legjobb, ha önerőből áll fel az ember. Ezt meg kellene tanulnom...

Why not me?

Elena — 2018-02-17 23:05:05

Sosem tudhatod, mit gondol a másik. Sosem tudhatod, mit érez a másik. Sosem tudhatod, mi van a másik tettei mögött. Sosem tudhatod, mit váltasz ki a másikból. Épp ezért... Ezért félünk. Félünk, hogy gondot okozunk. Félünk, hogy elveszítünk valamit. Félünk, hogy elveszítünk valakit. Félünk, hogy nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy szeretnénk. Egyszerűen félünk boldogok lenni. Falakat húzunk magunk köré, álarcok mögé bújunk. Így egyszerűbb. Könnyebb. Nem tudomást venni arról, ami van. Érzések, tettek. Kizárni, elzárni, lakat alá helyezni. Így talán megóvhatunk számunkra valami fontosat. Talán valakit. Előtérbe helyezve őt, aki fontos. Mert inkább így élsz, mint nélküle. Ez a döntésed.

Down

Elena — 2018-01-06 20:26:00

Nem tudom, a Sors miért szórakozik velem, vagy én miért vagyok szimplán ennyire szerencsétlen, de néha eléggé el tud keseríteni a dolog. Régóta tervbe van véve, hogy idén júniusban felmegyek BP-re a Michael Malarkey koncertre (tudjátok, The Vampire Diaries - Enzot alakító színész énekes is, nem csak színész és ahw, itt lesz! Nyilván nem ő a kedvencem, de mégis... élőben látni őt, sőt, közös fotó, személyes találkozás... igen, mert hát nekem VIP jegy kell, nem érem be kevesebbel). Nos, a kártyámon eddig nem volt pénz, így esélyem sem volt megrendelni. Tegnap raktunk rá, de a rendes kártyám, a kézzel fogható technikai okokból most nincs a birtokomban - jövőhéten kapom kézhez az új kártyámat. Viszont neten, a rendelésnél kér mindenféle olyan adatot, ami magán a kártyán szerepel. Pl. a lejárati hónapot, évet, amit... nos, honnan szedjek elő? Tippelni tudnék, de valószínűleg nem fogadná el ez a vacak rendszer. Tehát mi marad? A várakozás. Mondtam Stefannak, hogy rendelje meg nélkülem nyugodtan, aztán én maximum mégsem megyek el, de... azt mondta, nélkülem nem teszi. Szóval nagyon remélem, hogy jövőhéten még lesz jegy és akkor végre meg tudom rendelni. Nyilván megfordult a fejemben, hogy anyával megbeszélem, hogy az ő kártyájával rendelem meg, de... nem igazán rajong az ötletért. Amit valahol megértek, valahol meg nem, hisz így lehet, tényleg elúszik ez a koncert lehetőség. És most pedig át is térnék most a mai témámra. Legrosszabb tulajdonságaim. Tulajdonképpen rengeteg van, de most azért a teljesség igénye nélkül szednék össze párat. Amolyan... hogy is fogalmazzak? Tudom, hogy ezeken változtatnom kéne vagy egyszerűen tudom, hogy ezek tényleg rossz tulajdonságok, de bennem vannak, velem születtek és nem igazán tudom elhagyni őket. Féltékeny. Ez sajnos nagyon-nagyon bennem van és nagyon rossz tulajdonság. Ha valaki közel kerül hozzám, ahhoz ragaszkodom és... egyszerűen zavar, ha elkezd mással jóban lenni vagy szimplán másokkal elvan. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy én nem érek semmit és át lehet rajtam lépni, nem számítok, stb. Szóval bemagyarázok magamnak dolgokat, butaságokat, aztán jöhetnek engem megnyugtatni, hogy álljak le és ne gondolkozzak ilyeneken... Naiv. Képes vagyok újra és újra hinni másokban, nem számít, hányszor ejtettek már pofára. Ezen kicsit jó lenne javítanom, nem esélyeket adni újra meg újra, nem csak adott embernek, hanem alapjáraton. Türelmetlen. Nos, az vagyok. Ezen nem is tudok mit igazán kifejteni. Makacs. Minden elképzeléseimhez makacsul szoktam ragaszkodni. Ez vitákat szül, vagy épp sértődéseket... vagy az én, vagy a vitapartner részéről. Szétszórt. Sokszor nem figyelek eléggé, szétszórt vagyok, figyelmetlen... Negatív. Bár ez inkább régen volt rám jellemző. Mindent negatívan láttam és nem foglalkoztam a pozitív dolgokkal. Vagyis... hm. Inkább abba a ténybe ringattam magam, hogy minden úgyis rosszul alakul és kellemesen csalódtam, ha mégis jó lett minden. Kényelmesebb volt így... de azóta már változtattam ezen, azt hiszem. Tolakodó. Öhm, igen. Ez leginkább új ismertségek áltla tör rám... mármint ez a jellemvonás. Ha valaki szimpatikus, hajlamos vagyok rámászni az illetőre és ez biztos... nem tesz túl szerethetővé engem. Pedig nem akarok ezzel rosszat... Elégedetlen. Folyton az vagyok - saját magammal szemben, bizonyos téren. Halogatás. Szeretem halogatni a teendőimet. Mindenféle értelemben, legyen szó házimunkáról, vagy hivatalos ügyintézésről, vagy bármi másról. Egyszerűen nem érzek elég motivációt magamban semmihez és csak a saját tempóban vagyok hajlandó bármit csinálni. És ez rossz. Tudom, hogy rossz, mert ha hamarabb nekiállnék a dolgoknak, hamarabb végeznék, sőt... Nos, nem tudom, biztos ezernyi van még, de ennyi jutott hirtelen eszembe és ezek a legszembetűnőbb rossz tulajdonságaim. Igazából senki sem tökéletes, mindenkinek megvannak a maga hibái, csak... együtt kell tudnunk élni vele. Elfogadni magunkat. Vagy változtatni, ha úgy érezzük. Egyszerűnek hangzik, de azt hiszem, mégsem az...

We're Not Alone

Elena, aka Dalma — 2018-01-05 09:09:09

Egyedüllét. Vajon mit jelent ez a szó? Fizikai egyedüllétet, vagy inkább lelkit? Hisz tengernyi ember is körülvehet téged, de érezheted úgy magad, hogy teljesen magadra maradtál. Mi számít tehát egyedüllétnek? Azt hiszem az, ha egyszerűen nem találod meg a lelkitársad. Azaz egy ember sincs a környezetedben, akit közelebb engedhetsz önmagadhoz és befogadhatod a szívedbe. A lelki egyedüllétnél nincs rosszabb - szerintem. Én magam utálom az egyedüllétet. Tulajdonképpen régen sokszor egyedüllétre, magányra voltam ítélve és emiatt volt, hogy majdnem teljesen megőrültem. Mármint, ne úgy értsétek, hogy ténylegesen. Hanem inkább képletesen. Nem szeretek egyedül lenni. És voltak időszakaim, amikor mindig csak egy emberre támaszkodtam, egy emberre alapoztam mindent. Egy barátra. Viszont ha az az egyetlen barát elhagy, vagy eltávolodik, vagy figyelmen kívül hagy ilyen-olyan okok miatt, akkor... magadra maradsz. Én így jártam, sokszor és többször megütöttem emiatt a bokámat. Azóta eljutottam arra a pontra, hogy nem alapozok egyetlen egy emberre. Imádom, ha több ember vesz úgymond körül. Fizikailag is, de lelkileg is. Persze nem azt mondom, hogy 100 barát szükséges... mert nem. Nekem 2-3 közeli van, akit ténylegesen barátnak tudok nevezni, a többi már kívülre esik ebből a körből. Haveroknak mondanám őket, olyanoknak, akikkel elvagyok és lehet, megosztom velük életem egyik-másik pillanatát, de attól még lelkileg nincsenek hozzám közel. Ahogy én sem hozzájuk. Barátság. Sosem voltam az a fajta lány, akinek millió meg egy barátja van. Talán lehettem volna az, de az élet közbeszólt sokféle téren, mígnem olyanná tett, amilyen vagyok. Talán jobb megelégedni azzal a pár emberrel, akit az élet elém sodor, minthogy még többért kapálózzak. Pedig régen mennyi, de mennyi "álmom" volt a nagy barátságokról vagy épp a nagy baráti összejövetelekről. Főleg, amikor ilyesmi filmeket néztem... amiben hatalmas baráti összetartás van, millió program és élmény. Nekem csak egy-két ilyen élményem van, ahol több baráttal vagy haverral sikerült összehoznunk valamit. De jó volt, tényleg élveztem. Olyan ez, amikor megtapasztalsz valami jót, de elveszik tőled és többé nem kapod vissza azt az érzést, élményt. Azóta azt értékelem, amit kapok. Akiket kapok. Értékelem, akik vannak nekem és próbálok, igyekszek mindent beleadni abba, hogy fenntartsam ezeket a kapcsolatokat. Leginkább néhányat. Néhány olyat, akik igazán közel állnak a szívemhez. Olyanokat, akikről nem szabad lemondani, mert értékes kincsek a számomra.

Believer

Elena, aka Dalma — 2018-01-04 18:22:56

Mostanában sokféle téma kavarog a fejemben, de most nem igazán jut eszembe, csak kettő. Meglátjuk, mindkettőre kitérek-e a bejegyzés során... lehet útközben elmegy a kedvem és az ihletem, de veselkedjünk neki. Már többen mondták nekem, hogy mennyi érzékem van a dizájnokhoz. Színek, összeállítás, kódok, képek, stb. Őszintén szólva szeretek is ezzel foglalkozni, kizárólag hobbi szinten. Amíg én magam alkotok, magamnak, addig minden rendben van, hisz... nos, megvan az a fajta alkotói szabadság, amire nekem szükségem van. Ha megszabják, mit hogyan csináljak és ultimátumokat adnak, az már... eléggé lekorlátoz. Egyszerűen a kedvemet is elveszi, hogy nekiálljak. Az utóbbi időben volt egy design, amire felkértek, hogy valósítsam meg - csak akkor még egy másik dizin dolgoztam, Reina egyik oldalára. Aztán útközben annyira kérés, korlát megszabás jött a másik dizihez, hogy egyre kevesebb kedvem volt vele törődni. Nem csak azért, mert alkotói szabadság ide vagy oda, hanem azért is, mert egy hungarianforum designről van szó és ott még vajmi kevés tapasztalatom, tudásom van. Tehát alapból nem tudok még olyan sokmindent ott kódolásban, mégis olyan dolgok lettek tőlem kérve, amik... amiket tudtam, hogy nem tudok megcsinálni. És önmagammal szemben, ilyen téren van egy elvárás. Vagyis... mondjuk úgy, van, amiben maximalista vagyok és ez az. Amíg nem néz ki tökéletesen valami, amit én alkotok, addig elégedetlen vagyok, mérgelődöm, idegeskedek és végül, ha sehogy sem jön össze, akkor törlöm. Egyszerűen ilyen vagyok. Ha nincs meg az alkotói szabadságom, ha nem adhatom bele önmagam, akkor nálam ott vége a dolognak, amúgy. Egyszerűen elmegy a kedvem, nem tudok vele úgy dolgozni, nem tudom beleadni a szívem-lelkem, hisz... igazából amit meg kell csinálnom, az nem is az én elképzelésem, hanem másé és az már nem az enyém. Vagyis ez logikus volt, de szerintem értitek, mire gondolok. Az megint más téma, hogyha egyszerre többen dolgozunk valamin - pl. egy dizin. A legújabb Silhouette FRPG design hármunk munkája lesz és alig várom, hogy elkezdjük. Csak ehhez a fejlécet kéne összeraknom, amihez semmi, de semmi ihletem. Napok óta próbálkozok és mindegyik fejléc a kukában végezte. Szegények. Szóval... nos, igen. Nekem mindenki hagyja meg az alkotói szabadságot, ha tőlem kér valaki valamit, design, kódolás terén. A másik téma, amihez végül csak eljutottam, az az, hogy... a legtöbb szülő komolyan nem lát a szemétől? Azaz, úgy értem... miért kell lehúzni a saját gyermekét az embernek és lerombolnia az önbizalmát? Nem egy ember van a környezetemben, akinek a szülei valahogy képtelen arra, hogy támogassák a gyereküket. Ez annyira borzasztó... én is ebben a cipőben járok - csak nem mindkét oldalról. Míg anyám építi, addig apám rombolja az önbizalmam. És igazából ez sem jó így, hisz ha a szülők nem támogatnak, akkor kire számíthat az ember? Tudom, hisz tapasztaltam: hiába a segítő baráti kéz, hiába a baráti támogatás, az vajmi kevés ahhoz, hogy az ember visszakapja az önbizalmát. Pedig én igyekeztem több embernek is segíteni. Segítő kezet nyújtottam, támogatást és megértést, dicsérő szavakat - amik egytől-egyig igazak voltak. De ez kevés. Egy ember nem tudja megváltani a világot, ha az, akinek a véleményére igazán adnál, vagy adsz, az élből elutasítja, amit te csinálsz. Holott biztos vagyok benne, hogyha ezek az emberek megkapnák a kellő támogatást, akkor nagyon nagy dolgokra lennének képesek. Általában azok az emberek vannak elnyomva, akik értékesek. Legalábbis én ezt látom, ezt tapasztalom. És ez igencsak szomorú... sokat gondolkozom ezen mostanában, amúgy. Nos, igazából ennyit terveztem most... zárásként kaptok egy videót, mert... szóval csak úgy: Ut.i.: A lábujjam kb. meggyógyult teljesen, már csak a foltoknak kell eltűnnie róla, szóval gyanítom, végül nem volt törés, csak... ki tudja. Repedt a csont és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy helyrejöjjön.

Happier

Elena, aka Dalma — 2017-12-31 22:10:29

Napok óta mondogatom magamnak, hogy kell egy év összegzőt írnom - most eljutottam odáig, miszerint megvalósítsam ezt. Bár előtte még az elmúlt napok eseményeiből kiemelnék egy apróságot: sikeresen eltörtem a jobb nagylábujjamat, szóval igazából az egész Szilveszteremnek lőttek - sehova nem tudok menni, ide meg idén nem jöhet senki. Így hát most kissé csalódott és lehangolt vagyok, de nem baj, ez nem a világ vége. Érdekesség, hogy a lábam miatt nem aggódom túlzottan, pedig kissé be van dagadva és be is van lilulva... khm. Amúgy, a teljes sztori: nagyon mérges voltam, hogy a drága kiskutyám folyamatosan idehozta a lufiját hozzám és az asztal, valamint a székem közé beékelte, majd itt csesztette. Mindig félek, hogy itt durran ki... én gondoltam, kitessékelem a kiskutyámat a lufival együtt a szobából. Felálltam és arrébb akartam rúgni a lufit - azonban a lábam végül a padlóval találkozott és hallottam a reccsenést is. Egy pillanatig fájt, megkapaszkodtam az ajtóban, aztán... semmi. Mondom oké, rohadj meg, nem lett semmi bajom, a lufi meg kidobtam a szobából. Visszaültem a géphez és... néhány óra elteltével még éreztem, hogy picit fáj a lábujjam. Lehúztam a zoknit és ekkor szembesültem vele, hogy belilult... Szóval így történt. Gondolom, tapsot azért nem érdemlek - nagyon szerencsétlen vagyok, kezdek leépülni. Aztán vissza egy lépést: karácsony. Imádtam! Idén nem kértem semmi mást a családtól, csak azt, hogy egy békés, kellemes, boldog karácsonyunk legyen. És ezt megkaptam. Nem volt semmiféle összetűzés, cseszegetés, semmi, egyszerűen boldogok voltunk, iszogattunk közösen, ajándékoztunk és tényleg, nagyon jól éreztük magunkat. Nekem ennél több tényleg nem kell, hisz a karácsonynak erről kéne szólnia... rólunk. Nem az ilyen-olyan ajándékokról - bár én örülök az apróságoknak és annak is, ha én adhatok másoknak. Idén mondjuk egy tárgy van, amit ki tudnék emelni és aminek nagyon-nagyon örültem, az pedig a Stefantól kapott nyaklánc. Bár azt nem kimondottan karácsonyra kaptam. Nos, akkor jöjjön a tényleges összegzés. A 2017-et én úgy kezdtem el, hogy ez az én évem lesz - élményekkel, barátokkal és nyitni fogok mások felé. Ezt már sokszor írtam a blogban, de most még egyszer megteszem és elmondom, hogy sikerült. Soha nem tettem szívből fogadalmakat, csak tavaly és... bevált. Januárban csatlakoztam egy fb-s szerepjátékos csoporthoz, hogy ki tudjam élni a Vámpírnaplók iránti szenvedélyemet, rajongásomat. Damon szerepe lett az enyém és ennek kapcsán két értékes embert is megismertem. Az egyik Isabelle, a másik Reni. A mai napig az életem részei, habár Izzyvel voltak kisebb-nagyobb összetűzéseim, viszont... neki sokat köszönhetek. Ő egy amolyan energia bomba volt a számomra, a kicsattanó pozitivitással együtt és ebből sokat tanultam. Neki köszönhetően jutottam el oda is, hogy elkezdjem magam felvállalni és talán belegondolva azt is, hogy ne hagyjam, hogy az emberek elnyomjanak. Február végén egy fórumra regisztráltam (ahová ezzel egy időben Vikinek vittem egy karaktert), ahol szintén Damon szerepét sikerült megkaparintanom. Sokáig úgy voltam vele, hogy én és a nyitott fórum nem férünk össze... utáltam, hogy fórumon olyan sokat írnak és az az elvárás úgymond. De aztán odamentem, láttam és győztem. Bár bevallom, egy hétig tuti gondolkoztam, hogy megpróbáljam-e, vagy sem. Az oldalon ismertem meg Alice-t, akinek szintén sokat köszönhetek, többek közt azt is, hogy létrejött a saját fórumom. Márciusban véget ért a TVD és... nagyon a földhöz vágott, viszont a Delena endgame mégis kárpótolt valamelyest. Ebben a hónapban szerintem más nem is történt. Áprilisban elindult tehát a saját fórumom. Itt ismertem meg, azaz találkoztam újra Reinával is, akivel azóta nagyon közel kerültünk egymáshoz. Május végén Stefan ♥ lépett be az életembe, aki szintén nagyon közel került azóta hozzám. Júniusban sikeres OKJ vizsgát tettem - amivel azóta semmit nem tudok kezdeni, de legalább van egy papírom róla. Amúgy igen, az évem első fele többnyire abból állt, hogy suliba jártam és tanultam, meg ismerkedtem az új emberekkel - emellett pedig próbáltam küzdeni valami olyanért, ami már rég kicsúszott a kezeim közül. A nyaram (június - augusztus) valami fantasztikus volt - bizonyos téren. Mindig volt valami program és ezt nyomon is követhettétek, hisz kiírtam mindig, merre járok épp. Mindig is ilyen nyárra vágytam, ahol ennyi a teendő, ennyi a program és megannyi élményben van részem. Örülök, hogy idén kb. egy perc lazításra való időm sem maradt. Élveztem, komolyan! És csak remélni tudom, hogy lesz még ilyesmiben részem. Viszont a nyaram árnyoldala az volt, hogy Stefanról alig tudtam valamit és féltem, hogy amilyen gyorsan betoppant az életembe, úgy el is tűnik majd - de! Szerencsére nem így lett. Szeptembertől már kevesebb programom volt. Nem sikerült újra tanfolyamra jelentkeznem, valamint munkát sem találtam, szóval jöttek az itthon töltött napok. Bár mindig lekötöttem magam valahogy, mert hát olyan nincs, hogy semmit ne tegyen az ember, ugyebár. Az elmúlt hónapokban sok idegbaj kerülgetett, de ezekről nem írnék. Mindenen túl vagyunk, szóval lényegében már csak át kell épnünk 2018-ba, hogy új fejezet nyíljon az életünkben. Hogy idén is teszek-e valamiféle fogadalmat? Igen. Méghozzá azt, hogy a 2018-as évet is úgy élem meg, ahogyan ezt. Hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel járkálok a világban, hagyom, hogy mások az életem részévé váljanak. Megfogadom azt is, hogy az újonnan szerett barátaimmal ápolni fogom a kapcsolatot, valamint a régieket is igyekszem megtartani. Valamint azt is megfogadom, hogy ahogy ebben az évben, úgy a következőben is magamat fogom előrehelyezni - önzőség vagy sem, jobb, mintha az ember hosszú időn keresztül valaki mást helyez előre és közben elfelejti önmagát. Nos, nem épp úgy sikerült ez az év összegzés, ahogyan akartam, de a lényeg benne van. Rengeteg minden történt velem, sok élménnyel, valamint sok új baráttal gazdagodtam. Voltak hullámvölgyek, de azokból az ember mindig igyekszik kimászni, hisz ha már a földön vagy, onnan nincs lejjebb. (Max, ha ásni kezdesz - de ne tedd!) A tanácsom nektek a következő évre az, hogy próbáljatok pozitívak, erősek maradni, mert olyan nincs, hogy ez az Életnek nevezett valami egykönnyen legyűrjön minket! Keressétek és találjátok meg a boldogságotokat, hisz mindenkire vár valami jó! És ebben én nem kételkedem. Csak idő kell, kitartás és talán egy megfelelő ember támogatása ehhez... és hidd el, van megfelelő ember. Boldog új évet kívánok hát mindenkinek, aki ezt végigolvasta!

It's time

Elena, aka Dalma — 2017-12-22 22:50:01

„A barátság nem azon múlik, milyen régen ismersz valakit, hanem azon, felismered-e a barátodban azt, akire szükséged van.” Nagyon régóta vártam a tegnapi napot, hisz tegnap volt az a nap, amikor egy újdonsült barátnőmmel találkozhattam: Stefannal. Kb. május vége óta ismerem és hamar belopta magát a szívembe, olyannyira, hogy azt hiszem, június vége felé már azt mondtam, találkozni szeretnék vele. Voltak is tervek, de sokminden közbejött, többek közt az, hogy dolgoznia kellett. Így hát a tali eltolódott... egészen mostanáig. Bár hazudok, hisz egy tali volt még lebeszélve, de az egyéb okok miatt végül nem valósult meg. Na, de most... most igen. Persze végig aggódtam, hogy ez sem jön össze, de aztán egyre bizakodóbb lettem, hisz egyre többször jött fel a tali, legalábbis utalgatás keretein belül. És végül megvalósult. 6:45-ös busszal mentem fel BP-re. Tudni kell rólam, hogy én és BP két külön álló fogalom... eltévedek, nem tudok ott közlekedni, nyuszi vagyok. De szerencsére úgy kalkuláltunk, hogy csak egy metróval kellett átmennem a vonatállomáshoz. Tehát a Népligetből átmentem a Nyugati pályaudvarra - taps nekem. Tényleg megérdemlem, senki se merjen röhögni. Igazából... végig bennem volt a félsz, hogy vajon milyen lesz ez az egész. Mennyire fogjuk jól érezni magunkat, mennyire passzolunk össze így, a valóságban, meg egyáltalán miről fogunk beszélni, mit fogunk csinálni... Nos, 8:40-ig agyalhattam ezeken a dolgokon, ugyanis akkor végre megérkezett. Azt mondta, már a vonat ablakából kiszúrt engem, mondván: ez csakis én lehetek. Mármint, ahogy meglátott. Ahogy megérkezett, egy öleléssel üdvözöltem, ahogyan az már tőlem amúgy teljesen megszokott. Persze a kezdeti zavar mindkettőnknél megvolt. Furcsa volt végre személyesen látni egymást, azok után, hogy fél éve beszélgetünk neten keresztül. Eleinte nem is tudtam, mit is hozzak fel témának, szóval jöttek a szokásos hülyeségek: hogy utazott, hogy van, meg mennyire fáradt... meg ilyenek. Asszem. Szóval sablonos dolgok. Aztán ahogy kint sétáltunk, eszembe jutott a legjobb kérdés: hol van az a rejtélyes, titokzatos harmadik személy, akit még a talira hozott..... volna? Mert hát, Stefan már előző tali ötletnél is azzal szívatott, hogy hoz még valakit, akit be akar nekem mutatni. És már akkor is teljesen kiakadtam, hogy mi az, hogy velem találkozik és hoz még valakit... xD a végén már arra gondoltam, hogy a kiskutyáját hozza el. Nos, végül is nem tévedtem sokat. Egy kutyát akart hozni, de plüsst. És csupán szívatás volt tényleg végig az egész. Persze nevettem rajta, mert na, tényleg vicces volt és beparáztatott. Amúgy a találkozónk első felvonása abból állt, hogy beszélgettünk és sétáltunk, közben pedig eltévedtünk. Vagyis nem tévedtünk annyira el, de sosem tudtuk, éppen merre járunk... de csak nevettünk rajta. Valahogy azt hiszem, egyikünk sem esett annyira pánikba és a magam részéről... nem is érdekelt, hol vagyunk. Tudtam, hogy valahogy visszajutunk majd a nyugatihoz, ha eljön az ideje. A napunk egyik ismertetőjele, vagyis inkább a mi védjegyünk az lett, hogy mindenhova bementünk, majd azzal a lendülettel ki is jöttünk, ezzel pedig elérve, hogy hülyének nézzen minket mindenki. Példának okáért először bementünk egy kávézóba... kívülről nem látszott, mennyire puccos a hely. Túlságosan ki volt nyalva mindenki, biztonsági őr, pincér, akármicsoda... szóval ahogy beléptünk, Stefannal egymásra néztünk és tudtuk, hogy ez nem a mi helyünk. Aztán kimentünk. Utólag azon nevettünk, hogy igazából nem csak a be-ki járkálásért nézhettek bunkónak minket, hanem azért is, mert a köszönési illemformáról egy cseppet megfeledkeztünk lányos zavarunkban... Ugyan ezt a bemegyünk-kijövünk dolgot még vagy 5x tuti eljátszottuk a nap folyamán. Igazából minden fullra tömve volt, így volt, ahová bementünk és a tömeg láttán fordultunk sarkon. Hát, karácsonyi forgalom vagy micsoda... Egy másik kávézóban találtuk meg az első olyan helyet, ahol végre le tudtunk ülni, életünk legdrágább forrócsokiját elfogyasztani - ezt én álltam. Nem is írom le, mennyibe fájt. Ekkor már háromnegyed órája együtt voltunk. Itt ajándékoztuk meg egymást, de erről nem is írnék bővebben. Nagyon szuper dolgokat kaptam és meg is hatódtam - mármint előtte nem, de a buszon hazafelé már igen. Aztán volt néhány csendesebb pillanatunk, de összességében elindult végül a beszélgetés, az eszmecsere. Itt nem is tudom, mennyi ideig voltunk... szerintem egy fél órát, órát biztosan. Igazából az órára nem néztem rá sokszor, csak az elején vagy 2x, aztán felőlem a telefon ellehetett a zsebemben. Később hol a Westendben császkáltunk, hol az aluljárókban, hol csak simán az utcákon. Benéztünk a könyvesboltokba is - bár a végén már úgy húztam el Stefant előtte, hogy nehogy megint bemenjünk (vagy felőlem mehettünk volna, de na, ő kérte, hogy ne engedjem be ). A tali végén még beültünk egy helyre, ahol kitaláltuk, hogy mi most iszunk valami finom alkoholt. Életünk legrosszabb választása volt a Bloody Mary - pedig elég híres koktél. Ahogy kihozták és belekóstoltunk, mindkettőnk fejét érdemes lett volna látni. Utólag megnéztük neten, hogy mit is tartalmaz ez a csodálatos ital: Vodka, paradicsomlé, só, bors és valami fűszerkeverék... nos, ha valaki meg akarja szívatni a párját, vagy barátját, az nyugodtan itasson vele ilyet. Viszont az árára való tekintettel először ő itta meg, majd én is leküzdöttem. Közben végignevettük az egészet és vagy milliószor elmormogtuk, hogy ilyet soha, de soha többet nem iszunk. Igazából rohadt vicces volt az egész szitu... szerintem. És ezt úgy képzeljétek, hogy a vonat indulása előtt fél órával ejtettük meg és innen még el kellett jutni a nyugatiig. Szóval gyorsan is kellett meginnunk azt a csodát. De... sikerült! Egyébként ha már fűszer... az egész talinkat átjarta egyféle különlegesség. És imádtam, nem tudom, hogyan fogalmazhatnám meg. Ezután elkísértem még a vonathoz, ahol végül csináltunk néhány közös fotót, majd megölelgettük egymást és végül elváltunk. Ez történt 15:20 körül. Tehát lényegében a fél napot együtt töltöttük minimum és... és szerintem nagyon-nagyon jó volt. Egy Igazi Élményben volt részünk, ugye, Stefan?! Legalábbis számomra az volt és mindenképpen meg kell ismételni valamikor, valahogyan. Talán legközelebb valóban összejöhet a több napos találkozó, ahogyan azt először terveztük. Köszönöm ezt a napot Neked!

Shake up Christmas

Elena — 2017-12-19 22:28:00

Újabb díj kezdett el szállingózni így decemberben, avagy évünk utolsó hónapjában. Egy apróság, egy ajándék, amit a bloggerek adnak egymásnak... szerintem nagyon jó ötlet, kis kedveskedés. Szabályok: 1.) Köszönd meg annak akitől/akiktől kaptad az ajándékot és linkeld be Őt/Őket. 2.) Írd le, hogy neked mit jelent a karácsony, mit szeretsz benne. 3.) Írd le a szabályokat, hogy akiket te megjelölsz ők is tudják, hogy miket kell betartani. 4.) Linkelj be egy karácsonyi zenét. 5.) Sorold fel azokat a bloggereket akiknek adni szeretnéd ezt az ajándékot, akiket ténylegesen megajándékoznál, és fűzz pár kedves szót. 6.) Illesz be egy karácsonyi képet, lehet saját is. (Ezt a képet bárhova beillesztheted.) 7.) Tüntesd fel a képet. 1.) Nagyon szépen köszönöm Ninaa, hogy megajándékoztál vele! Nagyon jól esett, imádlak érte! 2.) Mit jelent számomra a karácsony? Hát, nem is tudom. Régen, még kisebb fejjel ez volt a legkedvesebb ünnep a számomra. Minden bizonnyal a temérdek ajándéknak hála, amit gyerekként ugyebár kap az ember fia/lánya. Aztán az ünnep teljesen kifordult úgymond önmagából és elveszett az igazi varázsa. Számomra igazság szerint már nem jelent olyan sokat ez az ünnep - de azt hiszem, erre az is rátesz nagyon, hogy az ünnepi hangulatot megalapozó hó... nos, sehol sincs évek óta. Sőt mi több, igazi telünk sincs, így nem karácsony a karácsony. Másrészt... nem is tudom. A szeretetet ünnepének kéne, hogy legyen ez a karácsony téma, de mégsem az. Ezen sokszor elgondolkozok, tulajdonképpen. Nos, nem tudom... hogy érthető-e, hogyan állok a karácsonyhoz. Szeretem, de valahogy már nem az igazi. 4.) Nos, a kedvenc karácsonyi dalomat linkelem nektek. Amióta csak megjelent, imádom! És ezt a duót is, aminek már réges-rég vége van. De... a dal maga... nos, szerintem mindent elmond. "Lehet arany vagy ékszer vagy kincs, de olyan Igazi, mint Te vagy, nincs... mit is adhatok én neked? Egy szó, egy könyv... ide nem elég." 5.) Ez nem nehéz... szeretném megajándékozni Reinát és Fayet. Fogadjátok szeretettel tőlem! 6.) Ha már karácsonyi kép, akkor berakom a Grinch fánkat, amit anyával csináltunk. Jó, inkább ő dolgozott rajta, mintsem én... szerintetek milyen lett?

On My Own

Elena — 2017-11-29 11:11:20

Eltűntem. Megint. Tudom, hogy szégyellnem kéne magam, de nem teszem. Jó most így, hogy nem itt lógok folyamatosan, másrészt, amúgy sincs miről írnom. Amiről lehetne írni, arról meg tulajdonképpen nem szabad. Változás. Mostanában rádöbbentem sok dologra magammal kapcsolatban, amik bizonyos téren megváltoztattak. És leginkább ebben a változásban vagyok benne, hogy úgy mondjam. Ennek a feldolgozása alatt vagyok, vagy épp... nos, megértése alatt. Tudjátok, néha az ember nem egészen érti, mi is történik vele pontosan. De előbb-utóbb csak össze tudja rakni az ember a kirakóst, nem igaz? Én is erre várok. Bár, ha össze is rakom, akkor is teljesen lényegtelen az egész. De erről most bővebben nem is írnék. Közeledik a karácsony, emberek! Jó, előtte a Mikulás... Nos, belegondolva, hogy hány embernek, hány barátomnak akarok készülni valami aprósággal és csecsebecsével... jézusom. Adjon valaki pénzt erre, de tényleg! Még mindig mosolygok saját magamon, azon, hogy amit tavaly Szilveszterkor megígértem magamnak, azt nagyon durván betartottam. Sőt, még túl is teljesítettem azt a szintet, amire gondoltam. Szóval, igen, sok barátnak készülnék szívem szerint apró meglepetéssel, de lövésem sincs, mi lesz belőle. Lesz-e egyáltalán valami belőle. De igyekszem. Ahw, elkezdtem az Once upon a time-t! Imádoooom! Eddig is érdekelt, de aztán végre rávettem magam és belevetettem magam a sorozat nézésébe. Nem bántam meg. Mindjárt kivégzem a második évadot, valószínűleg még ma vagy talán holnap. De aztán jön a következő! Sok karaktert szeretek belőle, nem tudnék dönteni, de az elsődleges shippem azt hiszem, Belle és Zörgőfürge lesz, páros téren. Azt hiszem, nem is kell meglepődni a miért-en. Elvégre... hahó! Szépség és a Szörnyeteg! Azt hiszem, ettől képtelen vagyok elszakadni. Meglátni valakiben a jót, vagy épp előhívni belőle a jót... még akkor is, ha az a valaki egy szörnyeteg képét akarja mások felé mutatni. Még mindig imádom ezt az egészet. Na, de most zárnám is a soraimat, hisz mint látszik, tényleg nem volt semmiféle témám, azonban nem akartalak titeket teljes mértékben életjel nélkül hagyni. Legyetek jók! Vagy rosszak... ahogyan jónak látjátok!

Do I wanna know?

Elena — 2017-11-03 12:33:38

Visszadobtak nekem néhány labdát, amit illik lecsapni, avagy megválaszolni a kérdéseket. Köszönöm mindenkinek a jelölést! Lányok, imádlak titeket! Reina kérdései 1.) Hiszel a sorsban? Abban, hogy az életedben semmi sem véletlenül történik? Hogy az emberek sem véletlenül jönnek és mennek? Még szép, hogy hiszek. Minden okkal történik - ok nélkül semmi sincs. Ezt még egy egykori szerelmetől tanultam, azt hiszem. Egyik mottója volt, hogy véletlenek márpedig nincsenek. És én is így gondolom. Mindenkit okkal ismertem meg, és okkal van velem, na meg valószínűleg okkali is hagy el. Persze az életünket mi magunk alakítjuk, de biztos van valami felsőbb hatalom, ami néha beleszól a dolgainkba. Legalábbis én így érzem. 2.) Ha lenne egy időgéped, hova utaznál? (Lehet a múlt is, meg a jövő is, engedd szabadjára a fantáziádat. ) Nem igazán van a múltban olyan, ahová visszamennék. A jövőbe meg azt hiszem, félelemből nem utaznék. Nem akarom látni, hogy mikor és hol siklik félre az életem, vagy épp mikor és hogyan halok meg. Bár, talán egy-két időpontra előreutaznék. Hogy tudjam, mennyi időm van hátra azokkal, akiket szeretek. Lehet bizarul hangzik, de valamiért most ez ugrott be... és akkor próbálnám a legjobban eltölteni azt az időt velük, ami maradt. 3.) Ha tudnád, hogy a holnapi nap lenne az utolsód, akkor miket tennél meg? Öhm, hát.... először is sírnék, mert nem juthattam el ahhoz a naphoz, ahová el akartam. Nyilván nem mondanám el senkinek azt, hogy ez az utolsó napom. Nem akarnám, hogy mások szomorúak legyenek vagy azt, hogy másképp álljanak hozzám. Hm, szóval igazából ez nagyon nehéz kérdés... rengeteg mindent meg kellene tennem, de valószínűleg semmit nem tennék meg belőle. 4.) Ha egy lakatlanszigetre kerülnél, és csak egyetlen egy dolog van, amit magaddal vihetsz, mi lenne az? (Lehet személy, tárgy bármi ) Ezeket a kérdéseket középiskolában is utáltam. Hogyan tudnék egyetlen dolgot kiválasztani? ... Talán egy személyt vinnék el. Mégha büntetés is lenne számára, hogy velem kell lennie egy lakatlan szigeten, éhen és... szóval elég gázos lenne. 5.) Hiszel Istenben, vagy abban, hogy van valami felsőbb hatalom? Esetleg a természetfelettiben? (Nem vámpírok és az ilyenekben, hanem a szellemekben) Nem nehéz kérdés. Mindenképpen hiszek. Sőt, volt is egy-két tapasztalatom szellemek terén, de... inkább azért tartanám a távolságot ezektől a lényektől. Amúgy magában Istenben nem hiszek. 6.) Mi a kedvenc meséd? Miért? Az örök klasszikus: A Szépség és a Szörnyeteg. Mit gondolsz, miért erre hajaz a blogom címe? Szeretem a mondanivalóját, azt, hogy a szerelem nem külsőségekre alapul, hanem belsőségekre... ezen felül az is, hogy a Szörnyeteg szép fokozatosan megtanul uralkodni magán... és a többi. Órákig tudnék erről a meséről beszélni, imádom és örökkön-örökké ez lesz az elsőszámú kedvencem. 7.) A filmekben, könyvekben stb. mindig meg szokott lenni a „jó” és „rossz” oldal, te általában melyiket szoktad szeretni? Mi alapján döntesz? Vagy egy-egy karaktert mi miatt kedvelsz meg? Hm, alapvetően a "jó" oldal párti vagyok. De nyilván meg lehet érteni a rossz oldalt is, sőt, a rossz karakterek, ha jól vannak kidolgozva, akkor megérthetőek, sőt, némileg azt kell mondanom, "elfogadhatóak" az indokaik. Szóval nem tudom, igazából mindkét oldal mellett állok alapvetően... 8.) Ha egy karakter bőrébe bújhatnál, ki lenne az? Miért? Nyilvánvalóan Elena Gilbert bőrébe bújnék bele... de ez azt hiszem, a nevem láttán nem csoda. Szeretem azt a világot, amiben benne van és bár sok fájdalmon ment keresztül, mégis ő a választottam. Eltölteni egy napot Damonnel, vagy maga a tény, hogy vámpírként mozogassak egy teljes napon át... igencsak jó ajánlatnak tűnik. Bár igazság szerint Damon bőrébe is szívesen belebújnék. Hmm.

If Today Was Your Last Day

Elena — 2017-11-01 23:18:02

Újabb kihívás terjeng a blogok világában és ezt ezúttal Thea indította. Ezúton köszönöm neki, hogy megálmodta a Teaszünet Díjat. És köszönöm annak a két tagnak is a díjat, akik megjelöltek rajta. Név szerint: Asuna és Lorie. Igyekszem jól megválaszolni a kérdéseiteket és nem két szóban letudni. Szabályok 1.) Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is. 2.) Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged. 3.) Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel. 4.) Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni. 5.) Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod. +1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek. "Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá."

Nothing

Elena — 2017-11-01 13:40:07

Tulajdonképpen nem szeretek döntéseket hozni, de van, amikor muszáj. Mert van egy pont, ami után már nem tudsz úgy mosolyogni az illetőre, hogy az hihető legyen. Amikor már azt érzed, kétszínűség tovább barátkozni valakivel, aki iránt ellenszenved van... Szóval igen, meghoztam egy döntést és ott hagytam egy társaságot azért, hogy az én lelkiismeretem megnyugodjon végre. Őszintén szólva szerettem ott lenni, imádtam a játékaimat és a párosokat, a szálakat, történeteket, de muszáj volt döntenem. Bár azt én magam is tudom, hogy az üzenetem némileg bunkó volt - így utólag tényleg látom. De akkor és ott mérges voltam, úgy írtam meg és küldtem el. Ha vártam volna egy napot úgy, ahogyan eredetileg terveztem, talán higgadtabban tudom megírni, sőt, talán még a probléma megbeszéléséig is eljutunk. Így viszont nem sikerült. Van-e bennem harag? Nem, nincs. Igazság szerint az egyik lány szimpatikus is volt, csak az utóbbi egy vagy két hétben tett egy-egy olyan apróságot, ami miatt visszaléptem egy lépést. A másik lány már más kérdés. Amúgy, így a hungarianforum által annyira rugalmas lettem bizonyos értelemben, hogy csak nézek. Régen gyűlöltem, ha egy szerepjáték ott volt hagyva, vagy ha törölnöm kellett karaktert. Utóbbinál volt, hogy még sírtam is, annyira imádtam a karaktert és utáltam, hogy meg kell válnom tőle. Most viszont, bár sajnálom a karaktereimet és a szálakat (nem ez az első oldal, ahonnan lelépek), mégsincs bennem az, hogy összedől a világ. A játékokat lementegettem magamnak, visszaolvasni vissza tudom, ha akarom... szóval ilyen értelemben tényleg rugalmasabbá váltam. Már nem törik össze a szívem, ha valamit el kell engedni. Hisz mindig van helyette más. Nem szabad kétségbeesni. (Sebastian ) Nos, most hirtelenjében ennyi történt, amit ki akartam írni magamból. Érdekes dolgok ezek. Bár a gondolataim mostanság úgyis más körül forognak...

That Good Night

Elena — 2017-10-15 13:29:33

Szóval ezt a filmet Reinával néztük meg a moziban. Még pár hónapja úgy volt, hogy hármasban megyünk Vikivel, de ő nem tudott eljönni velünk, mert derékfájással küszködött odahaza. Nina mindig is nagy kedvencem lesz és ezen semmi nem fog változtatni. Legalábbis szerintem. Sokan azt mondják, hogy nem tud színészkedni, de könyörgöm, nézzétek meg a TVD-ben, ott hány meg hány oldalát láthatjuk! Na de mindegy. Térjünk rá a szóban forgó filmre. Öt orvostanhallgató merész és veszélyes kísérletbe kezd, hogy betekintést nyerjenek az élet határain túlmutató rejtélyekbe. A merész kaland akkor kezdődik, amikor rövid ideig tartó halál állapotot idéznek elő, rövid időre megállítva ezzel a szívet. Mivel a kísérleteik veszélyessé válnak, mindegyiküknek szembe kell néznie a múltbéli bűneikkel, miközben a másik oldalra való utazás paranormális következményeivel kerülnek szembe. Színészek: Ellen Page (Courtney), Diego Luna (Ray), Nina Dobrev (Marlo), James Norton (Jamie), Kiersey Clemons (Sophia) Flatliners. Egyenes át. Egy régebbi, pontosan 1990-es film remake-je. Az akkori verzióban Kiefer Sutherland, Julia Roberts, William Baldwin, Oliver Platt és Kevin Bacon alakította az orvostanhallgatókat. A régi verziót amúgy bevallom, nem láttam, csak részleteket belőle. Mondhatni, átpörgettem. Látszik, hogy régi... de ez nem szokott baj lenni. Viszont olyan laposnak tűnik. De majd egyszer azt is megnézem. De most az ideig verzió: Tulajdonképpen egészen elgondolkodtató film. Mindegyik főszereplőnek van valami sötét folt a múltjában - kivéve Raynek. Legalábbis ő nem játszik a halállal és ő nem megy át egy pillanatra sem. Ray a legérettebb a csapatban, de a végére ő is teljesen, nyakig benne van a történetben, amiből nem tud kiszállni. Bár ez annak is köszönhető, hogy odáig és vissza lesz Marloért. A kémiát köztük... nos, tapintani lehetett. De maga a történet... nem is tudom. Számomra azt üzente, hogy meg kell bocsátanunk magunknak a tetteinket, bármi is történt - mindent okkal tettünk annak idején és nem szabad, hogy életünk végéig kísértsenek minket a hibáink. A másik pedig, hogy ne féljünk bocsánatot kérni... úgymond feloldozást a régi bűneink alól. Főleg, ha azok már évekkel ezelőtt történtek. Számomra ezek jöttek le. Maga a megvalósítás nekem tetszett. Hogy kinek ajánlanám? Igazából bárkinek, akinek bejönnek az ilyen filmek. Van benne némi rémisztgetés is, de azért nem olyan vészes, szóval a nagyon félősök is megnézhetik - szerintem. A színészek szerintem jók, a történet lehet, "elcsépelt", hisz egy remakeről van szó, de attól még igencsak elgondolkodtató. Szóval. Hajrá, emberek! Vegyétek listára a Flatliners-t, aztán írjátok meg, hogyan tetszett!

Daydream

Elena — 2017-09-16 19:43:05

Ezt a filmet még Reinával néztük meg, amikor legutóbb nála voltam. Két TO rész között muszáj volt egy pihentetőbb műsor is, ugyanis a fejünk tele volt a sok TO-val és azokkal, amik ott történtek. Már nyáron is tervbe volt, hogy megnézzük együtt a Before I Fall-t, de akkor még nem volt fent sehol sem magyar felirattal. De Reina megoldotta, letöltötte és így meg is tudtuk nézni. Kezdjük azzal, hogy miről is szól pontosan ez a film... Samantha Kingstonnak megvan mindene: övé a legjobb pasi, van három tuti barátnője, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimnáziumban. Február 12., péntek: csak egy újabb napnak ígérkezik, ám végül kiderül, hogy ez az utolsó. Aztán újabb esélyt kap. Majd még egyet. Tulajdonképpen egész sokszor éli újra az utolsó napját. Mindig másképp... egészen addig, amíg ki nem bogozza a halála körülötti rejtélyeket. Közben arra is rájön, hogy mekkora a valódi értéke annak, amit elveszíthet. Őszintén szólva nem volt túl nagy "előéletem" a filmmel kapcsolatban, sőt. Csak Reina megmutatta és mivel rákattantam Zoey Deutchra, így nem volt kérdés, hogy megnézzük-e. Nekem nagyon-nagyon tetszett, habár a nagy csattanót igazából már a címből is megtudhattuk. "Mielőtt elmegyek". Nos, igen. Mielőtt Samantha meghal, rengeteg dolgot megtapasztal. Szó szerint átmegy mindenen, amin csak lehet: egyik nap kifordul önmagából és úgy cselekszik, úgy öltözködik, ahogyan nem szégyelli. Majd ahogy halad előre az idő, lassan rájön arra, hogy mindennek mekkora értéke, mekkora jelentősége van. Például az egyik napját direkt otthon tölti, a kishúgával és rengeteg élménnyel gazdagodnak ketten. Habár a húga elfelejti, benne mély nyomot hagy. Nagyon tetszett az is, ahogy elrendezett egy napot úgy, hogy a családjával lehessen. Közös vacsora, igazi családi idill. Nagyon megható volt. Na meg az a beszélgetés is, amit az anyukájával folytatott. Hogy az anyja jó embernek tartja-e őt. Amúgy a nap, amikor Sam kissé kifordul önmagából, még az is tetszett. És tudjátok, miért? Mert úgy éreztem, hogy akkor volt igazán... hú, lehet kissé hülyén fog hangozni, de akkor volt önmaga. Nem tagadta meg az érzéseit, a kételyeit, ami a szívén volt, az a száján. Habár a stílusában bőven volt kivetnivaló, mégis imádtam. Na meg, ez is kellett ahhoz, hogy rátaláljon az ő útjára... A tényleges utolsó napja pedig... nos, tényleg látszott, hogy az utolsó. Akkor már tudta, hogy mit és hogyan csináljon. El volt rendezve, tulajdonképpen. A búcsú a húgától, vagy az új szerelmétől, akivel lényegében aznap jött össze (meg úgy az elmúlt napokban...), szóval... igen. És a végén a beszélgetése a lánnyal, akit tulajdonképpen meg kell mentenie és ez az, amivel kilép végre a mókuskerékből. Bár belegondolva elég... borzalmas vég. Miért? Mert egy ilyen... úgymond "tökéletes" nap után hatalmas űrt hagy mindenkiben. Például ott van a srác, aki amúgy évek óta szerelmes volt belé és összejönnek, majd Sam elrohan és 5 perc múlva halott. Szóval így, ilyen téren talán jobb lett volna, ha Sam a tényleges utolsó napján már nem kelt reményeket a fiúban. Összességében nagyon tetszett a film és mindenkinek csak ajánlani tudom! Na meg, lehet listára veszem a könyvet is, aminek tulajdonképpen az adaptációja ez a film.

Tell me why

Elena — 2017-09-13 23:49:54

Nos, ideje újra billentyűzetet ragadnom, ugyanis néhány csodás napot tudhatok magam mögött. Már vagy egy hónapja terveztük Reinával, hogy majd lemegyek hozzájuk néhány napra. Ez végül meg is történt. 6-án mentem és 10-én jtötem haza, szóval mondhatni, viszonylag hosszú időt töltöttem ott. Bár nem mondanám, hogy annyira produktívak voltunk, de egy biztos: jól éreztem magam és alig várom a következő összeröffenésünket! Ami... fogalmam sincs, mikor lesz, de remélem, hogy hamarosan! Hogy mit csináltunk? Eleve úgy terveztünk, hogy sorozat maratont tartunk. Az eleinte kérdéses volt, hogy a The Originalst vagy a Supergirlt vesszük-e elő, de végül az előbbi lett. Muszáj volt behoznunk valamennyire a lemaradást, hisz jövőre jön az 5., azaz a záró évad, másrészt... Silhouette-n a másik témakörünknek az alapja ez a sorozat. Szóval a kezünkbe vettük a sorsunkat és néztük. Reina a 7. rész környékén járt, így onnan indultunk (addig én is eljutottam így egymagamban, bár meg nem mondom, milyen hosszú idő alatt... khm... sőt, tovább is, szóval pontosan tudtam, a 10-11. résznél indul be igazán a sztori és onnantól kezd igazán érdekesség válni). Egészen a 3. évad 1. részéig jutottunk el ez alatt a néhány nap alatt. Nos, vegyesek az érzéseim egyelőre, de erről bővebben nem is írnék most. Egy biztos: évadról-évadra jobbnak tűnik és remélem, a színvonal egyre magasabb és magasabb lesz. Egy nap volt a sokból, amikor egy komplett családi programon vehettem részt Reinával. Nem vicc, a fél családot megismertem - és nincsenek kevesen! Amúgy én mindig aggódom, ha egy barátnőm családjával találkozom. Mindig azon rágódom, hogy miféle benyomást tettem vagy teszek rájuk, mit gondolnak rólam és a többi. Az biztos, hogy nekem mindenki nagyon szimpatikus volt, kicsik és nagyok egyaránt. Örültem, hogy néhány fotóval is meg lett örökítve az esemény és... szóval igen, jó volt. Bár azt be kell vallanom, hogy szerintem az ivászattal túllőttem a célon azon a napon, de... hülyeséget végül is nem csináltam, másrészt Rei szerint nem is látszott rajtam. Nem baj, én éreztem. 10-én reggel jöttem amúgy haza, mert Reináéknak is dolga volt, mentek Pestre meg beköltözni a kollégiumba és a többi. Összességében nagyon jól éreztem magam tényleg és örülök a meghívásnak is! A jó hír amúgy, hogy továbbra sem kell attól félnem, miszerint unatkozni fogok. Most pénteken Vikihez vagyok hivatalos, ugyanis most lesz a Broadway Fesztivál, ami teljesen ingyenes program és.... ahwww, muszáj ott lennem! Azt remélem, hogy addig teljesen felgyógyulok - amióta hazajöttem Reitől, szenvedek... bár az "vigasztal", hogy mindenki beteg lett körülbelül. Ő is, a nővére is, a nővére barátja is... nem tudom, mi történhetett. Szóval, össze kell szednem magam. Erre valók a gyógyszerek, ugyebár. Meg a tea... és ehhez hasonlók. Hát végül nem úgy néz ki, mintha javulni akarna a helyzetem... szóval sajnos ezt most ki kell hagynom. Aztán jövőhéten Yuival találkozunk, bár pontos helyszínünk, időpontunk még nincs, csak annyi, hogy hétvége. Mindenesetre, biztos jól elütjük majd az időt és sokat csacsogunk, meg ilyenek.

Eternal Flame

Elena — 2017-08-27 19:54:52

Amikor tegnap válogattam a Nina toplistához a jeleneteket, sok Candice, Paul és Kat videóba is belefutottam, így már tegnap elkezdtem összeállítani a lehetséges toplistámat. Ma Candice King van a terítéken - őszintén szólva nem hittem, hogy ilyen sok sírós jelenetet fogok ide beválogatni, de tévedtem. Remek színésznő, érdemes figyelni a játékára! Na, íme a listám: 10.) Caroline és Stefan 6x03 Bemelegítésként egy laza kis Steroline jelenettel kezdenék. Van ennél jobb jelenete Candicenek, amit látni is fogtok, de... de ebben is van nekem valami. Szeretem nézni az arcjátékát, a mozdulatait, egyszóval: mindent. És az a reménnyel teltség, ahogyan beszél Stefannal - nagyon bízik abban, hogy a vámpír okkal tért vissza a városba, azért, hogy őt lássa. Legalábbis egy kis része. Aztán Stefan elsétál, nyilván, mindenféle válasz nélkül. Caroline pedig összetörik... bizonyos értelemben. Amúgy imádom, ahogy megpróbálja elrejteni a fájdalmát és a könnyeket. Megpróbál mosolyogni, de... de végül nem jön össze. Beletörődik, elfogadja, megpróbálja feldolgozni a helyzetet. 9.) Caroline énekel Mattnek 2x16 Amikor eldöntöttem, hogy nem csak Ianékről készítek toplistát, hanem néhány másik színész kapcsán is, tudtam, hogy ez a jelenet felkerül a listámra. Amikor először néztem ezt a jelenetet, részt, akkor elgondolkodtam, hogy vajon tényleg Candice énekel-e. Később pedig rájöttem, hogy hát ki más? Szóval nagyon, de nagyon örültem, hogy nem csak a színészi képességeit ismerhettük meg, hanem egy másik oldalát is: az énekesnőt benne! Nagyon tetszik a hangja és nagyon passzol hozzá az éneklés. Nem is értem, miért nem kezdett el komolyabban foglalkozni vele. Ó, és a jelenetben is perfect a lányzó! :) 8.) Stefan halála 5x21 Ezt majdnem kifelejtettem a listából, annyira kapkodtam - szóval. Egyrészt nagyon lesokkolódtam, amikor az alkotók meglépték ezt... Caroline reakciója, kétségbeesése pedig... te jó ég! Úristen. Libabőrös lettem, ahogy elkezdett kiabálni, miszerint valaki segítsen neki. Nagyon... nagyon jó. Érzelmileg az ilyen jelenetek szörnyen megterhelőek lehetnek szerintem. Nem tudom, néhány színész hogyan bírja ki ezeket - mert hát, valamennyire biztos, hogy beleélik magukat a szerepbe, nem? Szóval... le a kalappal. 7.) Carolinet megkínozza az anyja, Damon fejében 8x10 A pillanat, amikor hosszú idő után, sőt, évekkel később ismét láthatod azt, akit elvesztettél. Hihetetlen és felfoghatatlan - pont ez látszik Caroline arcán is, mikor megpillantja az anyját. Persze, nyilván tisztában van vele, hogy ő nem az igazi anyja, de... mégis egy kis boldogságot csempészik a jelenetbe. Aztán jön a töréspont, mikor is Liz elrángatja Carolinet és kínozni kezdi. A fájdalom, amik Care arcán láthatóak közben... még nekem is fáj, pedig csak nézem! Nem is az, hogy fizikailag bántja Liz, hanem lelkileg is, azt hiszem. Nagyon jól össze lett rakva ez a jelenet és Candice nagyon jól hozta az általa megformált karaktert. 6.) Caroline ki van borulva Stefan miatt 6x02 Nos, innentől jönnek a sírós Caroline jelenetek, mert hát, ebben piszok jó ez a nő! Mármint, szerintem tényleg. Ahogy Candice és Nina sírni tudnak, mindig nagyon megindítóak és a szívemig hatolnak. Konkrétan együtt sírtam Carolineal ebben a jelenetben. A sértettség, az elkeseredettség, a fájdalom, amit Stefan folytonos elutasítása okoz neki. Amúgy ebben a jelenetben külön tetszett, hogy Enzo kiállt a szőkeség mellett és visszament, hogy móresre tanítsa Stefant.

The light

Elena — 2017-08-26 20:37:37

Nos, ezt a bejegyzést még kedden akartam megírni, mert akkor még élénkek, frissek voltak bennem az élmények. De nem volt kedvem írogatni, inkább mással foglalatoskodtam. Viszont, ami késik, nem múlik. Szeretném elmesélni, hogy milyen csodálatos napokat töltöttem a két legrégebbi barátnőmmel - persze, külön-külön. Még hónapokkal ezelőtt Yuival megbeszéltük, hogy nála töltöm az augusztus 20-at, csak úgy, mint tavaly. Aztán felvetette, hogy mehetnék több napra is, így már szombaton megérkeztem hozzájuk. A napunk, vagyis esténk nagyon jól telt, egy nagyobb sétával indítottunk, vásároltunk ezt-azt a hétvégére, majd bekuckóztunk a szobájába. Beszélgettünk, nem is keveset, majd nekiálltunk megnézni egy animét, amit... nos, elég régóta ajánlgatott. Azaz ez így nem igaz, de ő nagyon szereti ezt a művet és hát egyszer én is belekezdtem, akkor viszont nem tetszett. De nálam vannak ilyenek, hogy amikor először belenézek, leszavazom, majd hónapokkal, évekkel később meg újra elkezdem és akkor belém hasít a felismerés, hogy ó, ez tök jó. Na, a lényeg, hogy animéztünk. Aztán későn mentünk aludni, de vasárnap alhattunk, ameddig csak akartunk. Yui nem tudott... vihar volt. Vicces volt, ugyanis másnap megjegyezte, hogy én úgy aludtam, mint a bunda és egyszer azon gondolkozott, élek-e még egyáltalán. Haha. De éltem *-* csak nagyon jó az alvókám, ha arról van szó. Nos, a vasárnapot lustizással vittük végig, sok beszélgetéssel, tervezgetéssel. Aztán este elindultunk lefelé a programokra. Amiből igazából egy érintett minket, méghozzá a Vastag Csaba koncert. Késett, de nem volt baj, mert fél 8-tól egészen 9-ig nyomatta a dalokat. Volt olyan, amit nem ismertem, de összességében jó dalokat hozott el, én azt mondom. Közben Yuival azon mosolyogtunk, hogy volt egy néni, aki konkrétan végigugrálta, végigbulizta ezt a másfél órát - ezt úgy értsd, ahogyan írtam. Ugrált, táncolt, "tombolt". Örülnék, ha én is ennyire lazán el tudnám engedni magam idegenek előtt. Jó volt nézni. A tüzijáték annyira szerintem nem volt nagy szám, de megnéztük, egynek elment. Ezután indultunk haza. Én úgy voltam vele, hogy éjfélkor legkésőbb jó lenne lefeküdni, mert én fel nem kelek 6-kor... és Yuinak dolgoznia kellett mennie hétfőn, így nem alhattam 10-ig, ahogyan más esetben. No, de a tervek arra valók, hogy az élet közbeszóljon: körülbelül hajnal 1-ig beszélgettünk, csacsogtunk és én még akkor sem voltam túlzottan álmos. De oké, összeszedtük magunkat, fogmosás és a többi, majd irány az ágy. Persze... persze, hogy nem sikerült elaludnom. Konkrétan hajnal 2-ig, de lehet, tovább is, forgolódtam és bosszankodtam. Szóval... nem is tudom, kb. 4 óra alvás után kellett felkelnem, de viszonylag jól voltam. Megittam két kávét indulás előtt, meg ettem egy szendvicset~ a fél 8-as busszal jöttem haza. Én azt mondom, jó volt ez a hétvége és nagyon élveztem! Rég volt ennyire jó! Nos, kedd délután pedig indultam Hrauhoz. Csak egy laza, iszogatós, összeröffenős találkozóról volt szó, azaz estéről. Még régebben is felvetült, hogy ott alhatnék, ha úgy jön ki a lépés és most... úgy jött ki. Nagyon jól éreztem magam Hrauval, rengeteget beszélgettünk és iszogattunk, pizzáztunk. Élmény volt. Vicces volt, amikor hajnalban már lyen idióta kérdezz-feleleket játszottunk mindenféle kínos és kevésbé kínos kérdésekkel. De hát, mire való az internet, ha nem arra, hogy "felelsz vagy mersz" kérdéseket nézzünk onnan? Na ugye! Kicsit aggódtam, hogy majd rosszul leszünk másnap, de szerencsére most tartottuk azt a bizonyos mértéket. Hajnal 4 fele vonultunk el a szobába, hogy lefeküdjünk, de persze akkor sem aludtunk még. Ó, az egyik legfontosabbat kihagytam. Hrau azzal fogadott, hogy egér van a házban. És mit ad isten? Ülünk a nappaliban, nagyban magyarázok, majd a szemem sarkából látok elzúgni egy sötét foltot. Nos, ezt a jelenetet a következőképp képzeljétek el: lefagytam, majd felugrottam, konkrétan a fotelre, amin ültem és azon álltam. Vizslattam a földtet és mutogattam Hraunak, hogy hol láttam azt a nyamvadékot. Ő hősiesen megnézte, ott van-e, de nem találta meg... Nos, fogalmam sincs, végül ott volt-e vagy a szemem káprázott, de egy ideig nem mertem letenni a lábam a földre. Khm. Szóval, ott tartottam, hogy már a szobában feküdtünk... gondoltam, megejtem a szokásos net-körutamat, amit lefekvés előtt szoktam. Ekkor akadtam bele egy ilyen rövid, pár soros rémsztoriba a nagy arckönyvön - és innen jött az ötlet. Keressünk rövid rémsztorikat és olvassuk fel. Hát, Hrau nem örült túlzottan neki - ezúton is bocsánat érte~ <3 A lényeg, hogy szerintem jól elvoltunk. Másnap délután 1-kor keltünk fel és én azt hiszem, a fél 5-ös busszal jöttem végül haza. Valahogy így telt el ez a pár nap és nagyon hálás vagyok érte nektek, csajok!

Silhouette

Elena — 2017-08-26 19:08:06

Gondoltam, ideje folytatni ezt a "cikksorozatot". Legutóbb igyekeztem 10 olyan jelenetet összeszedni, amiben Ian tehetsége kimagaslott, most viszont... Nina van terítéken. Rengeteg jó jelenete van és nem is sikerült szerintem jól kiválasztanom a 10 legjobbat (sokat, nagyon sokat be akartam még ide rakni a listába). Nina nagyon tehetséges színésznő és a TVD-nek hála amúgy rengeteg oldalát meg is tudta mutatni. Csak vegyük sorra: Elena, a kis naiv ember. Katherine, a vámpír bitch. Amara, a... hú, rá nem is tudok jó szót! Annyira magatehetetlen karakter volt, miután felbukkant a jelenben, hogy fú. És ha jól megnézzük, ez a 3 karakter nagyon más és mégis... mindegyiket remekül játszotta Nina. Nem is húzom tovább a szót, íme az én listám: 10.) Az ártatlan Elena 3x19 Elena ebben a jelenetben a legártatlanabb teremtmény szerintem a földön. Bár Ninának alapvetően aranyos kis babaarca van és imádnivaló, bájos, de ezekben a pillanatokban még inkább szembetűnő. Nem csinál sok dolgot, sőt, igazából csak fekszik Damon mellett, de engem valamiért megfogott. 9.) Katherine vs. Elena 4x23 Tekintve, hogy ezt a jelenetet alapból többször kellett felvenni, minimum kétszer, ha elsőre perfectül sikerült mindent... Itt egyszerre láthatjuk Ninának a két oldalát, a két végletet - és szerintem nagyon jól tükrözi, mennyire más a két karakter. Habár Elena vámpír, ő mégis egy jobb, szerethetőbb, érzelmesebb lány, mint Katherine, akivel szintén rengeteg rossz dolog történt, mégsem volt képes a jó oldalába kapaszkodni. Elenát hibáztatja, miszerint neki mindene megvan és mindent elvett tőle. Egy a lényeg, Nina szuper és csodálatosan színészkedik! 8.) Ölj meg vagy csókolj meg! Mindkettő nem fog menni. 2x01 Ezeknél a jeleneteknél még csak "ismerkedtünk" Katherine-el. Tetszett a bevállalós stílusa, a vagány csaj, aki tudja, mit akar. És Nina ezt tökéletesen megformálta, megmutatta nekünk. Valahogy nehéz vele betelnem, annyira jól hozza magát a karaktert. Egy számító kis hölgyemény, aki nem rest játszani másokkal - Damonnel is előszeretettel szórakozik. Tetszik, hogy az orránál fogva vezeti, felemeli a porból, majd olyan gyorsan össze is töri a szívét. Katherine, azaz Nina végig a magabiztos, törhetetlen nő képét tárja elénk és ez nagyon, nagyon tetszik. 7.) Elena és Damon békülése 4x23 Ez a jelenet nem csak Elena, azaz Nina miatt fontos nekem. Konkrétan ez az a rész, amikor Delena ténylegesen végleges lett, mondhatni. Részekkel ezelőtt Damon és Stefan megbeszélték, hogy bárkit is választ Elena, a végén az, aki hoppon maradt, elhagyja a várost és hagyja a párt békessében. És... Elena dönt. Méghozzá Damon mellett és ezt annyira csodálatos módon közli vele...! Nem találok szavakat. Igen, tudom, hogy ez inkább a forgatókönyvírók érdeme, de na! Az, ahogy Nina előadja, az már az ő érdeme. És itt amúgy Ian is megérdemli a tapsot, mert Damonként hozza a színvonalat, csakúgy, mint máskor! 6.) Elena szelektív emlékezetvesztése 6x02 Elena meghozott egy komoly döntést... ezúttal magáért és igazából másokért is, mások testi épségéért. Ha nem vetetné el az emlékeit Damonről, abba belepusztulna és másoknak is ártana. Ez a helyzet. Ahogyan viszont ez az emlékezet elvevés lezajlik... nem is tudom, hogyan írjam. A lényeg, hogy kicsit olyan nekem ez, mint az érzelem kikapcsolás. Ahogy Elena végre rájön, hogy mikor szeretett bele Damonbe és végül Alaric törli ezt az emléket... Elena tekintete, arca megváltozik és kitörlődik belőle Damon. Nem érez iránta mást, csak gyűlöletet. Elena: Jeremy. Damon... megölte Jeremyt. A szemem előtt törte ki a nyakát. Alaric: Elena... ki Damon Salvatore? Elena: Ő Stefan bátyja. Egy szörnyeteg volt és meghalt.

Feel So Close

Elena — 2017-08-12 19:27:20

Aki szemfülesebb volt, az az oldalsó kis "naptáramban" már láthatta, hogy miféle csajos napok várnak rám. Azaz vártak, hisz már vége is. Nagyon hamar elment ez a pár nap, komolyan és ha a felétől nem lettem volna olyan szarul, még jobb lett volna. De ne szaladjunk előre, szeretném kicsit részletesebben is elmesélni, mi hogyan történt... azaz, egy nappal előbbre ugorjunk. Szerda este, anyáék másnap utaztak. Nos, az esténk jól megalapozta számomra az elkövetkezendő napokat, ugyanis átmentem anyához, kisebb beszélgetésbe elegyedtünk, aztán megébredt apa és ő is átjött. Úgy alakult, hogy éjfélkor tudott mindenki elmenni aludni, ugyanis addig beszélgettünk és borozgattunk. Tudniillik, én nem igazán bírom a bort, sőt... csak akkor iszok, ha valami bajom van. Nagyon ritkán esik jól, de most jól esett, határozottan. Az est folyamán az is kiderült, hogy anyáéknak van egy nagyszabású terve, méghozzá az, hogy hol is töltjük idén a Szilvesztert. Apa bejelentette, hogy ő arra gondolt, miszerint Pekingbe menjünk ki arra a pár napra. Nos, eléggé meglepődtem és először csak pislogtam, hogy ez most komoly-e? De komoly. Már kért árajánlatot is, hogy úgy tudjunk kalkulálni a pénzel. Amúgy nem vagyunk milliomosok, mielőtt valaki elkezdi, hogy jaj így, meg jaj úgy... meg hogy felvágóskodok. Nem. Én amúgy is, ezer meg egy éve voltam külföldön. Szóval, igen, vannak itt tervek és várom már. :) Kb. ezzel a hírrel zártuk ezt a szerda estét, aztán mindenki elment aludni. A csütörtököt már egyedül töltöttem. Azaz nem egészen. Még előző héten kitaláltuk Hrauval a talinkon, hogy mielőtt Reinám megérkezik, feljön és kicsit kirúgunk a hámból. Nos, ez annyira jól sikerült, hogy csak na. Beszélgettünk, rengeteget, és ittunk is, igen... aztán zenét is hallgattunk. Minden nagyon szuper volt és nagyon kellett a kis lelkemnek... :) ha jól rémlik, hajnal 5 felé kerültünk csak ágyba. De megérte! Másnap jött hozzám Reina, de őszintén szólva annyira másnapos voltam (akkor is megérte...), hogy képtelen voltam kimozdulni a lakásból. Hrau távozott, Reina pedig besétált hozzám nagy nehezen. Nagyon restellem, hogy nem mentem ki elé, de ha kimerészkedek a lakásból, hát... annak nem lett volna jó vége. A lényeg, hogy megérkezett. Nem voltam túl életképes állapotban, és ő is fáradt volt, így megegyeztünk abban, hogy ledőlünk aludni pár órára. Nos, ez négy órát jelentett és utána, mintha kicseréltek volna. Bár az alkoholt abban a pillanatban még nem kívántam, ó, de még mennyire, hogy nem... TVD maratont tartottunk Reinával, meg beszélgettünk... meg megnéztünk néhány filmet. Későn feküdtünk le, már nem rémlik, mikor. Másnap boltba kellett mennünk, hogy legyen még kaja, pia, minden, mi jó... délután pedig várhattuk Vikit, akivel a TVD utolsó részeit néztük meg. Nos, nem hittem, hogy 5 hónap után ugyan úgy fog ütni a finálé, mint most, de sírtam. És nem csak én, bár ez annyira talán nem meglepő. Khm. És mondja azt valaki, hogy a TVD nem jó... Nos, alig ért véget a TVD, alig beszéltünk róla, de hívott Hrau, hogy megérkezett. Így a csapat teljes lett, készen álltunk az igazi partyra. Csak én nem teljesen, de ez ilyen magánjelegű probléma. Nem voltam túl jól, így az első körnél közöltem, hogy kell egy kis pihi, de majd iszok én is velük. Előkerült egy társasjáték is, azzal játszottunk, nevettünk, szórakoztunk. Én nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nem igazán vettem ki a részem az ivászatból. Jó volt a hangulat, itt voltak a lányok, jól éreztük magunkat... kell ennél több? Mellette Marley próbált kiidegelni minket az örökös játékaival, de nem volt túlzottan baj. Másnap délelőtt inkább filmeztünk így négyesben. Lustálkodtunk, punnyadtunk, de szerintem nem volt ezzel sem baj. Kellenek az ilyen napok. :P Hrau délután környékén hazament, így hármasban maradtunk. Jaj, azt kihagytam, hogy előző este még megnéztünk egy horrort, amin Viki kiakadt... szegénykém xD utólag sajnálom, hogy belekényszerítettük egy ilyen helyzetbe, hogy ilyet kelljen néznie. De az, amit hármasban néztünk, az sem volt egy vígjáték, valljuk be. Vicces volt, hogy egyikünk sem értett semmit és csak a végére sikerült összeraknunk, együtt, közösen, miről is szól a film. :D De jó volt. És végül az utolsó nap... nos, elég rohanós lett, azt kell, hogy mondjam. De végül is mindenki elindult haza, először Viki, aztán Reináért szó szerint házhoz jöttek. Volt egy miniszívrohamom, mert eltűnt a pénzem, de aztán rájöttem, hogy én voltam a hülye, mert végig ott volt, ahová tettem... :'D nagyjából így telt ez a néhány nap és nagyon remélem, hogy a csajok is jól érezték magukat! És azt is, hogy összeröffenünk még néhányszor, sokszor mi négyen! Szeretlek titeket, lányok!

Young

Elena — 2017-08-12 19:00:38

Ez a nyaram tényleg húzós, mindig van valami program vagy épp annyira belemerülök a játékba, hogy mire felnézek, már elment egy hónap. Vagy kettő... na, szóval értitek. Ez a nyár durván gyorsan megy, de kezdek visszarázódni itt a netes kis "életembe". (Ettől függetlenül még mindig várnak rám programok, kiruccanások, de igyekszem nem elveszni.) Most élménybeszámolót nem írnék, de csak mert most van valami, ami fontosabb annál. Újra a kezembe vettem azt a bizonyos gyeplőt, amit május végén leraktam. Ugyanis akkoriban abbahagytam Delena.GP szerkesztését, holott imádom és az életem az az oldal, a karakterek és a színészek is. Szóval igen, bátran mondhatom, hogy újra útrakészen van az oldal (a napokban sokat melóztam vele és bár nincs fent minden friss, de a fontosabbakat igenis felpakoltam )... amit ezúttal nem egyedül csinálok, hanem bevettem a drága Reinámat is, aki Damonként garázdálkodik majd az oldalon! Aki akar, az nézzen be, mindenkit várunk szeretettel! Két lelkes szerkesztő talán nagyobb dolgokra képes, mint egy... nem igaz?

Unbreakable

Elena — 2017-07-15 21:53:29

Álmomban meghaltam. Nem tudom, ez mit jelenthet, de nagyon durva volt. Az egyik karakterem bőrében voltam, méghozzá egy olyanéban, aki még el sem készült teljesen... arra emlékszem, hogy egy város utcáján voltam, sötét volt, csak a lámpák világítottak, azok is alig. Én meg menekülni akartam. Láttam, hogy ott állnak a fegyveresek, de úgy voltam vele, hogyha itt maradok, akkor is végem van. Így hát kirohantam... és éreztem, ahogy konkrétan hátbalőnek, de nem is egyszer, hanem többször. Éreztem a rosszullétet, a hányingert... valószínűleg a tüdőmet találták el? Gondolom, mit tudom én. Aztán kaptam még egy golyót és puff, elsötétült a világ. Meghaltam. Ez olyan brutális, basszus. Mármint maga az, ahogyan történt. Annyira valóságos volt az, amit átéltem... még maga a fájdalom nem is, mert azt szerencsére nem éreztem, csak a rosszullét, de azt tényleg átéltem. Ma mentem volna találkozni régi kolleginákkal, de nem jött össze. Majd legközelebb. Bár kezdem azt érezni, sosem lesz olyan időpont, ami mind a négyünknek megfelel, de... ez van. Az idő eldönti ezt majd. Így most van időm minden másra: értsd ezt úgy, hogy napok óta punnyadok és nagyon nem sikerül semmi érdemlegeset csinálnom. Kivéve talán a blog külsője, mert mint látjátok, megújult. Fél év után illendő volt, nem? Nos, a következő pár hónapban majd erre is ráunhat mindenki, mert nem tervezem hamar lecserélni. Igaz, hogy a TVD "témát" le akartam cserélni, de nem tudom... amúgy is, hiányzik a sorozat. Az, hogy hétről-hétre nézzem, a szereplők, Delena, Steroline... imádom őket és azt hiszem, semmi sem fogja őket letaszítani a tronról. Mármint, a Top 1. sorozatom ez lesz. Amúgy, itt is van egy videó, amibe most "belezúgtam": Damon/Elena & Stefan/Caroline | Unbreakable (+6x06) Napok óta azon merengek, mennyire nyitott vagyok mások felé. Azaz nem mindenki felé, mert mint már említettem, megválogatom, kiket engedek közel magamhoz vagy kiknek nyílok meg. De rájöttem, hogy az olyan emberekből kevés van, mint én - azaz nem igazán találkozok olyanokkal, akik hasonlóan képtelenek befogni a szájukat és kicsit "rátelepednek" a másikra, ha az illető szimpatikus. Tegnap Yui mutatott egy cikket, aztán elkezdtem nézelődni az adott oldalon és megtaláltam azt, ami engem a legjobban jellemez. Ugyanis extrovertált személyiség vagyok. Nagyon illik rám szinte minden pontja. Max egy-kettő van, amivel nem teljesen értek egyet, de ennyi. Jól összerakták. Szóval igen, én és a nyitottság. Nem tudom, mennyire jó. Remek dolog ismerkedni és nekem szükségem is van másokra ahhoz, hogy jól tudjam érezni magam, de olyan könnyen lehet koppanni. Na, de mindegy, nem akarom, hogy átmenjen negatív hangvételűbe a bejegyzés. A nyitottság nem bűn, csak óvatosnak kell lenni kicsit, ennyi az egész. Amúgy, fogalmam sincs, mit írhatnék még. A napokban punnyadok, alig csinálok valamit, de ideje összeszednem magam. Szóval, rugdosom magam, hogy elkezdjek visszaírni mindenkinek és feléledjek. Drukkoljatok.

A silent storm

Elena — 2017-07-12 23:50:00

Napok óta bennem volt valami, ami ma kegyetlenül kijött, hála az alkohol hatásának. Vitatkozhatnánk arról, hogy ez most jó-e vagy rossz, de... kijött. Az érzésekkel szembe kell szerintem nézni és ha csak így megy, hát így megy. Legalábbis, egyik barátomnak sem mondtam el, vallottam be, hogy mi bánt az utóbbi időben. Ma megtört a jég. Igen, valahogy elkezdett zavarni, vagyis fájni, hogy egy bizonyos illető nem figyel rám úgy, mint a megismerkedésünk elején. És igen, megértem, hogy dolgozik és a többi, de mégis, annyira szarul éreztem magam, hogy ez kihatott az utóbbi napjaimra. A lelkiállapotomra. És ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy valaki, akit nem is ismer olyan régóta, hogyan határozhatja meg ennyire a mindennapjait? Félek, hogy elveszítem. Félek, hogy amilyen gyorsan a szívembe zártam, ő majd olyan gyorsan ki is akar szakadni onnan. De reménykedek is, hogy visszatalálunk egymáshoz. Azaz ő hozzám. Mert végül is nem ment el... szó sincs erről. Csak kevesebb figyelmet kapok és emiatt bemesélem magamnak, hogy már rohadtul nem érdeklem. De hiszek az ellenkezőjében. Ettől függetlenül hiányzik és mardos belülről... Hiába vannak itt a többiek, Reina, Hrau, Viki, Yui... mégis hatalmas űr van a szívemben. Mert már Ő is hozzátartozik ahhoz a valamihez, amitől egy egésznek mondhatom magam. Vagy valami ilyesmi. Amúgy, mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha nem zárnám hamar a szívembe az embereket. De igazából... nem mindenkit zárok oda. Sőt. Nagyon is megválogatom, kiket engedek közel magamhoz. Mindegy, szóval... ez most ilyen őszinte bejegyzés. Nem cenzúrázom, mindenki eméssze meg, amit most olvasott. Ja, és Hrau! Köszönöm ezt az estét, szükségem volt rá!

Thunder

Elena — 2017-07-11 14:00:24

A napok, hetek csak úgy pörögnek, tele eseményekkel, programokkal. Reina ugyan már írt arról a pár napról (a linken elolvashatjátok), amikor itt volt, de én is megjegyezném, hogy mennyire jól is telt az a néhány nap. Szerdán érkezett és péntek délutánig velem volt és ahw, imádtam. Nyilván voltak laposabb óráink, de összességében mindig feltaláltuk magunkat és elszórakoztattuk egymást. Imádtam, hogy meséket is tudtunk nézni (Vaiana, Agymanók és Zootropolis ) Nagyon örültem, hogy eljött és nagyon-nagyon várom az augusztust, amikor újra eljön. Reményeim szerint más is lesz abban a pár napban, de ez még a jövő zenéje, meg a szervezésé... Amúgy, emberek, rohadt gyorsan telik a nyár. Mindjárt itt van július közepe, aztán már augusztust írunk lassan. OMG! Mindegy, nem bánom, mert most tényleg jól telik a nyár. Ja igen, most hétvégén például Yuinál voltam. Minden évben van egy úgynevezett "Dunaföldvári esték" c. program, amikor néhány napon keresztül különböző előadások vannak... és most is így volt. Kiválasztottuk a Valahol Európában c. musical darabot. A dunaújvárosi színészgárda adta elő, de emberek, nekem nagyon tetszett. Kuksi volt a legjobb, annyira cuki kisfiú játszotta, hogy ahw. Hosszú pedig... nos, néha Dolhait jutatta az eszünkbe. Szóval tényleg pazar előadás volt, tudnak valamit az újvárosiak is. Ezen felül, nagyon jól éreztem magam ezen a hétvégén, több ilyen kellene. Határozottan. (Te mit gondolsz, Yui? ) Mit hagyok ki? Tuti kihagyok valamit. Ó, hát persze! Múlthéten az unokatesómék elutaztak egy hétre, méghozzá Szlovéniába. A ház így tehát totál üresen állt... és egy kis félreértés, kavarodás miatt végül megkérdeztem tőlük, nem alhatnék-e kint egy éjszakát egy barátnőmmel. És hát, a válasz természetesen igen volt. Hrauval letoltunk egy Shadowhunters maratont. Imádooom! Igaz, hogy elsősorban azért kellett behoznom a sorozatot, mert viszek most belőle egy karaktert, aki itt még nem is olyan régen bukkant csak fel, de... a lényeg, hogy imádom. És ó, ma jött ki az új rész...! *elrohan megnézni, tényleg fent van-e xD* ...magyarul még nincs fent. Mehh. Na, de majd úgyis felkerül és nézhetem. Ezen felül olvasgatom a könyvet is. Tegnap is olvastam, de annyira rám tört a fáradtság hajnal 1-kor, hogy bedobtam magam az ágyba... szóval majd ma folytatás. Haladni akarok vele, hogy a karaktert, akit megkaptam (konkrétan megelőlegezték nekem a bizalmat), jól tudjam vinni. De ő csak... a 3. kötetben bukkan fel. Amúgy, az utóbbi egy hétben valamiért magam alá kerültem. Bár igyekszem nem mutatni és azt hiszem, másnak nem is tűnt annyira fel, de ja. Nem tudom, mi van velem, olyan magányosnak éreztem magam mostanság, pedig, mint látjátok, nem kellene annak éreznem magam, ha ennyi ember vesz körül és ennyi felé megyek-jövök. De mégis... majd valahogy kialszom magamból vagy nem is tudom. Összeszedem magam. Zárásként itt egy videó, Reinának címezve: csak mert Alesea és Asmodeus...

Bloodstream

Elena — 2017-06-27 20:24:41

Úgy döntött ma a kis lelkecském, hogy nem akar túl jó állapotba kerülni, így hát nekiálltam, hogy elcsesszem az időmet... ship videók bámulásával. Imádom, ahogy mások összevágnak videókat, tényleg. Irigylem őket, mert ehhez türelem és kitartás kell, nem is kevés. Na meg egy jó program. Régen, ezer éve én is vágtam videókat, de kijöttem a gyakorlatból, így a legújabb, amit nem rég csináltam, hát... nem a legjobb. Így hát nem is mutatom meg. De van néhány gyöngyszem, ami most nagyon tetszik. Előre leszögezem, hogy a videók többsége (tehát nem mind!) most szerepjátékos karakterekre emlékeztetnek, nem feltétlenül a sorozat/film miatt imádom őket. A fórumon van egy karakter, aki Sebastian Stan pofijával jött és sokban hasonlít TJ-re, legalábbis a videók alapján (a sorozat folyamatban van, még csak az első részt láttam xD). Pont ezért is jönnek be a róla készült videók. A karakter amúgy az én fiamhoz, Theohoz kapcsolódik. :3 Ugye, nem lepődtetek meg, hogy egy Delena videóval is előrukkoltam? A Silhouette amúgy annnnnyira az ő daluk! Annyira imádom a szöveget... és amúgy imádtam a 7. évadot olyan szempontból, hogy bár Elena nem volt jelen fizikailag, de Damon egy pillanatra sem felejtette el. És ez az utolsó részben annyira szíven ütött... mármint, amikor ez a dal ment és Damon reménykedve sétált végig a folyosón, azt várva, hogy Elena ott lesz. És nem. És ahw, szegényem. És pont ezért imádtam a 8. évadot is, mert folyton jelen volt Damon életében... na, de ez átment fankodásba, bocsánat. :) Őőőő, ez lehet kiveri egyeseknél a biztosítékot, szóval a vérbeli Malec fanoknak nem ajánlom, mert lehet, utálni fognak érte... (pedig fanolom Malecet, de ez a videó... *-*). Szóval, Damon és Alec. Hát szerintem nagyon jól összerakták és hozzáteszem, hogy nem, ilyen nincs a szerepjátékunkban. Sehol. De attól még nagyon jó kis videó, jól össze lett vágva, minden klappol. Itt ismét leszögezem, hogy nem a sorozatos pár miatt tetszik a videó, hanem amiatt, mert... na mindegy, szóval a játék miatt, de nem azért, mert együtt lennének ők ketten. De amúgy aranyosak és ahw. *-* Olyan "elolvadok rajtuk" páros. Na, ez a videó viszont a szerepjátékos, leendő párosunk miatt tetszik annyira. Igazság szerint, amikor elkezdtem nézelődni a Gossip Girlt illetően, nekem ők voltak az elsők, akik úgymond szembejöttek és én beléjük estem már így. Pedig semmit nem tudtam és nem is tudok róluk. Nina Dobrev pofijával nekem van még egy karakterem egy másik oldalon, tehát nem csak Elenát viszem és... ahol viszem, ott Matthew Daddario pofival van az ő párja. Odáig vagyok értük meg vissza. Skyler (a lányom) egy Katherine Pierce féle csajszi, aki azért, hogy magát mentse, lelépett és magára hagyta Wyattet... és most, sok-sok év elteltével találkoztak újra. Na, szóval ez az ő rövid történetük xD a videó meg..... ahw *-* Úristen, ezt most találtam, kb. 5 percre! A másik Alec & Santanco videó beágyazása le volt tiltva, amit be akartam rakni és tovább nézelődtem, majd belefutottam ebbe a gyöngyszembe. Ahhhw! Hát megzabálom őket! Jó-jó, a játékban elég rossz a kapcsolatuk... még. Hazel egy vadász, Damien pedig egy vámpír. Szóval, elég lehetetlen a kapcsolatuk, de Reinával már kiterveltünk mindent, hogyan is hozzuk őket össze. Eeeez... már nem teljesen élő szerepjátékhoz kapcsolódik. De a lényeg, hogy nagyon a mi játékunkat juttatta eszünkbe. A játékban Damon valóban együtt volt Ariával, azaz Emilyvel.. :D csak hogy ez nem derült ki Elena számára, sem pedig Theo számára, aki Emily barátja volt. Na, de mindegy, szóval jó kis időszak volt ez. Személy szerint imádom a spoilereket és bevallom hősiesen, hogy a The Originalst miattuk fogom nézni. Kol & Davina. Ahw. Sosem voltam Kol fan, legalábbis a TVD-ben nem érdekelt, de amióta játékban felbukkant a karakter, azóta közelebb érzem magamhoz és ezáltal a sorozatbeli Kol is elkezdett érdekelni. Meg úgy maga a páros. A sztorijukat már tudom, azt is, miként végződik, de... nem baaaj. Várom. Meg azt is, hogy játékban Vikiék mit hoznak ki a párosból. *-* Leszögezném, sosem voltam Bonnie & Kai shipper, de láttam benne lehetőséget. Abban, hogy talán Bonnie meg tudta volna menteni Kait... de most nem ez a lényeg. Játékban viszek Kai arcával egy karit és azon agyalok, hogy majd Bonnie pofijával hirdetek neki egy keresettet. Csak azt nem tudom még, mi legyen a pontos sztori. Mert valljuk be, jól néznek ki. A videó pedig... imádom. *-* Most találtam...

Storm

Elena — 2017-06-25 19:14:49

Amikor tombol a vihar, de nem csak odakint, hanem a lelkedben és a szívedben is. Amikor úgy érzed, belülről valami szétszakít és nem érted, miért. Aztán van az a pont, amikor rájössz, hogy amit érzel, az merő egy féltékenység. Mire? Kire? Miért? Csak most ismerted meg, ki tudja, lesz-e jövője a dolognak, a kialakuló barátságnak, vagy bárminek. Nem kötődtök még egymáshoz annyira, te mégis azt érzed, hogy nem akarod elveszíteni. Féltékenység. Utálom ezt a szót és utálom ezt az érzést is. Tudom, hogy nem szabad ilyesmit éreznem, főleg nem úgy, hogy nagyon friss barátságoknál érzem ezt. De érzem és ez ellen nem tudok mit tenni és nagyon szarul érintene, ha elhagynának valami oknál fogva. Nyilván próbálok hinni abban, hogy nem mennek el tőlem, de sosem lehet tudni. Viszont... ha megvan a féltékenység érzése, onnan tudod, hogy az illető már nagyon is fontos a számodra és ez viszont valahol jó dolog, nem? Az pedig még jobb, hogyha megosztod az adott személlyel, az én esetemben személyekkel, akkor pozitív visszajelzést kapsz. Reina egy kisregénnyel próbált megnyugtatni és minden egyes szava jól esett, aznap este nagyon is nyugodtan tudtam aludni. Aztán ott van Stefan, de... nos, talán nem a legjobbkor csíptem el erre a beszélgetésre, mert épp a barátnőjéhez indult, de basszus, olyan mértékű féltékenység tört rám, hogy muszáj volt kiböknöm. Én olyan vagyok, aki eleinte csak apró célzásként írja, hogy "most féltékeny vagyok :P", aztán ha nem reagálnak rá, akkor a végén kénytelen vagyok kifejteni a bajom. Így tettem Stefan esetében is. Először lesokkoltam vele, de megnyugtatott, hogy kedvel és barátok vagyunk, szóval fejezzem be azt, hogy hülyeségeket gondolok. Szóval, azt hiszem, az őszinteség nagyon jó dolog és a féltékenység is egy bizonyos pontig. Mert ez azt jelenti, hogy fontosak vagyunk valakinek, nem? És hogy az illető is fontos nekünk. Mármint, ha valaki féltékeny, az azért van, mert attól fél, hogy elveszít. És ez remek dolog. A normál kereteken belül, nyilván. Szóval, legyünk őszinték, reagáljunk a féltékenységre jól, beszéljük meg a dolgokat, mielőtt elharapózna a dolog és minden szuper lesz. Legalábbis így érzem... és amúgy, most teljesen nyugodt is vagyok ilyen téren és imádom ŐKET! (Akikről most a bejegyzés szólt. Meg másokat is, de most őket emeltem ki. Khm.)

Mercy

Elena — 2017-06-23 10:42:01

Még emlékszem, hogy az előző blogomban, nyáron mennyit panaszkodtam arra vonatkozóan, hogy mennyire pocsék a nyaram, nem megyek sehova és remélem, a következő évem jobb lesz. Aztán amikor elindítottam ezt az új blogot, a legelső bejegyzésemben írtam, hogy ezúttal mindent meg fogok tenni, hogy más irányba tereljem az életemet ilyen téren. Nem akartam továbbra is az az otthon ülős, magába forduló lány lenni, hanem nyitni akartam kifelé. Most, június 23-án bátran kijelenthetem, hogy sikerült összehoznom. Sikerült betartanom az önmagamnak tett ígéretet, ugyanis egy csepp időm sincs unatkozni és imádok mindent, ami most körülöttem zajlik. A sok találkozó, barátok, játékok, élmények, iszogatós esték. Örülök, mert a barátaim száma megnőtt az utóbbi időben és igyekszek majd megtartani őket, bár ez nem csak rajtam múlik. Ezen is sokat agyaltam. Rengeteg rossz tapasztalatom volt már e téren. A barátok konkrétan jöttek-mentek az életemben és engem elég sokszor elhagytak. Mindig úgy éreztem, hogy bennem van a hiba, de tudjátok, mit? Egy barátsághoz két ember kell és nem egy. Aztán néha azon is elgondolkozok, hogy nekem csak "feladatom" van, méghozzá az, hogy akivel én találkozok, átsegítsem őt egy adott élethelyzeten, majd tovább engedjem. Kissé hülyén hangozhat, de igazából több ember úgy lépett le tőlem, hogy rendbe jött bizonyos értelemben és megújult erővel haladt tovább egy másik cél felé. Míg én... nos, itt maradtam. De most nem akarok ilyeneken gondolkodni. Azok, akikkel mostanság lettem jóban, remélhetőleg nem fognak eltűnni mellőlem. (Reina tudom, hogy nem fog :3) Az emberre néha rátör a negatív életérzés, de jobb, ha elhessegeti. Nem írtam posztot róla, de június 10-én ismételten felmentem Budapestre, méghozzá az én Vikimhez. Együtt mentünk Operett színházba! :) Még a legelső talink előtt írt rám, nem-e lenne kedvem. Nos, Szabó P. Szilveszterre ki az a hülye, aki nemet mond?! Ott volt a helyem. És imádtam. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire jó volt élőben látni, élőben hallani őt. Az Elfújta a szél című előadást néztük amúgy meg, amit kár lett volna kihagyni. Maga a darab eszméletlenül jó volt és mivel nem tudtam, mi lesz a sztori végkimenetele, így kissé lesokkolódtam, hogy végül nem kaptak happy endet. A szívem összetört. :( Megjegyzem, sosem voltam Vágó Zsuzsi rajongó, de csak azért nem, mert vele nem igazán láttam még egy darabot sem. De... wooow, imádom őt is! Le a kalappal előtte! :) A lényeg tehát, hogy nagyon élveztem és hálás vagyok Vikinek, hogy elhívott! Másról most így hirtelen nem is írnék (pedig lenne mit, néhány találkozóról, de igazából nem akarok mindent kiírogatni). A lényeg, hogy tényleg minden tök jól alakul és remélem, nem fog elromlani semmi sem útközben. Meséljetek, nektek hogy telik a nyár?

Wings

Elena — 2017-06-16 01:06:00

Mostanában több és több embert ismerek meg. Egyszerűen imádom, ahogy most halad az életem. A nyaram egyszerűen pazarul alakul. Nem régen Reináékkal voltam, aztán csak Vikivel színházaztunk. ma is rokonoknál, illetve barátnővel voltam, holnap szintén, jövőhéten hétfőn Reinával és Vikivel koccanunk megint.... Valamikor leugrok a Balatonra, reményeim szerint, hogy személyesen láthassak egy remek csajszit, aztán... Ja, jövőhéten hétvégén ex-kolleginákkal partytime. Júliusban HP találkozó az édes Renimmel,és Földvári esték Yuival. Hmmm. Augusztusra hívtam Reinát és majd reményeim szerint Vikit is valamikor. Ami nem nyár, de program, az pedig novemberben egy Adam Lambert koncert.. Azzal a lánykával, akihez leugrok a Balatonra xD tehát pazar. Mindenkiben, akit megismertem, van vakami különleges, olyan, amiért vele akarok maradni, amiért nem akarom őket elveszíteni. Nos, nyáltenger, ezer bocsánat, ha valaki nem bírja ezt. Aki ismer, tudja, hogy hamar a szívembe zárom az embereket... És ez most is így van. Ezúttal viszont biztosabb vagyok a dolgomban, hogy úgy mondjam. Tudom, mit akarok, tudom, mit csinálok és tudom, hogyan érzek. Az utóbbi időben rengeteget változtam. Aki közelebbről ismer már, annak biztosan feltűnt. Most nincs hatással rám senki, most nem lógok együtt senkivel annyit, hogy olyanná váljak, mint az adott illető. Azt hiszem, most kezdek rátalálni magamra, bármennyire is hülyén hangzik. Hmm. Ut.i.: holnap gépről megformázom, most telóról írtam... XD

Tuesday

Elena — 2017-06-05 17:06:02

Imádok kimozdulni a megszokott kis környezetemből, de őszintén, ritkán van rá lehetőségem. Most viszont valahogy kezdenek összejönni ilyen téren a dolgaim és ez klassz érzés. Bár eleve úgy indultam neki az évnek, hogy más lesz és megpróbálok több helyre elmenni és nem csak itthon ülni. Múlthéten Hrau vetette fel, hogy pénteken, azaz a születésnapomon találkozzunk már. Én persze egyből rábólintottam, mert hát alapból rég láttam és már hiányzott~ csütörtök este pedig módosult a program annyival, hogy este csatlakozik hozzánk még valaki; Zoey. Zozo~ *-* (Most kérdeztem meg, hogyan írhatom ki xD) Szóval, rábólintottam, mert Zoeyról eddig csak Hrau mesélt nekem. Egy oldalon játszunk, egy városban élünk, de sosem találkoztunk még, szóval itt volt az alkalom. És nagyon vártam. *-* Első taliknál általában bennem van az, hogy úristen, mi lesz. Elleszünk-e egyáltalán, lesz-e közös téma, vagy majd kínos csendben ülünk és várjuk, hogy mehessünk végre. Ez az érzés most nem volt bennem, nem tudom, miért. Lehet azért, mert Hrau volt ilyen értelemben a ments váram - hisz ő ott volt, mi bajom lehet? Semmi. Úgy alakult, hogy nem csak este, hanem délután is találkoztam Zoeyval és persze a kislányával, aki szörnyen aranyos volt! *-* És amúgy az első pillanatban úgy voltam vele, hogy Zoey nagyon szimpi lány. Nem mellesleg imádom a haját, ez a fekete-kék style nagyon menő! Aztán Zoey és a pici lány leszakadtak tőlünk és Hrauval kettesben maradtunk. Beültünk a Topoba és ott adta át az ajándékát nekem, ami amúgy itt van mindjárt jobbra. Érdekesség amúgy, hogy Zoey csinátla. Ő nyomtatta rá a feliratokat arra a fatáblára. *-* Nagyon menő, nagyon boldog voltam, és vagyok is, hogy ezt kaptam, bár a pontos helyét még nem találtam ki, hol lesz. Ezen kívül kaptam mécses tartót meg csokit~ ráadásul kettőt. *-* Megkajáltunk, aztán elléptem mosdóba... mire visszaértem, Hrau kifizette az én fogyasztásomat is. Első reakcióm: "ki engedte meg?" xD De amúgy ez is az ajándékom része volt. Nagyon jól esik amúgy, hogy így foglalkozik velem, meg úgy... nem is tudom. Szóval jó volt. Ezután elmentünk még a Duna-part felé, leültünk egy padra és persze tovább csacsogtunk. Érdekes, akárhányszor találkozunk, mindig van egymás számára mondanivalónk és nincsenek üres percek. Eljött a 6 óra, így felálltunk és elindultunk a Cornerbe. Ott csatlakozott hozzánk Zoey és megkezdődött az igazi csajos este. (És Zoey is felköszöntött, tőle is kaptam csokit! *-* <3) Nos, köztudott tény, hogy én azért nem vetem meg az alkoholt, de mértékkel iszok. Az ilyen csajos estékhez meg azért nem baj, ha akad valami ital... közösen döntöttük el, hogy Martinizni fogunk, bár Zoeynak és nekem ez jobban bejött, mint Hraunak. Az egész esténk amúgy másból sem állt, csak sztorizgatásokból, beszélgetésből és legfőképp nevetésből. Na meg egyszer átcsörtettünk a városon, hogy bejussunk a Campusba és biliárdozzunk, de az a hely túl zsúfolt volt, így visszamentünk a Cornerbe még egy körre. Tényleg nagyon jó volt, Zoeynak is mondtam, hogy jó volt megismerni őt és tényleg jól éreztem magam. Ha jobban belegondolok, a születésnapom igazán sosem volt megünnepelve, pláne nem így, ilyen formában. Szóval tényleg minden köszönetem a két lánynak és ezer hála! *-* 22:00 körül indultunk ki a buszmegállóba, de mielőtt elváltunk volna, még egy közös fotót is lőttünk, amit a fenti képre linkeltem be. Nem a legjobb, de az ilyen pillanatokat meg kell örökíteni, nem? De. Az, hogy Reináékkal találkozzunk és menjünk el konkrétan inni (nem, nem idézném vissza Viki listáját, amit már a 3. koktél után összeírtunk x'D), nagyon spontán ötlet volt. Ugyebár van nekem a Silhouette FRPG oldalam és annak van egy fb csoportja, na meg chatje is. És a chatben vannak néha amolyan marhulások, amikor könnyesre röhögjük magunkat. Igen, előfordul, ráadásul olyan random helyzetekben, hogy tényleg nem tudom, hogyan... értitek. A lényeg, hogy egyszer ott vetődött fel az ivászat, meg hogy ja, el kéne menni. Aztán ha jól rémlik, Reina drágám írt rám privátban, hogy mi lenne, ha hárman Vikivel elmennénk. És megalakult a közös chat csoportunk, ahol le is beszéltük, hogy még júniusban összehozzuk. Hát, mint a mellékelt ábra mutatja, összejött. *-* Szombaton a fél 3-as busszal mentem fel Pestre, ahol szerencsére hamar megtaláltuk egymást Reinával. Ó, és megjegyzem, hogy valahogy ennél a talinál sem volt bennem az, hogy jaj, mi lesz. Egyszerűen annyira megvolt az összehang már köztünk, hogy nem volt kérdés: baromi jó lesz ez a hétvége. Szóval, visszatérve: Reinával töltöttem az első pár órámat Pesten. Sokféle téma feljött, sokmindenről beszéltünk, elmentünk Bubu teázni. Gyerekek, ha ittatok finomat... *-* egyszerűen odáig voltam érte. Én zöld teás alapot kértem, eper-akármivel, meg kértem bele minden ízesítést. A neveket ne kérdezzétek. De nagyon finom volt. Odaadtam Reinek az ajándékot, ami egyébként egy karkötő volt (nekem is van olyaaan) és egy csinos, kissé "romantikus" (nem kell félreérteni xD) beütésű mécsestartót. Kár, hogy fotót nem csináltam róla, mert tényleg baromi jól nézett ki. És én is kaptam ajándékot, méghozzá egy naaagy táblát milka csokit (imádom *-*) és egy poháralátétet, ami itt van mindjárt jobbra. Szerintem többet nem is kell mondanom, minden rajta van. Aztán, nem is mi lennénk, ha valahogy nem "tévedtünk" volna el. 18:52 fele megálltunk a Salvatore bár előtt. Ugye Viki 19:00-ra foglalt asztalt. Megbeszéltünk Reivel, hogy megvárjuk a 19:00-át, előbb nem megyünk be... de aztán 58 fele mégis beléptünk, mondjuk, hogy Viki nevére van asztalfoglalásunk, a csaj meg néz ránk, hogy nem, itt ilyen nincs. Megnézi a gépben, ott sincs... nézünk Reivel egymásra, hogy mi van, aztán kiderült, hogy ez a Salvatore Bár Extra... és így, ja... hát jó tudni. Szerencsénk volt, mert 200 méterre volt a sima Bár, ahol tényleg volt foglalásunk. Azt hozzáteszem, hogy Viki előre megírta, hogy kicsit késik (édesem még pizsamában volt délután, mikor egyszer írt a csoportba, hogy "készül az estére" <3 imádom!). Sikeresen elfoglaltuk az asztalunkat~ Viki kb. 7-8 perccel jött később. Első dolgom volt átadni neki az ajándékot, amit először el sem akart fogadni - neki nem volt energiája elmenni venni nekem valamit... xD de mondtam, hogy nem számít, ez az övé és kész. Szerencsére ő is örült neki. Szintén karkötőt és mécses tartót kapott, az övében kagylók voltak. Ezután megbeszéltük az első piát, ami stílusosan egy Bourbon whiskey volt. (Tudjátok, Salvatore Bár, TVD szerepjátékosok.... Damon = Reina... xD) Alapozás pipa. És elkezdtünk beszélgetni. Dőlt mindenkiből a szó, Viki hű maradt a Silho csoportos nevéhez (nem írom le, ne is kérjétek), szóval nagyon jól indult és jól is folytatódott. Rengeteg téma feljött. Még személyesebbek is, amiket az ember első talin talán nem mond el, de mi annyira megnyíltunk egymásnak, hogy... nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismernénk egymást és minimum minden hétvégét együtt töltünk. Tehát nem volt olyan, amit ne tudtam volna elmondani. Érdekes, de magáról a játékról például nem beszéltünk túl sokat. Jó, persze, bizonyos értelemben téma volt. Viki kérdezte, hogy ki miért kezdett el játszani. Akkor kitárgyaltuk, hogy minden játékos, aki belép ebbe a világba, az valamilyen formában sérült... lelkileg pl. És hát ja, van benne valami. Hmhmm. A beszélgetés mellett rengeteget nevettünk, természetesen. És volt, hogy körülöttünk mindenki kihalt... és üres asztalok voltak. Lehet, elüldöztük őket... khm. Hmm, mit mondjak még. Ja igen, konkértan zárás előtt 10 perccel (2:23 körül) odajött hozzánk az egyik emberke, hogy hölgyek, mindjárt zárunk, ideje menni. Eléggé meglepő volt igazából... és azt hiszem, ha a Bár reggel 6-ig lett volna nyitva, mi addig ott vagyunk. Az idő múlása fel sem tűnt. Talán valamikor éjfél körül néztem rá utoljára az órára, onnantól meg nem igazán. Összekaptuk magunkat és útnak indultunk az éjszakába. Nos, éjszaka és BP... Vikivel szépen eldöntöttük, hogy addig nem nyugszunk, amíg Reit fel nem rakjuk a buszra. Hát így is lett és a lelkére kötöttük, hogyha hazaér, írjon. A vicc az, hogy egyszerre értünk haza. 3:30 körül. Vikinél gyorsan átöltöztem, aztán beültünk még a szobájába és nekiálltunk beszélgetni. Egészen..... hajnal 5-ig. Fogalmam sincs, hogy bírtam ki addig alvás nélkül. Elvonultam a nappaliba és ott aludtam reggelig... hát, délig konkrétan. Viki előttem kelt kb. 1 órával, szóval nem volt vészes. Megismerhettem az anyukáját. *-* Szerintem nagyon aranyos hölgy, nagyon szimpatikus volt így elsőre és ez szerintem nem fog változni. A délutánunk úgy alakult, hogy TVD-ről beszéltünk, meg musicales videókat nézegettünk és készültünk a jövőhétvégére. Ugyanis igen, ismét hivatalos vagyok BP-re és megnézzük az Elfújta a szél-t. (Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi *-*) És... Viki megígérte, hogy megvárjuk majd őket a művészbejárónál. Ahw, annyira várom....! A 15:50-essel jöttem végül haza és így zárult le ez a csodás hétvége. Imádtam. A legjobb az egészben, hogy már most megbeszéltük, hogy lesz ennek folytatása. Jövőhét után valamikor elmegyünk moziba megnézni a Karib-tenger kalózai 5. részt, aztán valószínűleg megint beülünk inni valahova. És tervben van egy... fú, mi annak a neve? Ilyen krimi szabadulós, élő szerepjáték... utána kell nézni, mert találkoztam már ezzel és akkor is nagyon tetszett. Egyszóval: baromi jó volt és imádlak titeket, lányok! Nagyon-nagyon!

Only one

Elena — 2017-05-22 00:44:16

Az elmúlt napokban vagy 6 bejegyzést megírtam fejben, de természetesen, mire géphez kerültem, már nem volt annyira fontos és ezer más dolog lekötött. Most meg nagyon témám sincs, de úgyis kitalálok valamit. Csak mesélek. Túléltem az írásbeli vizsgát! De ne szaladjunk előre. A vizsga előtti két napban konkrétan egy roncs voltam, annyira stresszeltem, hogy úristen, ez nem fog menni. Pedig készültem, tanultam, mégis minden angol óra után úgy álltam fel az asztaltól, hogy te jó ég, én még kevesebbet tudok. Csütörtökön pedig már azok a feladatok sem mentek, amik eddig minimum 90%-ra sikerültek. Szerintetek mennyire voltam ideges? Hát igen, eléggé. De mégis, valahogy a hisztirohamom, kétségbeesésem után nyugodtan tudtam lefeküdni aludni. Pénteken én voltam az első, aki a vizsga helyszínére ért és lényegében... sikerült, emberek. A vállalkozásról nem beszélnék, az annyira nem is foglalkoztat, de az angol... a tanárnőm már megírta, hogy jó lett és ne aggódjak. A levelem gyenge lett és ezt éreztem is, mégis több, mint 120 szót sikerült összehoznom. Persze nyelvtanilag... már más kérdés. Remélem, megmutatja majd a dolgozatokat, mert érdekelne, hol és mit rontottam. Bár az, hogy sikerült, bőven elég nekem. Csak belegondolva, hogy alig 8 hónapja tanulom a nyelvet, ez tök jó. A szóbeli viszont... ássatok el. Nem tudom azzal mi lesz. Persze, nyilván át fogok menni a vizsgán, de attól még aggódom, mert az, hogy megszólaljak, nekem nagyon... nehéz. Főleg idegen ember előtt és hát ott lesz ugye a vizsabiztos, aki végig fog hallgatni, stb. De túl kell lenni rajta. Viszont éltet egy-két dolog, hisz a szóbeli előtt még barátnőzök egyet és ez reményeim szerint feltölt majd energiával. Azaz, biztos így lesz, ebben egyáltalán nem kételkedek. Már elképzeltem az egész esténket abban a Salvatore bárban. Jó, hogy eszembe jutott ez a hely. És mint kiderült, Vikinek nem idegen, szóval... biztos szuper lesz. Addig viszont elő a tételekkel és magolással, mert másképp nem fog menni. Ja, és a vizsgák utánra is van már program, aminek tök örülök. Egy tali a volt kolleginákkal - egyben a születésnapom megünneplése~ és egy tali Yuiékkal. Már ha összejön. Jó lenne, ha az egész nyár ilyen tartalmas lenne, de úgyis mindegy, mert ha vége a vizsgáknak, majd jön az, hogy kezdjek el dolgozni valahol... (a külföldi munkáról sajnos nincs hír, szóval egyelőre maradnak az itthoni lehetőségek, amiből ugye nem sok van).

I Am A Nightmare

Elena — 2017-05-10 01:21:02

Viki inspirált erre a bejegyzésre és ezúton is köszönöm neki! Nos... Nehéz összeállítani egy top 10-es listát 8 évad jeleneteiből. És nem is igazán sikerült. Annyi, de annyi jó jelenete van Iannek, hogy az valami hihetetlen. Szerintem végig iszonyú jól játszott és ez nem az elfogultságom mondatja velem, hanem ez egy tény. Örülök, hogy ő kapta meg Damon szerepét, mert olyan, mintha rászabták volna. Fantasztikus. Szóval, megpróbáltam összeszedni 10 gyöngyszemet ebből a történetből, de rengeteg más jelenete van, ami felkívánkozott volna a listámra. A későbbiek során még Nináról is hozok egy ilyesfajta toplistát, de gyanítom, az ő esetében is nehéz dolgom lesz. 10.) Damon tánca Vickivel 1x06 Nos, ez a jelenet nem csak az én kedvencem, de Iané is, mint nyilatkozta. Ebben a rövid pár percben megpillanthattuk Damon igazi bulizós énjét és láthattuk a szexi táncát, aminek szerintem minden női néző eléggé örült. Én legalábbis odáig voltam érte és nagyon átéreztem azt a szabadságot, a szórakozást, amit árasztott magából ez az ember, természetesen Vickivel együtt. 9.) Damon döntése és vallomása 6x21 Igazából itt nem csak ezt a jelenetet emelném ki, hanem az előzményét is. Azt, hogy Damont a saját testvére próbálja lebeszélni arról, hogy bevegye a gyógyírt és emberré váljon Elenáért. Damon kiborulása, miszerint a hozzá legközelebb álló emberek, Stefan és Elena a legkegyetlenebbek hozzá... és aztán jött a döntés, amit egy idős házaspár láttán hozott meg. A vallomásáért egyszerűen odáig vagyok és azért, amit ezekben a pillanatokban látok rajta. Legfőképp azért is, mert ugyebár ő és Nina már nem voltak együtt a való életben, csak a sorozatban, mégis annyi, de annyi kémia volt köztük és egy kicsit sem érződött, hogy nincsenek együtt. Épp ezért emelem kalapom nem csak Ian, de Nina előtt is. Persze, erről szól a színészet, hogy bármilyen karaktert, bármilyen helyzetben, bárkivel el tudj játszani, de őszintén, ez néha azért nehézségeket okoz és most nem akarok célozgatni, hogy Ian hol is rontotta el, khm... 8.) Damon kikapcsolja az emberségét és magára hagyja Enzot 5x09 Nos, én az összes vámpír érzelem kikapcsolást imádom, mert nagyon-nagyon látványos. És ehhez tényleg tehetség kell, hogy egyik pillantról a másikra az összes érzelmet elrejtsük magunkban. Épp ezért választottam ki Ian egyik ilyen jelenetét, amikor döntenie kellett: próbálkozik Enzo megmentésével tovább, ami biztos kudarc, vagy megmenti a saját bőrét, de ez azzal jár, hogy kénytelen kikapcsolni, ugyanis anélkül nem tudná elhagyni a barátját. Damon egyik pillanatban még egy barát, aki hajlandó bármire, a következőben pedig lenőzően bámul Enzora, majd elhagyja. Ez is belevésődött az emlékezetembe. 7.) Damon megöli Aaront 5x12 Őszintén, én minden rosszfiús jelenetéért odavoltam és nem igazán tudtam soha utálni ezt a karaktert, bármit is követett el. Persze, tökéletesen tisztában voltam és vagyok is azzal, hogy Damon nem egy szent és nem kell őt mentegetni, de... utálni akkor sem fogom. Ő marad az elsőszámú kedvencem a sorozatból és ezen nem fog semmi sem változtatni. Még az sem, hogy elkeseredettségében meg akar felelni annak a képnek, amit Katherine, Elena képében vetített ki rá: azt, hogy Damon képtelen megváltozni és csak egy gyilkos. Damon ebben a jelenetben megpróbálja alátámasztani ezt és önmagában is bebizonyítani, hogy ő mennyire elcseszett és őt nem lehet megmenteni. Ezekért az érzésekért került be a toplistámba ez a jelenet. 6.) Damon búcsúja és majdnem halála 2x22 Ez a jelenet nagyon ott van! Szívbemarkoló, megható... kezdve azzal, hogy Damon elmegy bocsánatot kérni Elenához, aki időt kér. Damon pedig csak bólint, hogy idő az van. Ezutá megy haza a Salvatore házba, hogy még egy tipikus Damon mosollyal elkortyolja az utolsó Bourbonját, majd elhúzza a függönyt és levegye a napfénygyűrűt. Rengeteg érzelem látszódott rajta, a megbánás, beletörődés, elfogadás... készen állt a halálra, nem akarta megvárni, míg a vérfarkas harapás végez vele. Sajnáltam, hisz akárhonnan nézzük, nem volt egyszerű Damonnek és Iannek sem. Persze örülhetünk, hogy Stefan, a hős öcsi megmentette a mi rosszfiúnkat, majd bezárta a pincébe. Nagyon jó jelenet!

Stand by you

Elena — 2017-05-04 22:58:20

Az utóbbi időben nem jut sok időm blogolni, na meg bevallom, túl sok témám sincs. Még márciusban elkezdtem összerakni egy oldalt, hogy egy új közösséget tudjak összehozni, olyanokkal, akiknek az érdeklődési köre legalább két témában egyezik az enyémmel: a szerepjáték és a TVD. Persze, az induláshoz rögtön magam mellé vettem kettő embert, akikről tudtam, hogy szeretnek játszani és vagy a TVD vagy a TO kapcsán van elég ismeretük egy ilyen oldalhoz. És megcsináltuk és 10 nap múlva 1 hónaposak leszünk. (Nagyon hálás vagyok a sok segítő kéznek! Imádlak titeket!) Azóta még közelebb került hozzám a Steroline.GP Vikije, aki az egyik főkaraktert, Caroline-t viszi (meglepődtél, mi? :D). Vele igazság szerint régebb óta beszélegtünk a Delena.GP oldalam miatt. Szóval a közös téma régóta fennállt, de azt hiszem, a játék csak még eggyel közelebb vitt minket egymáshoz. És megismertem egy régi-új lányt, Reinát, aki most Damont testesíti meg a játékban. Róla... nos...hát ez egy vicces történet és mindig rájövök, hogy a világháló tényleg parányi. Kiderült ugyanis, hogy őt én már évekkel ezelőttről ismerem - csak akkor még nem voltunk olyan viszonyban, inkább csak elvoltunk egymás mellett a gportalon, de nem kerestük olyan szinten egymás társaságát, mint pl. most. És közös barátaink, ex-barátaink is vannak. Ezek a felfedezések a "viccesek", mert igen, mint írtam, kicsi a világháló és kicsi a világ. Nagyon örülök, hogy most így rátaláltam, vagy inkább ő rám - mert ő jelent meg az oldalamon, igazság szerint. Az már csak a slussz poén, hogy úgy kértem fel Damon szerepére, hogy akkor még volt köztünk némi távolság - csak tudtuk, hogy ja, ismerjük egymást régebbről. Valamiért jó megérzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban. Nem véletlen, hogy ő így visszatért az életembe. Szerintem. :) Jó vele beszélgetni!! A Stefant alakító lány, Alice is egy nagyon kedves, segítőkész lányzó és nagyon örülök, hogy rátaláltam. Már az első pm váltásokkor (egy másik oldalon) éreztem, hogy ebből valami jó fog kisülni. És láss csodát, így lett. Nagyon szeretek vele beszélgetni. *-* Nem hittem amúgy, hogy sikere lesz az oldalnak és azt meg főleg nem, hogy újabb barátságokat köthetek a szerepjáték kapcsán. És mégis! Úgy gondolom, hogy egy barátsághoz több dolog. Félretéve azt, hogy bizalom és a többi. Ezek alap dolgok. De ami igazán összetart két embert, azok a közös érdeklődési körök. Ha nincs, akkor megette a fene. Ha nincs kapocs a két ember közt, ha csak elvannak egymás mellett, szó szerint, akkor az már nem feltétlenül barátság, inkább megszokás. De úgy gondolom, hogy ezen is lehet még segíteni, ha mindkét fél akarja. Még visszatérve az oldalra. Maga az ötlet tavaly júniusban fogalmazódott meg bennem, hogy na, kellene egy ilyen oldal, amit én vezetek, ahol én vagyok Elena és a többi. De akkor úgy gondoltam, senkit nem érdekelne. Aztán megismertem egy lányt, akinek a felfogása végül is tetszett: meg kell próbálni, lesz, ami lesz alapon, mert miért ne működne? Na jó, ezt jól megmondtam. A lényeget értitek. Azt hiszem, részben miatta kezdtem felvállalni magamat - mármint, pl. kiraktam fb-re a Delenás oldalamat úgy, hogy az ismerőseim lássák. Nem érdekelt, hogy lesz-e megjegyzés bárki részéről. És végül is nem volt, sőt. Amikor volt egy verseny, rengetegen szavaztak is az oldalamra. És ez jó érzés volt. Bár, eltértem a tárgytól. Hm. Hát, szóval ez van velem mostanság. Egyébiránt... lassan vizsgák. Május 19-én írásbeli vállalkozásból és angolból, május 31-én informatika és végezetül... júniusban jön a szóbeli, 8-án. Angolból. És eléggé rettegek, hogy mi lesz. Valószínűleg az elkövetkezendő 1 hónapban nem sokat fogtok látni, mert rá kell feküdnöm itt a dolgokra, ha bármit is el akarok érni. Megint nézegettem az álláshirdetéseket, hogyha nem jönne össze a külföldi cucc, akkor itthon találok-e valamit. De egyelőre csak olyanokat szúrok ki, ahova angol tudás is kell. Szóval, ha ez meglesz, talán....... meglátjuk. Jó lenne haladni végre valamerre~

Something Just Like This

Elena — 2017-04-09 23:03:07

Újabb képtelen ötlet ütötte fel a fejét, ahogy anyával beszélgettünk a hétvégén. Igazából annyira nem megvalósíthattalan és már én is gondoltam rá, de eddig nem volt bennem annyira az itthonról való menekülhetnék. Lassan úgy érzem, már semmi sem köt ide. Rendben, anya nagymértékben igenis ideköt, de ő viszont azt szeretné, ha lépnék végre és elindulnék valamerre. Elindulni viszont nehéz, főleg úgy, hogy még nem biztos az ember a dolgában. De hogy miről van szó? Külföld. Igen, még közel sem biztos az angol tudásom, sőt. Fordítani úgy-ahogy tudok, de az, hogy én megszólaljak, az még nagyon nehéz a számomra. Viszont van még kettő hónap a vizsgáig, addig még sokminden változhat. Utána pedig, lehet, hogy valahogy megpróbálok külföldön munkát találni. Anyával azt beszéltük, az lenne a legjobb, ha először valami angol-magyar családhoz jutnék ki gyerekre vigyázni. Először azt hittem, ilyen maximum a mesében lehet - de nézelődtem Au Pair oldalakon és meglepő módon volt, hogy ilyen család keresett magának babysittert. A fizetésről ne is beszéljünk, még ez a munka is többet ad, mint itthon az átlag fizetés... és ez egyébként nagyon elkeserítő. Sosem politizáltam, sosem voltam az, aki szidja a saját országát, de azért látom, amit látok. Apám is külföldön dolgozik, nem véletlenül és hát elég szép a keresete. Szóval igen. Ilyen tervek vannak. Vagyis... hát egy terv. Nem tudom, összejön-e és ha igen, mikor. De az biztos, hogy lépni kell... több okból. Amúgy, ha sikerülne kijutnom külföldre, azért az nem lenne semmi. Biztos szörnyen nehéz lenne az elején és sírva rohannék haza, mert teszem azt, egy szót sem értenék... de aztán megszoknám, belerázódnék, elkezdeném élvezni a munkát és a szabadságot is egyben... szerintem nagyon jó lenne és jót is tenne a lelkemnek ez a fajta változás, új világ. Hmm. Egyébként nagyon-nagyon kezdem elveszíteni a türelmem. Mindenféle téren. És ez baromi rossz. Két pillanat alatt fel tud idegesíteni bármi! Ma azt hittem, hogy nagyon elszalad velem a ló és tényleg nem sokon múlt, hogy elszakadt nálam a cérna. Aztán kint álltam az erkélyen vagy 10 percig a hűs levegőn, hogy konkrétan lehiggadjak és ne tegyek valami olyat, amit később megbánnék. Nagyon rossz már ez így. És emiatt másokkal is ingerlékenyebb vagyok, ami szintén nem túl jó. De egyelőre ez van. Próbálom kontrollálni magam, de mostanság már nem megy. Kiveszett belőlem a türelem és a tolerancia. Pedig ezek nagy erények... Most, hogy konkrétan kipanaszkodtam magam, lassan zárom a soraim. Amúgy imádom a képet, amit beraktam a bejegyzés elejére. :3

True Colors

Elena — 2017-04-07 11:00:05

Két bejegyzéssel ezelőtt írtam egy önkritikát a blogról, amiben megemlítettem, hogy nem tudom, mit kéne írnom magamról - jelentem, pótoltam ezügyben a hiányosságaim. Bár még akad megírnivalóm, de dolgozom az ügyön. Ezen kívül most egy rendhagyó bejegyzéssel érkeztem. Nináának szeretnék egy anime ajánlót összehozni, ha már lógok neki ezzel úgy egy hete, körülbelül. Amúgy meglepő módon elég nehéz összeállítani egy listát... amit egyébként mindenki figyelmébe ajánlok. (Ninaa, nem tudom, miket láttál már, szóval ha valamit felírok, előre is bocsánat. *-*) Ao Haru Ride - Ha egy laza, iskolai környezetben játszódó, romantikus kalandra vágyik az ember, akkor azt hiszem, ez jó választás. Jó alapsztori, tetszetős karakterek és egy nagyon-nagyon jó, drámai hatású zene~ imádtam. Nekem nagy kedvencem ez az anime és igazából a manga is. Orange - Annyiban hasonlít az elődjére, hogy iskolai környezetben játszódik leginkább, de azt, hogy laza és könnyed, nem mondanám. A történet a gyász feldolgozása köré épül és a depresszióra, hogy úgy mondjam. Hogyan küzdünk meg a veszteséggel, hogyan lépünk túl azon, hogy azt hisszük, valami miattunk történt. A főszereplő lány néha kicsit bosszantó, de amúgy tényleg csak ajánlani tudom! Rainbow: Nisha Rokubou no Shichinin - Hű, nem is tudom, merjem-e írni. Ez nem éppen egy könnyű darab. Viszont ebben nincs romantika (legalábbis nem úgy, mint az előző kettőben), sőt, egy elég sötét világot hivatott bemutatni. 7 fiú köré épül a történet, hogy hogyan is élik túl egy javítóintézet (vagy inkább börtön) mindennapjait. Derülnek ki titkok a múltról, megismerhetjük a fiúkat és így tovább. Ha ennél többet írnék, átmennék spoilerbe, így inkább nem teszem. Viszont... ezt az animét tényleg mindenkinek látnia kell. Szerintem rohadt jó. És nem túlzok. Donten ni Warau - Rövid, meiji-korban játszódó sztori, ami leginkább három testvér köré épül. Érdekesség, hogy az endinget ugyan az a banda szerezte, mint a Rainbow-ét. Ez már elsőnek feltűnt és ahhhw. <3 Boku dake ga Inai Machi - Na, tavalyi nagy kedvencem, amit hétről-hétre vártam és néztem. Időutazás, múlt megváltoztatás... szerintem nagyon jól sikerült sztori. Az alap annyi, hogy a főszereplőnk átéli a rosszat, például lát egy balesetet, aztán hopp, visszaugrik az időben - és ez akaratlanul történik, majd megelőzi a bajt, ezzel hőssé válva. Aztán egy sokkal nagyobb rejtély veszi kezdetét és nem csak perceket, hanem éveket ugrik vissza az időben. Engem először nagyon meglepett, hogy ez most így mi meg hogy... de azt kell mondanom, ötletes. Akatsuki no Yona - Óóóó, nagyon nagy kedvencem és kampányolok a folytatásért! Erről elfogulatlanul nem is tudok írni. Régi korban játszódik, fantasy elemekkel van teletűzdelve, meg egy legendával. Yona, aki az első percekben csak egy kis hercegnő, a következőben már helyt kell állnia és fel kell dolgoznia veszteségeket, árulásokat és szembe kell néznie a jövőjével. Nagyon jó darab. Kár, hogy az anime mondhatni, a tetőpontnál maradt abba. Ennek sajnos már 2 éve... a szívem szakad meg érte. Viszont ez ne tántorítson el senkit attól, hogy megnézze. Noragami - Ez is nagy kedvencem, már az első pillanatoktól kezdve tudtam, hogy az lesz. Yato, Yukine és Hiyori remek főszereplő hármas. Imádom a történetüket. Ha választanom kéne közülük, akkor viszont Yukine lenne az, aki a legnagyobb kedvencem. Utána Yato. Utána pedig más "mellékszereplő" xD szóval miről is van szó? Yato egy isten, aki kívánságokat teljesít és nem kér érte sokat, sőt. Bár ennek ellenére, ha nagyobb pénzhez jut, nagyon tud neki örülni. És van egy túlvilágunk, sok gonosz lélekkel, akiket le kell ölni. Yato az első pillanatokban magához vesz egy fiatal lelket, Yukinét, aki végül a kardja lesz (és a fiú nem emlékszik az életére, szóval tiszta lappal van Yato mellett, hogy úgy mondjam). Hiyori pedig, bár ember, de látja ezeket a szellemeket, gonosz lelkeket és Yatoékat is. Ez végül is az alap. És nem is mondok semmi többet. :) Psycho-Pass - Na ha valami még megfogott, akkor az ez. Mindenki álma egy bűnözés mentes élet, világbéke és így tovább. Nos, itt van egy bizonyos Sybil rendszer, ami megfékezi a bűnözést. De elég érdekes és furcsa módon. Egyszerűen... nem is tudom. Tényleg érdekes és elgondolkodtató. A karakterek jól kidolgozottak, a főgonosszal együtt, akiből amúgy kevés is volt~ ...a második évad egy picit gyengébb lett, de azt is ajánlani tudom. És a movie-t. De azt igazából csak egy-két momentum miatt. *-* Egyelőre ennyit tudnék mondani, de higgyétek el, ezer meg egy anime van, amiről tudnék regélni és amit ajánlani szeretnék. Ha valamelyik felkeltette az érdeklődésed és elkezdted nézni, nyugodtan pötyögj nekem: kíváncsi vagyok, hogy tetszik.

Just a Dream

Elena — 2017-04-07 09:58:54

Aki ismer, az tudja, hogy nem ítélem el a férfiak közti kapcsolatot. Mármint a romantikusabbat. A valóságban személyesen még nem találkoztam ilyen fiúval, de néhány barátnőm már mesélte, hogy a meleg barátaik mennyivel másabbak, mennyivel jobban tudnak velük mélyebb témákról beszélgetni és így tovább. Ez mondjuk nem is meglepő, teljesen más szemszögből szemlélik a világot. Egyébként nem tetszik, hogy a társadalom kirekesztő velük szemben. A másságot el kell fogadni. Néha nehéz, ezt tudom, de ha nem is tudjuk elfogadni, akkor csak ne bántsuk őket. Szerintem. Ilyen bevezető után jöjjön a bejegyzésem fő témája. Tavaly megjelent egy anime Super Lovers címmel. Nekem az első évad is tetszett, habár megvoltak a hibái. Haru és Ren karaktere is szerethető, ezen felül a mellékszereplők sincsenek a háttérbe szorítva. A második évadról szeretnék elsősorban írni, amit két, azaz kettő nap alatt végeztem ki. Nem egy világmegváltó anime, mégis jó szórakozást nyújtott. Minden részben volt vicces, humoros jelenet, meg persze olyan is, amin lehetett izgulni meg aggódni. A két főszereplő viszont tényleg agyzsibbasztó ezzel a "mindent félreértek, bemesélem magamnak, hogy ő nem úgy tekint rám" dologgal. Pláne, hogy a környezetük 100%-a látja, hogy odavannak egymásért és nem csak azért, mert tesók - ugye vérszerint nem is azok. A végefelé kezdett bosszantani Ren mindenáron elérem, hogy "ne kezeljen gyerekként" stílusa. Főleg, mikor majdnem lefeküdt Natsuoval. Ott megértettem Haru kiakadását, bár a következmény mindkettejüknek rossz volt - a külön alvás és egymás hiánya. Két nyomi, nem tudom, valaha rendben lesz-e a kapcsolatuk. Ren alapból kis tudatlan, de egy valamit biztosan tud: Harut akarja. És ez olyan cuki benne. Azért az utolsó rész Haru-Natsuo jelenetet kiemelném... az a csók, khm. Nem volt rossz. amúgy maga Natsuo nem rossz karakter, remélem, még találkozunk vele és többet megtudunk róla. Állítólag az anime nagyon a manga vonalán megy, így reménykedhet mindenki egy harmadik évadban. És én várom. Még akkor is, ha nem egy kultuszteremtő anime. Érdekel a két lököttnek a története, hogyan teljesedik be végre a szerelme.

Take On The World

Elena — 2017-03-21 00:10:51

Örülök, hogy vége a rémálom hétvégének. Tudjátok, van az az érzés, van az a helyzet, amikor minden összejön - rossz értelemben. Család, barátok, magánélet, meg úgy tényleg minden. Amikor azt várod, mikor lesz ennek vége. Amikor az órát lesed, hogy elüsse az éjfélt, mert az azt jelenti, vége a napnak. És talán az új nap majd szebb reményekkel kecsegtet. Na, én tegnap így voltam. Elég hisztisen benyögtem már nem is tudom kinek, hogy most már tényleg elegem van és legyen vége a napnak. Hát, vége lett. És ahogy sejtettem, az új remények is eljöttek. Bár azokat az embereket sosem fogom megérteni, akik egyik pillanatban elhordanak téged mindennek - és ezt szó szerint vedd - aztán meg, mintha mi sem történt volna, jön az "úgy szeretlek, majd megeszlek" nyáladzás. Why? Nem értem. Ehhez totálisan hülye vagyok. Ahogy ahhoz is, hogy hogy lehet távolról, x km-ről szeretni valakit, amikor pedig egy karnyújtásnyira van, jön az utálat. Felfoghatatlan. Igazából sokmindenen gondolkodtam az elmúlt napokban. Leginkább párhuzamokat vontam magam és mások közt - na jó, ezt ne úgy értsétek, hogy összehasonlítgattam magam és önmarcangoltam. Épp ellenkezőleg. Hallgatok sztorikat és rádöbbenek, hogy jé, velem is ez van. Jé, én is így érzek. Jé, nekem is pont úgy telik be az a pohár szép lassan, mint nála. És ezek a felismerések annyira azért nem jók. Néha irigylem Damonéket, akik ha gondolnak egyet, kikapcsolják az emberségüket és nem törődnek senkivel és semmivel. Vajon mi lenne, ha én is meg tudnám tenni? Csak kikapcsolnám. Úgy érzem, egyes emberek eléggé meg tudnának utálni, ha a másokkal törődő, érzelmes lányból egy mindenkin átgázoló gép lenne. Vagy ki tudja. Ezt sosem tudjuk meg, csak jó rajta elgondolkodni. Valamelyik nap olvastam Ninaa oldalán egy önkritikát... ezt most ezúton szépen ellopom és megírom a sajátomat. Kinézet: Nos, a magam részéről imádom ezt a letisztult, kissé TVD-mániás külsőt. A kódért hatalmas köszönet Efruse-nak! Tetszenek a színek, olyan barátságos az egész. És bár nem egyedi, hisz nem magamnak készítettem, mégis jól érzem magam így, hogy ez van fent. Ami azt illeti, nem is akarok váltani egy ideig. Úgy érzem, ez a kinézet teszi azzá a blogot, ami. Az én kis kastélyommá, mentsvárammá. Tartalom: Nem bővelkedek benne! Tudom, a legtöbb ember szívesen olvas a szerkesztőről információkat, de egyszerűen nem tudom, mit írhatnék. Vagy hogy mit szabad leírni és mit nem. De őszintén, engem már így is túl sokan ismernek ebben a rendszerben. Mármint a G-portálon. Ha valaki meglátja a nevem, azonnal beugrik neki, ki vagyok - főleg, ha az egyik ismertebb nevemmel találkozik szembe. Amúgy különösképp "büszke" vagyok a zenés modulra. Úgy találtam ki, hogy minden bejegyzés címe egy dalcím, az alcím pedig a magyar változata - és a dalokat egy csokorba szedtem egy külön modulba. Amolyan háttérzeneként is javaslom a bejegyzésekhez, ugyanis több, mint 90%, hogy azt a dalt hallagattam írás közben Mint most a Take On The World-öt. :) Szerkesztő: Hát, nem is tudom. Vannak visszatérő látogatóim, nekik azonnal válaszolok, ha valahol írnak, legyen az chat vagy komment szekció. Szerintem mindenkivel kedves vagyok, nem küldök el senkit a sunyiba. De mivel maga a blog azt hiszem, kissé zártabb lett, mint az előző, így azt hiszem, nincs is szükségem sok emberre, akikkel kommunikálnom kell. Mármint, értitek. De aki jön, annak örülök. Ennyit tudtam összeszedni. Nehéz önmagunkról kritikát írni! Bár pl. a Delena.GP-ről tudnék. Feküdjek rá a tartalomra - hehe. Ez lenne az első, amit kiemelnék. Amúgy ti mit gondoltok a blogról?

Come back I still need you

Elena — 2017-03-12 23:57:39

The Vampire Diaries 8x16 - I Was Feeling Epic Tegnap délben néztem meg és még mindig nem szedtem össze magam. Nem tudom, valaha össze fogom-e... sosem gondoltam, hogy ennyire fájni fog. Az, hogy vége van és az, hogy meghalt Ő. Sajnos előzetesen már belefutottam a spoilerbe, így "nyugodtabban" kezdtem neki a résznek. De... de aztán rádöbbentem, hogy úristen, ez így nagyon... nagyon igazságtalan. Az is az lett volna, ha más hal meg, de ez... ez teljesen... abszurd. Látom a szépségét, ezt majd ki is fejtem, de másrészt borzasztóan fáj. Ennyit még nem sírtam sorozaton vagy filmen, mint most. Tudom, nem kéne ennyire a szívemre vennem, mert "csak" egy sorozat, de... tudjátok, mit? Nem "csak" egy sorozat. Rengeteg mindent tanulhattunk belőle és a legtöbb rajongó életébe 8 éven át vitt színt a mindennapjaiba. Láthattunk karakterfejlődéseket, szerelmeket kibontakozni, volt nem is tudom hány főgonoszunk, túlélőnk, hasonmásunk, vámpírjaink, vérfarkasaink, boszorkányaink, hibridek, vándorok... szirének. És maga az Ördög is ellátogatott a sorozatba. Ha ezt nézem, ez a sorozat mindent megmutatott, amit szeretett volna. Minden karakterben volt valami, amiért lehetett szeretni. Persze olyan is volt, amiért utálhattuk. Mindenki megtalálta a maga kedvencét, akivel azonosulni tudott. Láttunk egy csodálatos testvéri kapcsolatot kibontakozni...! Hirtelen nem is tudom, mi mást mondhatnék. Köszönöm, hogy itt volt nekem. És itt is lesz, ugyanis én nem engedem el ezt a sorozatot. Vége van, de én újranézem. És itt az oldal is (Delena.GP), amit nem fogok csak úgy bezárni és viszlátot mondani. És most... nézzük a részről a véleményemet, spoilerekkel és könnyekkel együtt. Kezdeném azzal a jelenettel, amikor Damonék berongyolnak a Salvatore házba és Damon kissé ideges a helyzet miatt, mondván, Katherine nyert és pont. Ezután jön a nyitott, üres koporsó és a ledöbbenés... majd Elena. Imádtam a jelenetet! Komolyan! Még azután is, hogy kiderült, az a lány nem Elena, hanem Katherine. Damon ledöbbenése és ahogy konkrétan ellöki a lányt, hogy nem nem nem.... és de igen. Amúgy másnak is feltűnt, hogy a promoban Stefan mosolyogva mondja, hogy "Welcome back", de a részben ez nincs benne? Imádom, hogy megvezettek minket. De egy valami fáj. Ez a hamis-Delena egyesülés nekem... hmm... érzelmesebb volt, mint az igazi. Erre majd kitérek még. Szóval visszakaptuk Katherine-t, aki hozta a formáját. Imádom ezt a nőt, de komolyan! Egy igazi túlélő, egy igazi kis ribanc, aki még Kadot is az ujja köré csavarta. És igen, itt jön az, amin egy ideje már gondolkodtam. Az Ördög miért pont a Salvatore tesókat szemelte ki magának? És a válasz végig itt volt. Nem volt véletlen. Katherine akarta így... :) de amúgy tényleg elgondolkozik az ember, ha sorozatot néz: miért mindig ezeket a főhősöket szívatják agyon? Miért mindig ők kellenek a gonoszoknak, mikor a világon többmillió ember szaladgál? De örültem, hogy itt megkaptam a választ. Azt, amire számítottam. Katherine tényleg önelégült volt végig, ahogyan azt Julie az egyik interjúban mondta. Amúgy... Bonnie és Elena jelenete, amikor a boszink épp halott. Meg kell hagyni, gyönyörű volt! És megható! De vajon az tényleg Elena volt? Szerintem Katherine. Elvégre Kad is bárkivel beszélni tudott, aki épp halott volt... és Kath volt ezúttal az Ördög szerepében. Hmm. Imádtam Katherine és Damon jelenetét az erdőben. Kath nem volt rest utoljára belerúgni Damonbe azzal, hogy jaj, nem csak ő, hanem Elena és az összes nő Stefant választaná, mert ő a jobb. Nos, Damon válasza egy tőr döfés volt... amit valljuk be, megérdemelt. A szívem legelőször a Steroline búcsúnál szakadt meg. Amúgy eleve az is furcsa volt, hogy ezt megkaptuk a promoban. Miért? Egy ilyen... fontos momentumot miért adtak nekünk oda? Én már a promot nézve azon gondolkodtam, hogy vajon ez az...? Tényleg... igazi búcsú? Végső búcsú? Konkrétan elsírtam magam. Talán akkor is elsírom magam, ha előzetesen nem futok bele a spoilerbe. De ez... ahj. Őszintén, engem tényleg sokáig nem érdekelt Steroline. De az utolsó részekben, ahogy egyre többet kaptunk belőlük... a szívembe lopták magukat. És látni, hogy egyik részben még boldogok, a másikban meg... szörnyű. A család az első. Mindketten így gondolták, ezért kellett Carolinenak az ikrek és Alaric után mennie, Stefannak meg Damonhöz, hogy beszéljen vele, miszerint jöjjön ő is el a városból és hagyja hátra Elenát, különben meghal. Igen, kihagytam, hogy Elena teste az iskolában van, ahová Katherine vitte, egy teremben... ahonnan nem lehet kihozni, mert bűbájjal van lezárva. És Bonnie megtalálja a megoldást Katherine és a Pokol tüzének kiiktatására, ami elégethetné Mystic Fallst. Ehhez azonban szüksége van valakire... és ez a valaki Stefan. A lényeg ugyebár az, hogy Katherinenek épp a pokolban kell lennie, mikor a pokol tüze eléri és akkor vége. Ehhez le kell szúrni a tőrrel... Nos, alapjáraton Damon az, aki ezt magára akarta vállalni. Az öngyilkos küldetést. Katherine amúgy eléggé meglepődik, hogy hoppá, Bonnie Bennett mikre nem képes... vigyorogtam, amikor Stefan megjelent az alagútban és elkezdtek vitázni Damonnel, Kath meg megszólal, hogy jó, akkor ő megy és ők beszéljék csak ezt meg ketten. A tőr mindenre megoldás, ki lett iktatva és.... ezek után jött az a jelenet, ahol ismét folytak a könnyeim és... nem találok a szavakat rá. Defan... az egész párbeszéd, ami lezajlott közöttük... megérné, hogy leírjam ide, de túl hosszú lenne. Ahogy győzködik egymást és konkrétan sírnak és... nem tudom szavakba önteni. Fájt így látni őket. Damon részéről viszont az az önfeláldozás... és még meg is igézné Stefant... Damon: Igazad van. Ember vagy. És ezért tudom ezt megtenni... Menj! Stefan: Ne, Damon, ne... Damon: Kisétálsz ebből az alagútból, és nem állsz meg, amíg a halálom meg nem töri az igézetet, mert én vagyok a nagyobbik testvér. Sajnálom, hogy eddig nem voltam jobb benne. Azt mondtam, menj! Menj! Mondanom sem kell, hogy itt is sírtam. Velük együtt. Egyikük halálát sem akartam! ... Aztán akkor is sírtam, amikor Carolineban tudatosul, hogy Stefan milyen döntést hozott. Amikor kiszállt a kocsiból és felhívta Stefant, de csak hangüzenetet tudott hagyni... ahh. Annyira szép volt és annyira szomorú... ...és Alaricot is sajnáltam. Hallani, hogy a lány, akit szeret, mindig valaki mást fog. Remélem, ha ő átmegy a TO-ba, kap maga mellé egy végleges partnert. Ebben a részben jutottam el oda, hogy a Donoven családot látva is könnyeket ejtettem. Vickit igazából mindig bírtam, nem tudom, miért. Mattel voltak gondjaim, az apja más kérdés... de a búcsújuk nagyon szívszaggató volt. A család... az összetartozás... az, hogy az apja még egyszer utoljára látni akarta a lányát... és ahogy sírtak... Bonnie pedig utoljára segítségül hívta az erejét. Vagyis nem utoljára, de... hogy mondjam. Nem csak ő volt ott, hanem láthattuk Enzot, a nagyiját és azt a száz boszorkányt, akik meghaltak. És együtt győzték le a pokol tüzét. Ezután jött az iskolás rész... Elena a suliban. De miért van ott? Belefut Stefanba, úgy, ahogy a legelső találkozásuk alkalmával. Csak ez most az utolsó. Stefan elmondja Elenának, hogy pontosan mi történt. Azt, hogy Damon feláldozta volna magát, hogy megmentse őt és a várost. Azt, hogy olyan oldalát látta a testvérének, amit már nagyon régóta nem és hogy azt akarja, megismerje ezt Elena. Elmondja, hogy beadta neki a gyógyírt és hogy ő áldozta fel végül magát. Szerintem nem lep meg, ha azt mondom, itt is sírtam. De azzal nem értettem egyet, hogy Stefan azt mondta, Damon a jobb ember. Fogalmazzunk úgy, mindketten sok rosszat tettek és nehéz lenne már különbséget tenni köztük. Szerintem. Damon és Stefan listáján is sok van már. Az, ahogyan Stefan úgymond békére lel... Lexivel. Epic. Imádtam az újra találkozásukat, bár a könnyeimtől alig láttam. Valahol szép volt, hogy Stefan volt az, aki meghalt... Katherinenel. Végül is ő volt az első igazi szerelme és ő volt az, aki mindent elindított. Így "kerek" volt. És emlékeztek még az első évadra? Mivel kezdi Stefan? "Ez az én történetem." És tudjátok, mit? Az lett. Az övé. Végigkövethettük 171 részen keresztül az életét, kis túlzással a születésétől a halála napjáig. Tényleg az Ő története volt, mégis képtelen vagyok belenyugodni a halálába. Elena: "Kedves naplóm! A mai nap más lesz. Ma mosolyogni fogok. Őszintén. Mert ma van a nap, amikor újra élni fogok. Ez az élet jó lesz, és csodaszép. De nem lesz mentes a szívfájdalomtól. A halállal eljő a béke. De a fájdalom az élet ára. Ahogy a szerelemnél is. Innen tudjuk, hogy élünk. És az élet megy tovább." De még hátra van az, amit a legtöbb rajongó várt, köztük én is. Bonnienak sikerül megtörnie a varázslatot és Elena felébred. Szerettem a jelenetüket. A legjobb barátnők újra együtt. :) Daroline pedig eközben a Salvatore kriptában búcsúzik Stefantól. Sajnáltam Damont. Úgy érezte, hogy soha többé nem láthatja Stefant, mert ő nem fog békére lelni... sőt, neki biztosan megnyitják újra a poklot. Caroline pedig bíztatta, hogy ebben ne legyen olyan biztos. <3 És... az igazi Damon és Elena találkozás. Ahogy egymásra néznek, ahogy elindulnak egymás felé, a lassított felvétel... ezt a részét imádtam! Még a csókkal sem volt bajom, de valamiért úgy éreztem, óvatosan bánnak egymással. Nem tudom, ez mennyire érthető. Elenán látszott, hogy boldog, hogy újra él és itt van és Damont öleli épp, de valami más volt. Ezért írtam fentebb, hogy a hamis-Delena egyesülésben nekem ott volt valami plusz. De nem tudnám megmondani, mi. Nem kaptunk belőlük sokat, épp, hogy elhintették, újra együtt vannak. Ezután Elena elmondja Care-nek, hogy mit üzent Stefan. Méghozzá azt, hogy hallotta az üzenetét és ő is örökké szeretni fogja. Újabb sírás a részemről. Az egész rész sírós volt. Legtöbbször pedig nem jó kedvemben sírtam, elhihetitek. És megkaptuk a jövőt. Mindenki jövőjéből kaptuk egy pici darabot. Matt Sheriffként továbbra is Mystic Fallsban maradt, még saját padot is kapott. Bonnie a világot járja és él, ahogyan azt Enzonak ígérte. Caroline és Alaric megnyitotta a Salvatore bentlakásos iskolát, fiatal tehetségeknek. Igen, a Salvatore házban. Ez is olyan... nyá. És keserédes volt látni Care anyukáját, Lizt. De jó is volt, mert most Care... azt hiszem, nyugodtabb volt. A Klausos levelet illetően nem mondanék semmit, számomra Steroline volt, van és lesz. És hallhattuk Elena utolsó napló bejegyzését (amiből már fentebb kiírtam egy részletet). Ami amúgy fantasztikus volt, nem tudok rá jobb szót. Elena: "Az orvosi egyetem után visszajöttem Mystic Fallsba. Így éreztem helyesnek. Itt akartam megöregedni. És így is lett. És ez az életem. Furcsa, összevissza, bonyolult, szomorú, csodálatos, lenyűgöző, és mindenek felett mesés. És ezt mind Stefannak köszönhetem. Amikor találkoztunk, épp elveszítettem a szüleimet, és a szívem halott volt. De ő visszahozott az életbe. És a lehető legjobb életet fogom élni, ameddig csak lehetséges. Még a hosszú, boldog közös életünk után is, Damon még mindig attól fél, hogy nem látja többé Stefant. Hogy sosem talál békére. De tudom, hogy téved. Mert a béke létezik. Ott él mindenben, ami fontos nekünk. Ez a béke ígérete. Hogy egy napon, egy hosszú élet után, újra megtaláljuk egymást." Imádtam a jelenetet, ahogy Elena az első évad első részéhez hasonlóan a temetőben, ezúttal a Salvatore kripta előtt írja a naplóját. Megjelenik a varjú is, ahogy annak idején. Most viszont nincs köd, hanem megjelenik Damon, ahogy várja a kedvesét, aki immár a felesége. Bizony, Elena ujján ott a gyűrű és szépen a pofinkba is tolják. Ennek örültem és nem is kicsit! Dr. Elena Salvatore. De azért keserédes is volt... végig bennem volt, hogy Stefannak is boldognak kéne lennie... Carolineal. És a végén megkaptuk a békére lelést. Hogy majd ki tudja hány év múlva, ha Elena és Damon meghal, mi fog történni. Elena újra találkozik a családjával. Nagyon szép jelenet volt, olyan igazi... családi kép. Egyszerre volt szomorú és vidám. De... ami engem még most is földhöz vág, az... ahogy Damon hazatér Stefanhoz. Stefan a kandalló előtt áll, bourbont kortyolgat, majd az ajtó felé fordul és kinyitja. Egymásra néznek. Stefan: Damon. Damon: Hello, brother. Ahogy megölelik egymást... ki tudja hány év után... és Damon békére lel, pedig nem hitte volna... nem tudom, miért, de talán ez a jelenet tényleg jobban megráz, mint a többi. Ne kérdezze senki. És ezzel... vége. Ezúttal a képernyő nem feketére váltott, hanem kifehéredett és még egyszer utoljára olvashattuk a The Vampire Diaries feliratot.

Long Long Way

Elena — 2017-02-20 12:01:13

Elgondolkoztam, ahogy egy-két rajongói oldalt böngésztem... méghozzá azon, hogy nem tudnék olyan "nyers" lenni, mint egyes szerkesztők. Értsd: csak kipakolja a híreket, hozza a fordításokat, de semmi saját vélemény, hanem csak oda van rakva a látogató elé a tartalom. Értitek, mire gondolok, nem? Én nem tudnék ennyire tárgyilagos lenni azzal, amit imádok. Nekem mindig van egy megjegyzésem, mindig van egy véleményem, amit hozzáírok a cikkhez, ami aktuálisan kikerül. Számomra furcsa, ha nincs meg a rajongás egy rajongói oldalon. Érdekes. Persze, mások vagyunk, szóval ne érezze senki sem leszólva magát, csak... megjegyeztem. Az előző bejegyzés előtt még terveztem írni egy posztot. Megújultam. Már régóta érlelődött bennem, hogy kell egy stílus váltás, szőkéből vissza barnába és most sikerült. Jó, nem lettem durván barna, inkább a szőke és a barna közt van a hajszínem. Ezen kívül le lett vágva az elroncsolódott hajam, tehát most rövid frizurám van. Szeretem, de azért várom is, hogy megnőjön. Képet inkább nem rakok be. Haha. Rossz belegondolni, hogy 3 hét múlva vége a kedvenc sorozatomnak. Beleértve ezt a hetet. Ahh. Mi lesz velem utána? Bár ami Delena.GP-t illeti, már kitaláltam, miféle frissítéseket fogok hozni. Igaz, nem tudom, hány embert fog érdekelni, hisz nem lesz már aktuális kábé semmi, de mindegy. Én nem adom fel, nem tervezem abbahagyni. Szóval hajrá nekem!

Dream

Elena — 2017-02-14 12:05:31

Az érzés, amikor valami majdnem hogy elérhető távolságba kerül, de mégsem. Körülbelül így érzem magam most. Nekem mindig is olyan vágyaim, álmaim voltak, amik kábé 100%, hogy nem megvalósíthatóak és elérhetőek. Tudjuk be ezt az önbizalomhiányomnak vagy bárminek, de így van. Most is egy ilyen helyzet állt elő. Valaki, egy rajongó és annak a barátja, találkozhat magával Iaennel, sőt, vele nézheti meg a legutolsó részt. Los Angelesben, egy 4 csillagos szállodában... VELE. Értitek? Ez olyan durva. És csak annyit kell tenni, hogy adományozni kell. Nem túl nagyok az összegek, bőven megfizethető egy magamfajtának is - és ha szerencsés vagyok, akkor engem választanak ki a többezer ember közül. Vagy többmillió? Ki tudja, mennyien akarnak Iannel találkozni. Szerintem sokan. De még ha tudnék is adományozni és még ki is választanának (lehetetlen :D), akkor is fail az egész, mert hiába lennék ott, képtelen lennék vele kommunikálni. Vagy a zavaromtól vagy a nyelvi korlátok miatt - a fenébe, hogy még csak töröm ezt az angolt, főleg, ami a hallás utáni értést illeti. Olvasott szöveg fordítása már megyeget, de hát az édes kevés egy ilyen találkozóhoz. Szóval... én tegnap kissé elkeseredtem. Mondom itt lenne a lehetőség, felcsillant a remény, de hát... ahh. Mondjuk az is jó kérdés, hogy kit vinnék magammal - az biztos, hogy jó angol tudással rendelkező egyén lenne. Haha. Azért jó ábrándozni arról, milyen lehetne egy TVD-s este Iannel. Meg igazából aranyos is tőle, hogy van ez a felajánlása - jó, adományt is gyűjt, de valamit - valamiért, nem igaz?