Aki ismer, az tudja, hogy nem ítélem el a férfiak közti kapcsolatot. Mármint a romantikusabbat. A valóságban személyesen még nem találkoztam ilyen fiúval, de néhány barátnőm már mesélte, hogy a meleg barátaik mennyivel másabbak, mennyivel jobban tudnak velük mélyebb témákról beszélgetni és így tovább. Ez mondjuk nem is meglepő, teljesen más szemszögből szemlélik a világot. Egyébként nem tetszik, hogy a társadalom kirekesztő velük szemben. A másságot el kell fogadni. Néha nehéz, ezt tudom, de ha nem is tudjuk elfogadni, akkor csak ne bántsuk őket. Szerintem. Ilyen bevezető után jöjjön a bejegyzésem fő témája.

Tavaly megjelent egy anime Super Lovers címmel. Nekem az első évad is tetszett, habár megvoltak a hibái. Haru és Ren karaktere is szerethető, ezen felül a mellékszereplők sincsenek a háttérbe szorítva.

A második évadról szeretnék elsősorban írni, amit két, azaz kettő nap alatt végeztem ki. Nem egy világmegváltó anime, mégis jó szórakozást nyújtott. Minden részben volt vicces, humoros jelenet, meg persze olyan is, amin lehetett izgulni meg aggódni. A két főszereplő viszont tényleg agyzsibbasztó ezzel a "mindent félreértek, bemesélem magamnak, hogy ő nem úgy tekint rám" dologgal. Pláne, hogy a környezetük 100%-a látja, hogy odavannak egymásért és nem csak azért, mert tesók - ugye vérszerint nem is azok. A végefelé kezdett bosszantani Ren mindenáron elérem, hogy "ne kezeljen gyerekként" stílusa. Főleg, mikor majdnem lefeküdt Natsuoval. Ott megértettem Haru kiakadását, bár a következmény mindkettejüknek rossz volt - a külön alvás és egymás hiánya. Két nyomi, nem tudom, valaha rendben lesz-e a kapcsolatuk. Ren alapból kis tudatlan, de egy valamit biztosan tud: Harut akarja. És ez olyan cuki benne.
Azért az utolsó rész Haru-Natsuo jelenetet kiemelném... az a csók, khm. Nem volt rossz. amúgy maga Natsuo nem rossz karakter, remélem, még találkozunk vele és többet megtudunk róla. Állítólag az anime nagyon a manga vonalán megy, így reménykedhet mindenki egy harmadik évadban. És én várom. Még akkor is, ha nem egy kultuszteremtő anime. Érdekel a két lököttnek a története, hogyan teljesedik be végre a szerelme.

Örülök, hogy vége a rémálom hétvégének. Tudjátok, van az az érzés, van az a helyzet, amikor minden összejön - rossz értelemben. Család, barátok, magánélet, meg úgy tényleg minden. Amikor azt várod, mikor lesz ennek vége. Amikor az órát lesed, hogy elüsse az éjfélt, mert az azt jelenti, vége a napnak. És talán az új nap majd szebb reményekkel kecsegtet. Na, én tegnap így voltam. Elég hisztisen benyögtem már nem is tudom kinek, hogy most már tényleg elegem van és legyen vége a napnak. Hát, vége lett. És ahogy sejtettem, az új remények is eljöttek. Bár azokat az embereket sosem fogom megérteni, akik egyik pillanatban elhordanak téged mindennek - és ezt szó szerint vedd - aztán meg, mintha mi sem történt volna, jön az "úgy szeretlek, majd megeszlek" nyáladzás. Why? Nem értem. Ehhez totálisan hülye vagyok. Ahogy ahhoz is, hogy hogy lehet távolról, x km-ről szeretni valakit, amikor pedig egy karnyújtásnyira van, jön az utálat. Felfoghatatlan. Igazából sokmindenen gondolkodtam az elmúlt napokban. Leginkább párhuzamokat vontam magam és mások közt - na jó, ezt ne úgy értsétek, hogy összehasonlítgattam magam és önmarcangoltam. Épp ellenkezőleg. Hallgatok sztorikat és rádöbbenek, hogy jé, velem is ez van. Jé, én is így érzek. Jé, nekem is pont úgy telik be az a pohár szép lassan, mint nála. És ezek a felismerések annyira azért nem jók. Néha irigylem Damonéket, akik ha gondolnak egyet, kikapcsolják az emberségüket és nem törődnek senkivel és semmivel. Vajon mi lenne, ha én is meg tudnám tenni? Csak kikapcsolnám. Úgy érzem, egyes emberek eléggé meg tudnának utálni, ha a másokkal törődő, érzelmes lányból egy mindenkin átgázoló gép lenne. Vagy ki tudja. Ezt sosem tudjuk meg, csak jó rajta elgondolkodni.

Valamelyik nap olvastam Ninaa oldalán egy önkritikát... ezt most ezúton szépen ellopom és megírom a sajátomat.

Kinézet: Nos, a magam részéről imádom ezt a letisztult, kissé TVD-mániás külsőt. A kódért hatalmas köszönet Efruse-nak! Tetszenek a színek, olyan barátságos az egész. És bár nem egyedi, hisz nem magamnak készítettem, mégis jól érzem magam így, hogy ez van fent. Ami azt illeti, nem is akarok váltani egy ideig. Úgy érzem, ez a kinézet teszi azzá a blogot, ami. Az én kis kastélyommá, mentsvárammá.

Tartalom: Nem bővelkedek benne! Tudom, a legtöbb ember szívesen olvas a szerkesztőről információkat, de egyszerűen nem tudom, mit írhatnék. Vagy hogy mit szabad leírni és mit nem. De őszintén, engem már így is túl sokan ismernek ebben a rendszerben. Mármint a G-portálon. Ha valaki meglátja a nevem, azonnal beugrik neki, ki vagyok - főleg, ha az egyik ismertebb nevemmel találkozik szembe. Amúgy különösképp "büszke" vagyok a zenés modulra. Úgy találtam ki, hogy minden bejegyzés címe egy dalcím, az alcím pedig a magyar változata - és a dalokat egy csokorba szedtem egy külön modulba. Amolyan háttérzeneként is javaslom a bejegyzésekhez, ugyanis több, mint 90%, hogy azt a dalt hallagattam írás közben Mint most a Take On The World-öt. :)

Szerkesztő: Hát, nem is tudom. Vannak visszatérő látogatóim, nekik azonnal válaszolok, ha valahol írnak, legyen az chat vagy komment szekció. Szerintem mindenkivel kedves vagyok, nem küldök el senkit a sunyiba. De mivel maga a blog azt hiszem, kissé zártabb lett, mint az előző, így azt hiszem, nincs is szükségem sok emberre, akikkel kommunikálnom kell. Mármint, értitek. De aki jön, annak örülök.

Ennyit tudtam összeszedni. Nehéz önmagunkról kritikát írni! Bár pl. a Delena.GP-ről tudnék. Feküdjek rá a tartalomra - hehe. Ez lenne az első, amit kiemelnék. Amúgy ti mit gondoltok a blogról?

The Vampire Diaries 8x16 - I Was Feeling Epic

Tegnap délben néztem meg és még mindig nem szedtem össze magam. Nem tudom, valaha össze fogom-e... sosem gondoltam, hogy ennyire fájni fog. Az, hogy vége van és az, hogy meghalt Ő. Sajnos előzetesen már belefutottam a spoilerbe, így "nyugodtabban" kezdtem neki a résznek. De... de aztán rádöbbentem, hogy úristen, ez így nagyon... nagyon igazságtalan. Az is az lett volna, ha más hal meg, de ez... ez teljesen... abszurd. Látom a szépségét, ezt majd ki is fejtem, de másrészt borzasztóan fáj. Ennyit még nem sírtam sorozaton vagy filmen, mint most. Tudom, nem kéne ennyire a szívemre vennem, mert "csak" egy sorozat, de... tudjátok, mit? Nem "csak" egy sorozat. Rengeteg mindent tanulhattunk belőle és a legtöbb rajongó életébe 8 éven át vitt színt a mindennapjaiba. Láthattunk karakterfejlődéseket, szerelmeket kibontakozni, volt nem is tudom hány főgonoszunk, túlélőnk, hasonmásunk, vámpírjaink, vérfarkasaink, boszorkányaink, hibridek, vándorok... szirének. És maga az Ördög is ellátogatott a sorozatba. Ha ezt nézem, ez a sorozat mindent megmutatott, amit szeretett volna. Minden karakterben volt valami, amiért lehetett szeretni. Persze olyan is volt, amiért utálhattuk. Mindenki megtalálta a maga kedvencét, akivel azonosulni tudott. Láttunk egy csodálatos testvéri kapcsolatot kibontakozni...! Hirtelen nem is tudom, mi mást mondhatnék. Köszönöm, hogy itt volt nekem. És itt is lesz, ugyanis én nem engedem el ezt a sorozatot. Vége van, de én újranézem. És itt az oldal is (Delena.GP), amit nem fogok csak úgy bezárni és viszlátot mondani. És most... nézzük a részről a véleményemet, spoilerekkel és könnyekkel együtt.

Kezdeném azzal a jelenettel, amikor Damonék berongyolnak a Salvatore házba és Damon kissé ideges a helyzet miatt, mondván, Katherine nyert és pont. Ezután jön a nyitott, üres koporsó és a ledöbbenés... majd Elena. Imádtam a jelenetet! Komolyan! Még azután is, hogy kiderült, az a lány nem Elena, hanem Katherine. Damon ledöbbenése és ahogy konkrétan ellöki a lányt, hogy nem nem nem.... és de igen. Amúgy másnak is feltűnt, hogy a promoban Stefan mosolyogva mondja, hogy "Welcome back", de a részben ez nincs benne? Imádom, hogy megvezettek minket. De egy valami fáj. Ez a hamis-Delena egyesülés nekem... hmm... érzelmesebb volt, mint az igazi. Erre majd kitérek még.

Szóval visszakaptuk Katherine-t, aki hozta a formáját. Imádom ezt a nőt, de komolyan! Egy igazi túlélő, egy igazi kis ribanc, aki még Kadot is az ujja köré csavarta. És igen, itt jön az, amin egy ideje már gondolkodtam. Az Ördög miért pont a Salvatore tesókat szemelte ki magának? És a válasz végig itt volt. Nem volt véletlen. Katherine akarta így... :) de amúgy tényleg elgondolkozik az ember, ha sorozatot néz: miért mindig ezeket a főhősöket szívatják agyon? Miért mindig ők kellenek a gonoszoknak, mikor a világon többmillió ember szaladgál? De örültem, hogy itt megkaptam a választ. Azt, amire számítottam. Katherine tényleg önelégült volt végig, ahogyan azt Julie az egyik interjúban mondta.
Amúgy... Bonnie és Elena jelenete, amikor a boszink épp halott. Meg kell hagyni, gyönyörű volt! És megható! De vajon az tényleg Elena volt? Szerintem Katherine. Elvégre Kad is bárkivel beszélni tudott, aki épp halott volt... és Kath volt ezúttal az Ördög szerepében. Hmm.
Imádtam Katherine és Damon jelenetét az erdőben. Kath nem volt rest utoljára belerúgni Damonbe azzal, hogy jaj, nem csak ő, hanem Elena és az összes nő Stefant választaná, mert ő a jobb. Nos, Damon válasza egy tőr döfés volt... amit valljuk be, megérdemelt.
A szívem legelőször a Steroline búcsúnál szakadt meg. Amúgy eleve az is furcsa volt, hogy ezt megkaptuk a promoban. Miért? Egy ilyen... fontos momentumot miért adtak nekünk oda? Én már a promot nézve azon gondolkodtam, hogy vajon ez az...? Tényleg... igazi búcsú? Végső búcsú? Konkrétan elsírtam magam. Talán akkor is elsírom magam, ha előzetesen nem futok bele a spoilerbe. De ez... ahj. Őszintén, engem tényleg sokáig nem érdekelt Steroline. De az utolsó részekben, ahogy egyre többet kaptunk belőlük... a szívembe lopták magukat. És látni, hogy egyik részben még boldogok, a másikban meg... szörnyű. A család az első. Mindketten így gondolták, ezért kellett Carolinenak az ikrek és Alaric után mennie, Stefannak meg Damonhöz, hogy beszéljen vele, miszerint jöjjön ő is el a városból és hagyja hátra Elenát, különben meghal. Igen, kihagytam, hogy Elena teste az iskolában van, ahová Katherine vitte, egy teremben... ahonnan nem lehet kihozni, mert bűbájjal van lezárva.
És Bonnie megtalálja a megoldást Katherine és a Pokol tüzének kiiktatására, ami elégethetné Mystic Fallst. Ehhez azonban szüksége van valakire... és ez a valaki Stefan. A lényeg ugyebár az, hogy Katherinenek épp a pokolban kell lennie, mikor a pokol tüze eléri és akkor vége. Ehhez le kell szúrni a tőrrel...
Nos, alapjáraton Damon az, aki ezt magára akarta vállalni. Az öngyilkos küldetést. Katherine amúgy eléggé meglepődik, hogy hoppá, Bonnie Bennett mikre nem képes... vigyorogtam, amikor Stefan megjelent az alagútban és elkezdtek vitázni Damonnel, Kath meg megszólal, hogy jó, akkor ő megy és ők beszéljék csak ezt meg ketten. A tőr mindenre megoldás, ki lett iktatva és.... ezek után jött az a jelenet, ahol ismét folytak a könnyeim és... nem találok a szavakat rá.
Defan... az egész párbeszéd, ami lezajlott közöttük... megérné, hogy leírjam ide, de túl hosszú lenne. Ahogy győzködik egymást és konkrétan sírnak és... nem tudom szavakba önteni. Fájt így látni őket. Damon részéről viszont az az önfeláldozás... és még meg is igézné Stefant...

Damon: Igazad van. Ember vagy. És ezért tudom ezt megtenni... Menj!
Stefan: Ne, Damon, ne...
Damon: Kisétálsz ebből az alagútból, és nem állsz meg, amíg a halálom meg nem töri az igézetet, mert én vagyok a nagyobbik testvér. Sajnálom, hogy eddig nem voltam jobb benne. Azt mondtam, menj! Menj!

Mondanom sem kell, hogy itt is sírtam. Velük együtt. Egyikük halálát sem akartam! ... Aztán akkor is sírtam, amikor Carolineban tudatosul, hogy Stefan milyen döntést hozott. Amikor kiszállt a kocsiból és felhívta Stefant, de csak hangüzenetet tudott hagyni... ahh. Annyira szép volt és annyira szomorú... ...és Alaricot is sajnáltam. Hallani, hogy a lány, akit szeret, mindig valaki mást fog. Remélem, ha ő átmegy a TO-ba, kap maga mellé egy végleges partnert.
Ebben a részben jutottam el oda, hogy a Donoven családot látva is könnyeket ejtettem. Vickit igazából mindig bírtam, nem tudom, miért. Mattel voltak gondjaim, az apja más kérdés... de a búcsújuk nagyon szívszaggató volt. A család... az összetartozás... az, hogy az apja még egyszer utoljára látni akarta a lányát... és ahogy sírtak...
Bonnie pedig utoljára segítségül hívta az erejét. Vagyis nem utoljára, de... hogy mondjam. Nem csak ő volt ott, hanem láthattuk Enzot, a nagyiját és azt a száz boszorkányt, akik meghaltak. És együtt győzték le a pokol tüzét.
Ezután jött az iskolás rész... Elena a suliban. De miért van ott? Belefut Stefanba, úgy, ahogy a legelső találkozásuk alkalmával. Csak ez most az utolsó. Stefan elmondja Elenának, hogy pontosan mi történt. Azt, hogy Damon feláldozta volna magát, hogy megmentse őt és a várost. Azt, hogy olyan oldalát látta a testvérének, amit már nagyon régóta nem és hogy azt akarja, megismerje ezt Elena. Elmondja, hogy beadta neki a gyógyírt és hogy ő áldozta fel végül magát. Szerintem nem lep meg, ha azt mondom, itt is sírtam. De azzal nem értettem egyet, hogy Stefan azt mondta, Damon a jobb ember. Fogalmazzunk úgy, mindketten sok rosszat tettek és nehéz lenne már különbséget tenni köztük. Szerintem. Damon és Stefan listáján is sok van már.
Az, ahogyan Stefan úgymond békére lel... Lexivel. Epic. Imádtam az újra találkozásukat, bár a könnyeimtől alig láttam. Valahol szép volt, hogy Stefan volt az, aki meghalt... Katherinenel. Végül is ő volt az első igazi szerelme és ő volt az, aki mindent elindított. Így "kerek" volt. És emlékeztek még az első évadra? Mivel kezdi Stefan? "Ez az én történetem." És tudjátok, mit? Az lett. Az övé. Végigkövethettük 171 részen keresztül az életét, kis túlzással a születésétől a halála napjáig. Tényleg az Ő története volt, mégis képtelen vagyok belenyugodni a halálába.

Elena: "Kedves naplóm! A mai nap más lesz. Ma mosolyogni fogok. Őszintén. Mert ma van a nap, amikor újra élni fogok. Ez az élet jó lesz, és csodaszép. De nem lesz mentes a szívfájdalomtól. A halállal eljő a béke. De a fájdalom az élet ára. Ahogy a szerelemnél is. Innen tudjuk, hogy élünk. És az élet megy tovább."

De még hátra van az, amit a legtöbb rajongó várt, köztük én is. Bonnienak sikerül megtörnie a varázslatot és Elena felébred. Szerettem a jelenetüket. A legjobb barátnők újra együtt. :)
Daroline pedig eközben a Salvatore kriptában búcsúzik Stefantól. Sajnáltam Damont. Úgy érezte, hogy soha többé nem láthatja Stefant, mert ő nem fog békére lelni... sőt, neki biztosan megnyitják újra a poklot. Caroline pedig bíztatta, hogy ebben ne legyen olyan biztos. <3

És... az igazi Damon és Elena találkozás. Ahogy egymásra néznek, ahogy elindulnak egymás felé, a lassított felvétel... ezt a részét imádtam! Még a csókkal sem volt bajom, de valamiért úgy éreztem, óvatosan bánnak egymással. Nem tudom, ez mennyire érthető. Elenán látszott, hogy boldog, hogy újra él és itt van és Damont öleli épp, de valami más volt. Ezért írtam fentebb, hogy a hamis-Delena egyesülésben nekem ott volt valami plusz. De nem tudnám megmondani, mi. Nem kaptunk belőlük sokat, épp, hogy elhintették, újra együtt vannak.
Ezután Elena elmondja Care-nek, hogy mit üzent Stefan. Méghozzá azt, hogy hallotta az üzenetét és ő is örökké szeretni fogja. Újabb sírás a részemről. Az egész rész sírós volt. Legtöbbször pedig nem jó kedvemben sírtam, elhihetitek.
És megkaptuk a jövőt. Mindenki jövőjéből kaptuk egy pici darabot. Matt Sheriffként továbbra is Mystic Fallsban maradt, még saját padot is kapott. Bonnie a világot járja és él, ahogyan azt Enzonak ígérte. Caroline és Alaric megnyitotta a Salvatore bentlakásos iskolát, fiatal tehetségeknek. Igen, a Salvatore házban. Ez is olyan... nyá. És keserédes volt látni Care anyukáját, Lizt. De jó is volt, mert most Care... azt hiszem, nyugodtabb volt. A Klausos levelet illetően nem mondanék semmit, számomra Steroline volt, van és lesz.
És hallhattuk Elena utolsó napló bejegyzését (amiből már fentebb kiírtam egy részletet). Ami amúgy fantasztikus volt, nem tudok rá jobb szót.

Elena: "Az orvosi egyetem után visszajöttem Mystic Fallsba. Így éreztem helyesnek. Itt akartam megöregedni. És így is lett. És ez az életem. Furcsa, összevissza, bonyolult, szomorú, csodálatos, lenyűgöző, és mindenek felett mesés. És ezt mind Stefannak köszönhetem. Amikor találkoztunk, épp elveszítettem a szüleimet, és a szívem halott volt. De ő visszahozott az életbe. És a lehető legjobb életet fogom élni, ameddig csak lehetséges. Még a hosszú, boldog közös életünk után is, Damon még mindig attól fél, hogy nem látja többé Stefant. Hogy sosem talál békére. De tudom, hogy téved. Mert a béke létezik. Ott él mindenben, ami fontos nekünk. Ez a béke ígérete. Hogy egy napon, egy hosszú élet után, újra megtaláljuk egymást."

Imádtam a jelenetet, ahogy Elena az első évad első részéhez hasonlóan a temetőben, ezúttal a Salvatore kripta előtt írja a naplóját. Megjelenik a varjú is, ahogy annak idején. Most viszont nincs köd, hanem megjelenik Damon, ahogy várja a kedvesét, aki immár a felesége. Bizony, Elena ujján ott a gyűrű és szépen a pofinkba is tolják. Ennek örültem és nem is kicsit! Dr. Elena Salvatore. De azért keserédes is volt... végig bennem volt, hogy Stefannak is boldognak kéne lennie... Carolineal.
És a végén megkaptuk a békére lelést. Hogy majd ki tudja hány év múlva, ha Elena és Damon meghal, mi fog történni. Elena újra találkozik a családjával. Nagyon szép jelenet volt, olyan igazi... családi kép. Egyszerre volt szomorú és vidám. De... ami engem még most is földhöz vág, az... ahogy Damon hazatér Stefanhoz. Stefan a kandalló előtt áll, bourbont kortyolgat, majd az ajtó felé fordul és kinyitja. Egymásra néznek.

Stefan: Damon.
Damon: Hello, brother.

Ahogy megölelik egymást... ki tudja hány év után... és Damon békére lel, pedig nem hitte volna... nem tudom, miért, de talán ez a jelenet tényleg jobban megráz, mint a többi. Ne kérdezze senki. És ezzel... vége. Ezúttal a képernyő nem feketére váltott, hanem kifehéredett és még egyszer utoljára olvashattuk a The Vampire Diaries feliratot.

Elgondolkoztam, ahogy egy-két rajongói oldalt böngésztem... méghozzá azon, hogy nem tudnék olyan "nyers" lenni, mint egyes szerkesztők. Értsd: csak kipakolja a híreket, hozza a fordításokat, de semmi saját vélemény, hanem csak oda van rakva a látogató elé a tartalom. Értitek, mire gondolok, nem? Én nem tudnék ennyire tárgyilagos lenni azzal, amit imádok. Nekem mindig van egy megjegyzésem, mindig van egy véleményem, amit hozzáírok a cikkhez, ami aktuálisan kikerül. Számomra furcsa, ha nincs meg a rajongás egy rajongói oldalon. Érdekes. Persze, mások vagyunk, szóval ne érezze senki sem leszólva magát, csak... megjegyeztem.

Az előző bejegyzés előtt még terveztem írni egy posztot. Megújultam. Már régóta érlelődött bennem, hogy kell egy stílus váltás, szőkéből vissza barnába és most sikerült. Jó, nem lettem durván barna, inkább a szőke és a barna közt van a hajszínem. Ezen kívül le lett vágva az elroncsolódott hajam, tehát most rövid frizurám van. Szeretem, de azért várom is, hogy megnőjön. Képet inkább nem rakok be. Haha.

Rossz belegondolni, hogy 3 hét múlva vége a kedvenc sorozatomnak. Beleértve ezt a hetet. Ahh. Mi lesz velem utána? Bár ami Delena.GP-t illeti, már kitaláltam, miféle frissítéseket fogok hozni. Igaz, nem tudom, hány embert fog érdekelni, hisz nem lesz már aktuális kábé semmi, de mindegy. Én nem adom fel, nem tervezem abbahagyni. Szóval hajrá nekem!

Az érzés, amikor valami majdnem hogy elérhető távolságba kerül, de mégsem. Körülbelül így érzem magam most. Nekem mindig is olyan vágyaim, álmaim voltak, amik kábé 100%, hogy nem megvalósíthatóak és elérhetőek. Tudjuk be ezt az önbizalomhiányomnak vagy bárminek, de így van. Most is egy ilyen helyzet állt elő. Valaki, egy rajongó és annak a barátja, találkozhat magával Iaennel, sőt, vele nézheti meg a legutolsó részt. Los Angelesben, egy 4 csillagos szállodában... VELE. Értitek? Ez olyan durva. És csak annyit kell tenni, hogy adományozni kell. Nem túl nagyok az összegek, bőven megfizethető egy magamfajtának is - és ha szerencsés vagyok, akkor engem választanak ki a többezer ember közül. Vagy többmillió? Ki tudja, mennyien akarnak Iannel találkozni. Szerintem sokan. De még ha tudnék is adományozni és még ki is választanának (lehetetlen :D), akkor is fail az egész, mert hiába lennék ott, képtelen lennék vele kommunikálni. Vagy a zavaromtól vagy a nyelvi korlátok miatt - a fenébe, hogy még csak töröm ezt az angolt, főleg, ami a hallás utáni értést illeti. Olvasott szöveg fordítása már megyeget, de hát az édes kevés egy ilyen találkozóhoz. Szóval... én tegnap kissé elkeseredtem. Mondom itt lenne a lehetőség, felcsillant a remény, de hát... ahh. Mondjuk az is jó kérdés, hogy kit vinnék magammal - az biztos, hogy jó angol tudással rendelkező egyén lenne. Haha. Azért jó ábrándozni arról, milyen lehetne egy TVD-s este Iannel. Meg igazából aranyos is tőle, hogy van ez a felajánlása - jó, adományt is gyűjt, de valamit - valamiért, nem igaz?